U. Károly Miklós: A sárga folt titka

Elfelejtett magyar zsidó-törvények és egyéb historikumok

I.

A zsidóság múltja és a zsidógyűlölet oka

Nincsen népe és nincsen fajtája a világnak, mely annyira felkeltette volna maga ellen más népek gyűlöletét, mint a zsidó. Egészen megdöbbentő arányokban bontakozik ki ez a gyűlölet, ha a történelem sokezeréves emlékei között kutatunk.

Vádak, üldözések, törvények akadályozzák évezredeken keresztül a zsidóság útját. S csodálatos módon a zsidóság valami szükségszerűséget lát ezekben az üldöztetésekben és mártíromságot. Úgy állnak különböző korokban különböző népek életében, mint sajnálatraméltó áldozat, mint ártatlan bárányok a farkasok között.

Szinte kísértetiesen ismétli meg magát a zsidó történelem.

Bevonulnak egy nép életébe úgy, mintha hozzá tartoznának. Talán az első bevándorló generációk úgy is gondolják, hogy érdekeik miatt valóban érdemes beolvadni a vendéglátó nép életközösségébe. Átveszik az illető nép életének külsőségeit. Azután, amikor meggyökeresedtek és tropikus fajtájuk kíméletlenségével majdnem vezető szerephez jutottak, kibújik belőlük a fajta valami kíméletlensége, valami indokolatlan uralomvágy, mely már-már cezaromániás tünetekkel jelentkezik és felkeltik a vendéglátó nép, jogos haragját.

Hirtelen ők lesznek az illető nép törekvéseinek, vágyainak letéteményesei. Ők akarják diktálni az élet rendjét, — azét az életét, amelyet még alig ismertek meg, — ők lesznek a csalhatatlanok, kik a leghelyesebb utat mutatják, pedig csupán a maguk érdekeinek útján járnak. Az asszimilálódást hirtelen felváltja az a törekvés, hogy saját célkitűzéseikhez asszimilálják a vendéglátó népet.

Nem is az így megszállott népek problémája lehet így a zsidókérdés, hanem sokkal inkább maguké a zsidóké. Nekik kellene elsősorban gondolkodni azon, hogy milyen okok, milyen belső adottságok idézik elő történelmi évezredek során állandóan és mindenütt az úgynevezett zsidókérdést.

Talán magának a zsidóságnak is szolgálatot teszünk, ha rövid összefoglalásban történelmi felsorolását adjuk a zsidók útjának, mely — elismerjük — tele volt és van tövisekkel, de amiért nem vádolhatnak senkit, csak önmagukat.

Mert lehetetlen az, hogy éppen a zsidó erények keltsék fel mindenütt a zsidógyűlölet lángját. Kell, hogy lett légyen és legyen a zsidóságban valami, ami lehetetlenné teszi más népekkel való együttélését és lehetetlenné teszi, hogy asszimilálódjanak, vagy akár önálló nemzeti életet éljenek.

*

Nézzük a közelmúltat.

Az utolsó évtizedek magyarja, például ha a zsidóságról beszélt, minden ösztönös idegenkedése mellett külsőleg kénytelen volt valami rákényszerült állásfoglalással elfanyalogni az ismert igét:

— A vallás — vallás. Emberiesség, humanitás, felebaráti szeretet… Ők az emberiség sava-borsa… Ó-testamentum… stb.

Csak ilyen általános közhelyek voltak, amik a zsidókérdés tagadását jelentették. Mert bensőleg mindenki érezte, hogy itt valami mással áll szemben, mint vallási vagy hasonló problémával. Amit elmondott, s amivel megnyugtatta magát, az az önkéntelen, és tudatos zsidó propaganda terméke volt. Jól hangzottak ezek a szólamok, de nem bizonyítottak semmit. Mint ahogy nem bizonyítottak semmit azok a kijelentések, melyek azt akarták érzékeltetni, hogy a gazdasági élet egyetlen alkalmas irányítója a zsidó lehet. Legfeljebb arról lehetett szó, hogy a tágabb zsidó üzleti lelkiismeret — szemben a keresztény lelkiismerettel — többet mert és előnybe került a helyes krisztusi lelkiismerettel szemben és a valóban helyes erkölcsi érzékkel szemben, mely nem tudta a kizsákmányolás ilyen formáját helyeselni vagy követni.

