Külpolitikai elemzések, tanulmányok keletről és nyugatról.

Két legyet egy csapásra: A nemzeti együttműködés kormánya kínai nyomásra bezáratta az Újgur világkonferenciát és vele a Magyarok Házát is.

 

Ujgurellenesség: bezáratnák a Magyarok Házát

Putyin példa értékű beszéde



"Oroszországban oroszok élnek. Ha bármely kisebbség, bárhonnan, Oroszországban akar élni, itt dolgozni és Oroszországban lenni, beszélnie kell oroszul, és tiszteletben kell tartaniuk az orosz törvényeket. Ha inkább más törvényeket, tisztelnek, akkor azt tanácsoljuk, nekik, hogy menjen azokra a helyekre, ahol ez az állami jog. Oroszországnak nem kellenek ezek a kisebbségek. ezeknek a kisebbségeknek, kell Oroszország, és nem adunk nekik kiváltságokat, ne próbálják megváltoztatni a törvényeinket, hogy illeszkedjen az ő vágyakhoz, nem számít, mennyire hangosan kiabálnak "hátrányos megkülönböztetést".

Jobb ha tanulunk az öngyilkossági statisztikákból Amerikában, Angliában, Hollandiában és Franciaországban, ha túl akarjunk élni, mint nemzet. Az orosz szokások és hagyományok nem kompatibilisek sok kisebbség primitív kultúrájával. Ez a tiszteletreméltó törvényhozó testület, az új törvények megalkotásánál, az Orosz nemzeti értékeket kell szem előtt tartania, megjegyezve, hogy a kisebbségek, akik ide jönnek nem oroszok! "

A politikusok a Dumában öt teljes percig, álló ovációval fogadták Putyin beszédét!

Mire képes a háttérhatalom?

 

Sokszor képtelenség felfogni, befogadni azokat a borzalmakat, amelyeket értelmes lények követnek el embertársaik rovására.  A szándékosan okozott tömegkatasztrófák egyike a fukushimai tragédia. Az eset tanusága, hogy a háttérhatalom bármire, így nukleáris eszközök korlátozott bevetésére is hajlandó uralma megtartásához és tervei megvalósításához. Az alábbiakban Jim Stone kutatásait közöljük, rövidítve.

A balesetnek álcázott nukleáris bűntény háttere

Miért kellett Japánnak bűnhődnie, milyen okok állhatnak a háttérben? A válaszok megvannak, csak rájuk kell találni és elengedni azt a képzelgést, hogy tájékozottak vagyunk. A tájékozottság a legutolsó dolog, amit szeretnének velünk kapcsolatban egyesek.

Fukushimával kapcsolatban fontos megérteni, hogy a "tájékoztató" szervezetek csak arról adnak hírt, amiről akarnak, pontosabban amiről szabad nekik. Gyakran a közismertnek tartott történelmi események sem úgy történtek meg, ahogyan azt a tömegembernek be akarják mesélni. Példák:

1. A Titanic jéghegy által történt elsüllyedését, mint véletlen balesetet ma mindenki tényként kezeli. Pedig elég furcsa hogy sem előtte, sem utána nem süllyedt el nagy hajó, sőt kicsinke sem jéghegy miatt az emberiség történelmében. Azoknak a túlélőknek a beszámolói, akik robbanásról számoltak be, nem kaptak helyet a sajtóban, de szívós kutatással fellelhetőek. Az egyszerű emberek nem is értenék, hogy miért kellett volna a Titanicot (akár jéghegy által, akár robbantásokkal) elsüllyeszteni, mert nem ismerik a történelmet.

Logikus elme azonnal látja, hogy a világ egyik sötét korszakának kezdete, a FED megalapítása miért történhetett meg 1913-ban, a Titanic elsüllyesztését követő évben. Nagyon sokan azok közül a befolyásos amerikai urak közül, akik a korábbi években a törvényhozásban eredményesen keresztbe tettek a jegybank törvénynek, "véletlenül" (meghívásra) az elsüllyeszthetetlen Titanicon utaztak. Az ő halálukkal elhárult az akadály az amerikai jegybanktörvény útjából, és minimális többséggel végre megszülethetett az emberiség sorsára nézve tragikus határozat.

A FED létrehozásától már gyerekjáték volt finanszírozni Oroszország megszállását és ateista hídfőállássá történő alakítását a Lenin félékkel. A FED-del a háttérben már ki lehetett robbantani a gigantikus profitot eredményező világháborúkat. A Titanic nem volt túl nagy ár, a kivitelezés egyszerű és aránylag olcsó volt a várható nyereséghez képest. Elég volt megvesztegetni néhány embert, elintézni, hogy kevés legyen a mentőcsónak és gondoskodni hasonló apró részletekről. Szerinted ez túl nagy ár a hatalomért és a több ezer milliárd dolláros haszonért? A hatalomért már 100 éve is képesek voltak embereket megölni!

