Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Hirosima és Nagaszaki. Ki ne ismerné az amerikai hadsereg által 1945. augusztusának elején ledobott két atombomba által elpusztított városok nevét, mely két atombomba azonnal térdre kényszerítette az akkor még harcoló japán hadsereget, s ez az ország feltétel nélküli kapitulációjához vezetett. Az eset szörnyű, bár ha belegondolunk, hogy az Európát addigra már maga alá gyűrő szovjet Vörös Hadsereg milyen elánnal fordult szembe Japánnal, elképzelhetjük, hogy nem elégszik meg az azóta is birtokolt négy Kuril-sziget (Kunasirira, Itoropura, Sikotanra és Habomai) elfoglalásával, s a Szovjet-Japán határ valahol Tokiótól pár kilométerre húzódna. Belegondolni is szörnyű!

Mindezen túllépve, s fejet hajtva a két atomcsapás áldozatainak emléke előtt, idézzünk fel egy másik, „kicsit” agyonhallgatott atomcsapás történetét.

Szovjetunió kilenc évvel a fent említett amerikai atombombák ledobása után – kicsit „romantikus” módon – szintén birtokába jutott az atomfegyver előállításának titkához, de személyes tapasztalattal nem rendelkezve, működését, s hatását mindenképpen ki akarta próbálni. A feladatot az Európa leigázásával már hírnevet szerzett G. K. Zsukov marsall kapta. Zsukov, mint más esetekben is, nem sokat teketóriázott, s úgy határozott, hogy egyszerre próbálja ki a szovjet atombomba hatását mind a katonákon, mind pedig a civil lakosságon. Így került sor 1954. szeptember 14-én az Orenburgi területhez tartozó, az Uráltól délre fekvő Tockoje község felett az atombomba felrobbantására. A hadgyakorlatnak álcázott akció fedőneve "Sznyezsok" azaz "Hópehely" (pontosabban: Kis hó - DM) volt.

A szovjet légierő 1954. szeptember 14-én egy TU-4-es nehézbombázója 13 km magasságból dobott le a Hirosimát és Nagaszakit elpusztító bombákkal azonos, kb. 40 kilotonna TNT hatóerejű atombombát, mely bomba hozzávetőleg 350 m magasban robbant. A cél az volt, hogy egyrészt információt gyűjtsenek az atomrobbantás hatásairól, másrészt az akciót katonai gyakorlatnak szánták egy esetleges nukleáris támadás ellen. A gyakorlat keretén belül a katonáknak, meg kellett szállniuk a területet a robbanás után. Ebben az időben még úgy vélték, hogy az atomot képesek lesznek a tüzérséghez hasonlóan, taktikai fegyverként bevetni. Később, a robbantás utáni sugárzás következtében közel 55 ezer ember (!) veszítette életét, katonai és a közelben élő civil személyek is.

Itt adjuk át a szót Földi Pál ezredes: "Az igazi Zsukov" c. könyvének: „Aki védelmi háborúra készül, annak ilyesmire nincs szüksége. A szovjetek támadásra készültek ... A topszkojei (helyesebben Tockoje – az elírás valószínűleg a cirill és a laton ABC közötti különbözőségből származik – DM) gyakorlótéren felépítettek egy rendkívül erős védelmi állást, amelybe az elképzelt ellenséget telepítették. Harckocsikat, lövegeket, bunkereket és élőerőt is! Elvégre tanulmányozni kellett, megfelel-e a nukleáris csapás az áttöréshez. Kik voltak ezek az élőerők? – Ma már ezt is tudjuk. Ötezer német hadifogoly. (Lityeraturnaja Gazeta 1999. szept. 5-i száma) (180-181. old.)… Az egész nyugati világot bejárta a nyugati szövetségesek nyavalygása és a hadtörténészek vitája, hogy az SS Le Paradisnél vagy Malmedynél most 5, 10, vagy 30 hadifoglyot végzett ki. De ezeknek a már Lenin által "hasznos idiótáknak" nevezett nyugati intellektueleknek egy szava sem volt, hogy 5000 német hadifoglyot porrá és hamuvá változtattak szovjet barátaik pár másodperc alatt .. - Ezek után már azt se említsük, hogy a környék civil lakosságát sem telepítették ki, és a területen ezrével tartózkodtak házi és egyéb állatok. ... (181. old.)…  A nukleáris csapás sújtotta területre behatolt a támadó fél, vagyis a Vörös Hadsereg 45 ezer katonája. Ezek részben harckocsiban ültek, részben csapatszállító járműveken, mindannyian gázálarcban és impregnált papírköpenyben. (181-182. old.)”

Eddig az idézet, mi pedig elgondolkozhatunk a pusztítás nagyságán, mely pusztítás nem csak a katonákat, hanem a civil lakosságot sújtotta, s melynek áldozataira a kommunizmus évtizedei alatt még gondolni sem volt szabad. Pedig, és itt ismét Földi Pál ezredes könyvét idézzük: „Topszkojéban már a harmadik napon tömegesen jelentkeztek a megbetegedések. Egy karantént hoztak létre Cskalov faluban, sokszoros szögesdrót mellett egy sátorvárost, amelyben ezrével hullottak el hetek alatt a gyakorlat résztvevői. ... Akik messzebb voltak a robbanás epicentrumától, azok úgy vélték, szerencsések voltak. De amikor megszületett vízfejű, gyenge csontozatú, vagy éppen kéznélküli gyerekük, akkor elhagyta őket a szerencse. Igazi szerencséje csak Zsukovnak volt, aki messze a robbanástól egy sugárbiztos óvóhelyen lapult (186. old.).  Előléptették, majd az SZKP KB állandó tagja lett. (183. old.)”.

Egy másik dokumentum szerint: „Első gyermeke halmozottan fogyatékosként született, 12 éves korában meghalt. A második megérte a 36. életévét – tolószékben. Totkoj környékén sok száz gyerek született torzulásokkal, a rákos megbetegedések huszonötször gyakoribbak, mint máshol….Bata István egykori honvédelmi miniszter és Székely Béla vezérkari főnök is részt vett a Moszkvától pár száz kilométernyire levő Totkoj közelében, 1954 szeptemberében végzett és eltitkolt kísérleti atomrobbantáskor – tudtuk meg a Magyar Nemzetben közölt írás nyomán jelentkező Köves Istvántól, a Koliszka Bölcső Alapítvány igazgatójától, az atomrobbantások következményeinek kutatójától.

Hát ezekre az áldozatokra (is) kell a művelt világnak emlékezni!

 

Dobai Miklós

 

 

Hátha valaki nem tudja…

A bejegyzés trackback címe:

http://izraelkina.blog.hu/api/trackback/id/tr834803770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.