A történelmi múlt viszonylatában ugyanez a helyzet állott fenn. Lehetetlen, hogy a világ minden közössége helytelenül ítélte volna meg a zsidóságot. Nem hihető, hogy ne akadt volna nemzet, mely beolvasztja a zsidóságot, ha az tényleg beolvasztható. Nem hihető, hogy ne akadt volna nemzeti vagy faji közösség, mely meg ne becsülje a neki dolgozó gazdasági értékeket, gazdasági erőket. Lehetetlen, hogy mint „más vallást” ne tudták volna bekapcsolni nemzeti életük vérkeringésébe.

Nem hihető, hogy ne tartották volna meg, ha érték lett volna, s ha lett volna olyan szellemi és gazdasági elitje, mely a vendéglátó nép érdekében dolgozott volna, és nem fenyegette volna a befogadó nemzet, gazdasági és kulturális érdekeit, szellemi életének és faji életének erőit.

Lehetetlen, hogy évezredek minden nemzeti közössége hibás lett volna a zsidógyűlöletben. A józan ész, a logika, de a múlt és jelen minden történése is az ellenkezőt bizonyítja.

A hibának tehát a zsidóságban kell lennie. Talán némelyekben tudatosan, de lehet, hogy az egész fajtában tudat alatt is benne él az oktalan és értelmetlen — mert meg nem alapozott — uralomvágy. A hiba valahol azokban a törekvésekben van, mely távoli célok és; a vendéglátó nemzettel ellentétes célok követésében nyilatkozik meg. A hiba valahol egy titkolt vagy tudatalatti parazita világnézetben keresendő. Az alkotásra való képtelenségben. Ugyanabban az okban, ami más trópusi népeket — négereket stb. — vadít neki az életkeresés és hatalmaskodás vágyának, anélkül, hogy koraérésű fajtájukban meglenne a megfelelő képesség. A zsidóságnál — a néger és egyéb trópusi fajtákkal szemben — ugyanakkor egy „átvett” faji jellegű vallás még növeli ezeket a vágyakat…

*

A legridegebb tárgyilagossággal szemlélve a zsidóság ügyét, nem lehet tagadásba venni a tényeknek ezt a bizonyító erejét. De ha tagadnák is némelyek, kétségtelen, hogy a zsidóság mindenütt, ahol megjelenik, problémát jelentett és jelent. A zsidóság, mint kompakt tömeg, mindenütt izgató hatással van egészséges más nemzeti ösztönök, történelemalkotó erők megnyilvánulására; mindenütt reakciót kelt. Csak széthullóban lévő faji, nemzeti organizmusok nem termelik ki az egészséges reakciót vele szemben. És csak azok tagadják a zsidókérdés létezését, akik tudatlanul vagy tudat alatt a zsidó érdekek hatásvonalába kerültek.

Itt felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mi is az, hogy — „zsidó”?

II.

Zsidó történelem

Az assyr-babiloni birodalom helyén az ókor elején egy hatalmas birodalom állt: Sumeria vagy Sumiria. A birodalom népeleme egy minden valószínűség szerint turáni népfaj volt, mely csodálatos alkotó erejével, intelligenciájával bámulatot keltő kultúrát termelt ki.

Talán a regebeli Atlantiszból jött a nép, vagy máshonnan? Tény, hogy ősi regéi arra vallanak, hogy a földrész, melynek fiai voltak, vízözönben pusztult el. Az akkori korban is meglepően mély filozófiájuk az egyistenhit felé hajlott. A köznép ugyan képletesen bálványokat imád és ezeken keresztül tiszteli a Teremtőt, jelképeket farag és azokat imádja, de a vezetőréteg mindezeken keresztül az egyetlen és mindenütt jelen való „Mindenhatót” tiszteli a ceremóniák mélyén és „Isten kiválasztott népének” nevezi magát. (Lásd a legújabb egyiptológiai kutatások eredményét!)

Írásuk az ékírás, a turániak későbbi rovásírásához hasonló. Nyelvük kifejező, fejlődésképes.

Évszázadok múlnak el, mikor a büszke, jólétben élő birodalom területén kultúrátlan, fétisimádó, trópusi fajta jelenik meg. Szétszórtan élő pásztornép fiai: sémiták, a zsidók ősei. Csodálkozva látják a gazdag életet, az ismeretlen kultúra fényét és erejét. Az afrikai hasonló félvad, rokon törzsekhez hasonlóan nagy utánzó képességgel rendelkeznek és hamarosan át is veszik a meglévő kulturális külsőségeket. Kifogyhatatlan vitalitással vetik rá magukat az új életre és a gyermek mohóságával szedik fel a nekik új külsőségeket, csillogó csecsebecséket.