2. Időben közelebbi példa a 2011 szeptemberi ikertorony merénylet, amelyet a tömegember felé mint terrorista merényletet tálalnak hivatalosan. Lehetnek valószínőleg többen is, akik elfogadják a hivatalos magyarázatot az ikertornyok épületeinek leomlására szeptember 11-én, valamint annak a 7-es épületnek az összeomlására, amelybe nem is ütközött gép. A hivatalos propaganda szajkózása ellenére ma már a többség tudja vagy legalább sejti, hogy a merényletet gazdag háttérhatalmi szervezetek követték el az amerikai kormány tudomásával, az amerikai polgári lakosság ellen. Persze azért kerestek is az üzleten, mert a bontásra érett épületek biztosítása több milliárd dollárt hozott a konyhára.

3. A Kurszk tengeralattjáró elvesztése balesetnek lett kikiáltva, hivatalosan egy torpedó robbant fel a béna személyzet miatt. Nos a torpedó stimmel, csak éppen úgy lőtték bele az orosz tengeralattjáróba oldalról - apró különbség. Az alábbi képeken a torpedó becsapódás helye és a robbanás következtében kettészakadt hajótest látható. Egy másfél milliárd dollárba kerülő atom tengeralattjáró kilövését megpróbálták véletlen balesetnek beállítani, ráadásul >100 ember is meghalt. Miért? A tömegembernek ilyesmit nem szoktak az orrára kötni, bólinthatunk megértően - miért ne lövöldözhetnék egymást, ha nincs jobb dolguk? A valódi kérdés persze az, miért vállalhatta fel ezt a népszerű Putyin elnök?

 

Folytathatnánk a megdöbbentő történelmi hazudságokat Pearl Harbourral és társaival, de minek. Elég azt megérteni, hogy a háttérhatalom, és a szolgálatában álló politikai hatalom nem őszinte velünk, egyszerű emberekkel. Azért nem őszinte, mert ha érdekei úgy kívánják, egyszerűen lemészárol bennünket, mint a vágóhidi sertést. Bocsánat, marhát (goyim) mert a sertés nem kóser. Sovány vigasz, hogy a zsidókat sem kímélik, abban a hitben, hogy a cél szentesíti az eszközt.

A fukushimai figyelmeztetés a fenti politikai „játékoknál” egy nagyságrenddel komolyabb. Nem csak az áldozatok száma miatt, hanem mert a "figyelmeztetés" Föld valamennyi országának szólt, és nem csak Japánnak: íme ez lesz, ha nem engedelmeskedtek! Ha megpróbáltok kilógni a sorból, és a népeteket, választóitokat próbáljátok szolgálni a háttérhatalom elvárásai helyet, számoljatok a következményekkel! Nem véletlen, hogy Merkel asszony, a pitiztethető pincsikutyák diszpéldánya is iziben leállíttatta a német atomerőműveket egy kis átvizsgálásra Fukushimát követően. Lehet, hogy vaj volt a füle mögött? 


Lássuk hát, mi is történt Japánban, és miért. Közismert, hogy a Japán diót viszonylag későn kezdték feltörni, ezért az európaiakat már évszázadok óta fertőző "KULTÚRÁT" csak viszonylag későn sikerült eljuttatni hozzájuk. Talán emiatt van, hogy a japánok morálisan és erkölcsileg még messze felette járnak azoknál a térségeknél, ahol az erkölcstelenség áldásos ideológiáit már évszázadok óta terjesztik. Bankrendszerüket ma már persze "ugyanazok" tartják kézben, és a biztonság kedvéért hatalmas amerikai katonai támaszpontok őrködnek az „egyensúly” fenntartásán. Japán az egyetlen nemzet, amelynek térdre kényszerítéséhez immáron második alkalommal vetették be az emberiség által kifejlesztett legpusztítóbb eszközt, a maghasadásos fegyvert.

A háttérhatalom meghosszabbított kezét Fukushima esetében nem az USA, hanem az izraeli terrorszervezetek képviselték. Izrael vezetői már közel vannak a hatalmi piramis csúcsához, és remekül felhasználják az évszázadok során engedelmessé formált alattvalóikat. [Szerk: Többek között a cionista izraeli vezetés próbálja a magyarokra is ráerőltetni a zsidózást, az antiszemitizmust és általában a gyűlölködést, ezért itt van egy veszélyes csapda! A felelősök elbújnak a többnyire mit sem sejtő kiszsidók mögé! Mielőtt valaki a zsidókat tervezi hibáztatni a fukushimai merényletért, kérjük gondoljon Vanunura és a többi névtelen zsidó hősre. Ők az emberség és az emberiség mellett álltak/állnak ki a világuralomra törekvő háttérhatalmi szándékok támogatása helyett, a kényelmes életüket börtön-, esetenként halálbüntetésre cserélve. ]

Mi vezetett a fukushimai terrorhoz?