Néhány évszázad múlik el és a birodalom életének első frontjába kerülnek. Talán sumirnak képzelik már magukat és felöltik az államalkotó nép ruháját. Már múltjuk van. Történelmük. A sumirok kisajátított történelme. A sumir nép legendája a világteremtésről, a vízözönről és hős cselekedetekről szintén az övék lett ez idő alatt. Ádám és Éva és Noé kissé átköltve és a maguk fejletlenebb fantáziájának megfelelően alakítva ugyancsak bevonul regéik közé…

Mégis külön test maradnak a birodalomban. Az átvett hit, kultúra csak máz rajtuk. Mélyebbre hatolni nem tudó lelkiségük felszínes, bizonyos kultúrfokon túl nem ható, alkotásra képtelen lényük s az ebből fakadó, gyors utánzási hajlamuk és mindenhez alkalmazkodó természetük, — melynek nem lévén meg a lélekből fakadó magasztosabb sok emberi gátlása, — fürge és gyors kereskedőkké, politikusokká teszi őket. S minden helyzetben az ár tetején úszva kézbe kerítik a birodalom gazdasági és nagy részben politikai hatalmát is.

Még van egy zökkenő. Az alsó rétegekbe beszivárgó újabb sémi tömegek vissza-visszacsapnak a régi barbarizmusba, fétisimádásba. Még néha újra imádkoznak az aranyborjú előtt. De ez már nem jelentős esemény. A zöm fenn van. Átvette az uralkodó szerepét, átvette a múltat, a vallást annak ellenére, hogy lényegében nem értette meg. Átvette úgy, hogy éppen az idegensége miatt későbbi korokban a Talmud-magyarázat szörnyűségeibe kényszerült, éppen amiatt, mert lelkében idegen maradt számára az új és lényétől elütő hit. (A sok átalakítás ellenére is.)

A birodalom azután egy napon kétfelé szakadt. Az egyik rész már zsidó uralkodót is választ. És itt kezdődik Sumeria haldoklása…

…Harcok jönnek. Sumeria elpusztul. Kultúráját Assyr-Babilonia, Egyiptom veszi át. A zsidó uralom azonban nem tudja tovább fenntartani a kultúrát. Nem tudja továbbfejleszteni az államot. A meglévőből él, amíg futja. A sumer-babiloni, majd egyiptomi kultúrát később az állammal érintkezésben lévő görögök veszik át és fejlesztik ki, hogy azután továbbadják Rómának és később egész Európának. A kiválasztott sumir nép történelmét, hagyományait az örökség terhére gyenge nép, a zsidóság mentette át úgy, ahogy főként az ótestamentumban olvasható.

Meg kell még említeni a teljesség kedvéért, hogy a szétzüllött sumir-sumer nép útja a legendák szerint és nyelvi emlékeik szerint valószínűleg Előázsia, India, Tibet felé vezetett. Egyes törzsek talán különböző turáni népek ősei lettek. Talán ők adták vezérkedő elemét a népvándorlások turáni származású törzseinek és népeinek is.

Nyelvük, kultúrájuk nyoma itt-ott felbukkan ma is. Még a magyar nyelv ősi gyökeinek seregéről is ki lehet mutatni a sumer-eredetet. S talán ez ejthette régen tévedésbe jó Pálóczi-Horváthunkat, aki azt a meglepő felfedezést tette, hogy a Biblia „Pözsög a magyar szavaktól”, amiből egyidőben majdnem a zsidó-magyar rokonságot sütötték ki nekibuzdult nyelvészeink. Ma azonban már világos, hogy a zsidóknak sumer kapcsolatai vannak a szavak mögött.

Meg kell még említeni azt is, hogy a fentiek alapján a zsidó „történelemkönyv”, az ó-testamentum sem teljesen zsidó származású. Maga a zsidóság sohasem tudta magáévá tenni. Nem értette és nem érezte, mint ahogy egy úgynevezett „asszimilált” magyar zsidó sem érzi át soha az Álmos és Emese vagy Árpád történetének lényegét. Ezt bizonyítja az is, hogy a zsidóság — az Ó-testamentummal szemben, melyet nem értett — igyekezett külön kifejezni a maga lelkiségét a Talmudban, melynek szelleme, beállítottsága, jellege teljesen más, mint az Ó-testamentumé. Kicsinyesebb, szűkebb világú.

*

A zsidóság ma mindenesetre vérségileg nem egyezik az ókor semitáival. Azóta rokon afrikai napelemekkel és vérrel vegyült, mint a beduin, hethita, hamita, a néger és arab, ami nem vált javára. Ez a vérkeveredés egy ízben már szinte megsemmisüléssel fenyegette a zsidóságot. Ám a kíméletlen és a minden más népénél kegyetlenebb fajvédelmi intézkedések, melyek lakóhelyükről kitiltották az idegeneket, az így bevezetett belterjes kitenyésztés útján, a kevert vérelemet állandósították. Így is kétfelé szakadt a zsidóság a későbbi vérkeveredések folytán. Egyik részük az úgynevezett spanyol zsidó, mely mór vérrel is keveredett, másik részük pedig a keleti zsidónak nevezett tömeg. Jellemző, hogy kölcsönösen gyűlölik egymást.

III.

Zsidóüldözések az Ó-kortól kezdve

A zsidóságot mindennél jobban jellemzi azonban történelmük olyan fejezetei, melyeket „zsidóüldözések” gyűjtőcím alatt foglalhatunk össze. Az antiszemitizmus nem mai találmány. Mindenütt, ahol zsidó van vagy volt, felütötte a fejét. Érdemes végignézni a zsidók történelmének ilyen fejezeteit.

A bibliából ismert egyiptomi rabság és ezt megelőző zsidóüldözések közismertek. Kezdjük azonban a babiloni fogság megszűnésével.

Krisztus előtt 586-ban kerül vissza a zsidóság a babiloni fogságból Palesztinába, hol később római impérium alá kerül. Érdekes, hogy Róma, mely mindig és mindenütt okosan gyarmatosított, pontosan a zsidókkal szemben tett kivételt. Őket széjjelugratta, miután belátta, hogy nem tud velük mit kezdeni.

Krisztus születése után Vespásianus volt az, aki először szórta szét a világban a zsidókat.

135-ben Krisztus után Julius Severus Palesztinában a zsidók nagy részét leöleti, a többit kiűzi.

161—180-ban Marcus Aurelius szigorú rendszabályokat hoz ellenük az egész római birodalomban.

320-ban a spanyol félszigeten tűnnek fel működésükkel, melynek eredménye, hogy az illiberisi zsinat törvényt hoz ellenük.

336-ban Nagy Konstantin császár a hivatalviseléstől eltiltja őket.

363-ban újabb zsidóüldözés tör ki az egész római birodalomban.

455—58-ban II. Jesdegárd perzsa király kiűzi őket a perzsa birodalomból.

518—31. között Kabad perzsa király „végleg” kiűzi őket.

527—565-ben Justiniánus császár megfosztja őket polgárjogaiktól.

600-ban Mohamed, — aki eleinte „szerette” őket — kiveri az általa uralt területről valamennyit.

600-ban a nyugati gótok királya is kiűzi őket. (Kelettől nyugatig, a gót birodalomtól Perzsiáig már zsidóprobléma van…)

612-ben Sisebut gót király űzi ki őket.

628-ban Heraklios bizánci császár szigora elől a zsidók egy része a kazárokhoz menekül.

680-ban Omár török császár az első a történelemben, aki megkülönböztető jelek viselésére kényszeríti a zsidókat.

Egy időre megnyugvás jön a zsidókérdésben, birodalmában, de később mégis minden, megjelölés ellenére kénytelen kiűzni őket, hogy birodalma nyugalmát helyreállítsa.

969-ben a kazárok között letelepült zsidókat az oroszok széjjelkergetik. A kazárok, — akik között a zsidók uralma alatt elterjedt a zsidóhit, — bár fajilag érintetlenek maradtak — most sorra visszatérnek államukba.

1041-ben Eduárd angol király a zsidók vagyonát a Korona tulajdonává nyilvánítja. Egyszerűség okáért a zsidókra is kimondja, hogy ők is az angol Korona „tulajdonai” vagyonukkal együtt.

1148-ban nagy zsidóüldözés tör ki Spanyolországban. Érdekes, hogy ekkor az üldözés már kiterjed az álkeresztényekre, (kikeresztelkedettekre, a „marannos” — héberül „anuszim” zsidókra is. Ezekről a hazai Pallas lexikonunkban olvashatunk épületes dolgokat, melyek nemcsak a zsidókra, de a „kútfőnek” számítható lexikonunkra és azok szerkesztőire is jellemző. A 16. kötet 1207 lapján Isac de Racamora-val kapcsolatban írja, aki mint marannos, (kikeresztelkedett) játszott szerepet Spanyolországban, hogy „…kikeresztelkedése után Mária osztrák császárnő gyóntatójává lett, azután később visszatért a zsidó hitre…”

Az 1215-ik lapon pedig így ír a lexikon: „…A hátramaradt álkeresztények közül sokan az inquisitio évszázadokon át folytatott üldözéseinek estek áldozatul, sokan megszöktek és többnyire Hollandiában kerestek és találtak is új hazát, hol nyíltan visszatértek régi hitükre…”

A lexikon 1215. lapjának első hasábja így ír az ekkori zsidóüldözésekről:

„Az üldözöttek részben elmenekültek…. részben színleg felvették a kereszténységet. Az utóbbiakat (Marannos héberül anuszim, azaz kényszeritettek), mivel igaz hitűségükben nem bíztak, éber szemmel figyelték, gyakran üldözték, úgy, hogy vagy elmenekültek, vagy ősi hitükre visszatérve, hősiesen szenvedték a mártíromságot.” Meg kell jegyeznünk, hogy a lexikonnak többek között ezt a részét is zsidó írta. (Épp úgy a többi lexikonoknak azokat a részeit is, melyek aztán sokszor döntően befolyásolták a magyar értelmiség állásfoglalását a zsidókérdésben.)

1096. A Rajnától Regensburgig és Prágáig a keresztes hadak üldözik a zsidókat.

1146. Ebben az évben is a keresztes hadak zsidóüldözése folyik.

1181. Vérvád alapján Párizsból és környékéről űzik el őket.

1189. szeptember 3. Oroszlánszívű Richárd angol király uralkodása alatt hatalmas pogrom Londonban, továbbá Norvick és York grófságokban.

1198. IV. Henrik és III. Konrád német császárok elrendelik, hogy birodalmukban zsidó polgárjogot nem nyerhet, földbirtoka nem lehet, céhekbe nem léphet. Külön gettóban kötelesek lakni és megkülönböztető zsidó jelet kötelesek viselni.

1189. A németországi Bopardból vérvád miatt kiűzik őket.

1171. Olaszországban Bolognából űzik ki őket vérvád miatt.

1196. Bécsből kiűzik ismét őket vérvád miatt.

1198. Nürnbergből kergetik ki őket.

1199—1216 közötti időben János angol király mindenüket elkobozza.

1205. Halléból kiűzetnek.

1212. Gothából is kiűzik őket.

1216—72. III. Henrik angol királynak elődje erélyes intézkedései ellenére már ismét meggyűlik baja a zsidósággal. Zsidó jelet parancsol reájuk.

1221. Erfurtból kiűzik őket.

1225. Mecklenburgból és Boroszlóból vérvád miatt űzik ki őket.

1233. Maimuni rabbi írásait Franciaországban elégetik.

1235. Fuldából kergetik ki őket vérvád miatt.

1240. Hitvita indul Párisban és Montpellierben. Ennek eredménye alapján zsidóüldözés következik.

1242. Franciaországban minden zsidó írást hóhér éget el.

1241—1285-ig Majnafrankfurtból, Bielesből, Hildesheimből, Weissenburgból, Magdeburgból, Barcelonából, Lorchból, Becherajból, Münchenből kergetik el őket, mindenütt vérvád miatt.

1289-ben egész Bajorországból kiűzik őket. A vád, hogy a szent ostyát meggyalázták.

1290-ben első Eduárd angol király végleg száműzi őket.

1306. Szép Fülöp francia király 100 ezer zsidót kitesz Franciaországból.

1315. X. Lajos súlyos feltételekkel megkegyelmez a zsidóságnak.

1320—21. Franciaországban nem csillapodik a zsidóüldözés. Az u. n. „pásztorosok,” üldözik őket, majd pedig az üldözés általánossá bővül, mert a kutak megmérgezésével vádolják a zsidókat.

1328. Navarrából kiűzik őket.

1336—38. Elszászban és Svábországban Armleder vezérlete alatt pogrom folyik, majd 1346-ban a flagellánsok üldözik őket az egész német birodalomban.

1348. Spanyolországban is a kutak mérgezésének gyanúja miatt indul zsidóüldözés. Érdekes megfigyelni, hogy egy-egy erőteljes zsidóellenes intézkedés után is milyen hamar visszakerülnek a zsidók azokba az államokba és azokra a helyekre, ahol a meglévő konjunktúra folytán anyagi érdekük a megtelepedés. Egy-egy környékről csak akkor tűnik el a zsidóság, még üldözés nélkül is, ha a konjunktúra lehetőségei elmúltak.

1348. Németalföldön is felmerül a vérvád mellett a kútmérgezés gyanúja. Emiatt üldözés következik.

1391-ben Sevillából és a Baleári szigetekről üldözik el őket.

1394. VI. Károly Franciaországból ismét kiteszi a zsidókat. Egy részük elsősorban lengyel, orosz és Németföldre menekül.

1412.   Spanyolországban ghettókat, úgynevezett „judériákat” állítanak fel és csak itt szabad lakniok.

1413.   A tortosai hitvita után zsidó jelvényt rendelnek el Spanyolországban. Ebben az időben a spanyol és francia területeken helyezkedik el erősen a zsidóság épp úgy, mint a kalmár nép, az angol is. Az ókori Földközi-tenger melletti pezsgő kereskedelmi élet után most errefelé van az arany főútvonala.

1420—52-ig Ausztriában, Freiburgban, Svájcban, Kölnben, Szászországban, majd újra Zürichben, Speierben, Mainzban, Bajorországban, Sziléziában vannak zsidóüldözések.

1492. március 31-én V. Ferdinánd 300 ezer zsidó ellen él a vagyonelkobzás jogával.

1492.   Portugáliában II. Juan király nyolc hónapra befogadja őket.

1496-ban már annyira otthonosak Portugáliában, hogy Nagy Emánuel a régi kevéssel együtt kiűz minden zsidót.

1493.   Katholikus Ferdinánd Szicíliából veri ki őket.

1500. után Olaszországban is gettóba szorítják őket és zsidó jelvényt kell viselniük.

1510-ben Németországban Brandenburgi Joachim vérvád miatt 30 zsidót megégettet, ugyanekkor eltiltja a zsidókat a kereskedéstől, kitiltja őket a céhekből és kötelezővé teszi a zsidójelet és a gettóban lakást

1551. Zsidóüldözés Bajorországban. 1555-ben a Pfalzi tartományban.

1553—60 a zsidó írásokat Rómában, Velencében, Bolognában hóhérral égettetik el.

1573-ban Brandenburgból, 1615-ben Frankfurtból, 1616-ban Svájcból, 1618-ban Bázelből, 1622-ben Appenzelből, 1634-ben, Zürichből, 1655-ben Schaffhausenből, 1670-ben az osztrák örökös tartományokból űzik ki őket.

1648—61-ben Lengyelországban kitört a Chlumetzky-féle zsidóüldözés, amely három év alatt közel félmillió zsidót irtott ki…

IV.

Jönnek a forradalmak, jönnek a zsidók

Az 1700-as években már csökken a zsidóüldözések száma. Az erős rendszabályok visszaszorították a zsidóságot és a Gettó jó fegyvernek bizonyult. Nincsenek már annyira szem előtt. Élik a maguk életét Csak egyénenként — egyes kiválasztottak — jutnak szerephez az egyes közületek életében, így a tömegek részéről rejtélyes életük nem olyan közismert s így a tömegek gyűlölete sem éri annyira őket. Azonkívül úgy látszik időlegesen tanultak valamit a múltból és munkájukat még nagyobb titokban és még nagyobb óvatossággal folytatják. Még így is felüti fejét itt-ott egy-egy vérvád, mérgezési vád stb. Ezeknek azonban országos jellege nincsen.

Az 1800-as évek forradalmai és nagy jelszavai mögött azonban érik az ötlet, melyen át újra ki akar merészkedni a zsidóság a gettóból. Szabadság, egyenlőség, testvériség… emberiesség…

A nemzetközi zsidóság hirtelen ráveti magát az új eszmékre, melyek er

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.