Politikai előzmények

I.        2010 február: Japán dúsított urániumot ajánlott fel Iránnak a békés célú felhasználáshoz – akkoriban politikai hadjárat és ideológiai háború folyt Irán ellen, az IAEA mögé bújva.

II.        2010 március 11: pontosan egy évvel a katasztrófa előtt Japán egyet nem értését fejezte ki a palesztin területeken történő izraeli terjeszkedés miatt és KÖVETELTE a tervek megvalósításának leállítását.

III.        2011 február 18-án Japán a történelem során először szavazott Izrael ellen egy ENSZ határozattervezet érdekében, a West Bank izraeli telepeinek további bővítése ellen.

Gyakorlati előzmények

I.        Az atomerőmű védelmét Fukushimában az aravai (Izrael állam) Magna BSP biztonsági cég látta el.

II.        Dokumentált tény, hogy a Magna BSP, amely korábban kizárólag az izraeli védelmi iparágban volt jelen, korlátlan hozzáférést kapott a Japán atomerőmű minden létesítményéhez és berendezéséhez.

III.        Stuxnet vírust nem sokkal azután mutatták ki Japánban először, miután az izraeli biztonsági cég átvette a létesítmény felügyeletét.

IV.        A biztonsági cég egy különös kamerát helyezett el a 3-as reaktorban. A kamera súlya 500 kg volt, és a fényképek alapján inkább egy nukleáris eszközre hasonlít. Valószínűleg az is volt, és fel is robbantották, az események vizsgálata alapján alappal kijelenthetjük.

V.        A március 11-i földrengés erőssége nem 9-es, hanem LEGFELJEBB 6.8-as volt a Richter skála szerint. Az USGS adatait meghamisították, és ezek az adatok mentek a tömegtájékoztatásnak. Ez a tény feltételezi amerikai szervezetek bevonását is, ami egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek.

VI.        Pár héttel az ENSZ határozattervezet szavazása után, március elején a Magna cég 12 nem japán alkalmazottja visszatért Izraelbe. Mindez a cunami előtt 1 héttel történt.

VII.        Utólagos esemény, de ide tartozik: A katasztrófát követően egy nagy csoport izraeli civilruhás szakember érkezett Fukushimába. Az ott dolgozók szerint semmi érdemlegeset nem végeztek azon kívül, hogy a számítógépes rendszerből eltüntették a Stuxnet nyomait, tehát a bizonyítékot.

[Szerk: Még a kevéssé zsidóbarát hungarista gondolatiság sem ismerte fel, hogy szándékos atomrobbantást és nagyarányú sugárfertőzést okoztak a terroristák. A köznapi vélekedés szerint szerencsétlen műszaki hiba történt, amelyet az erre a célra tervezett Stuxnet vírus okozott, és a cunami miatt meghibásodott hűtőmotorok okozták a katasztrófát. Jim Stone adatgyűjtéséből viszont úgy tűnik, hogy sem a robbanás, sem a cunami nem volt véletlen. Szándékosan okozták őket, sátáni módon megtervezve az egész aljas merényletet.]

A lenti fényképek tanúsága szerint az elkövetők nagyban játszottak, és ezért is buktak meg. Hasonló a helyzet, mint a new yorki ikertornyos merényletnél, ahol egy érintetlen ház is összeomlott a közelben történő repülőgépes becsapódás miatt – bukta a javából. Fukushimában meg a szorgos japánok éppen karbantartották a 4-es reaktort, amelyből hiányoztak a fűtőrudak. Hogy ezek után abban a reaktorban is robbanás következett be, az ugyanolyan vicc, mint a harmadik (7-es számú) épület összeomlása a 911-es merényletnél. Mindegyiket felrobbantották, emberéleteket nem kímélve.

A média által "felvilágosított" Átlag Józsit persze nem lehet holmi összeesküvés elmélettel megetetni, ő tudja, hogy az mese. A georgiai kőoszlopokat, amelyre több nyelven vésték rá a nem létező összeesküvéseket (pl. hogy a világ népességét hamarosan 500 millió főre csökkentik) valószínűleg pajkos diáklányok állították a spórolt pénzükön. Az olyan megfigyelések, melyek szerint a kőoszlopok felállításának a dátumától (1980.03.22) pontosan 11311 nap telt el a 11.3.11-es merényletig, nyilván a véletlenen alapszanak, mert a rádió és a TV már bemondták volna az igazságot. Vagy mégsem? Na mindegy,  nézzük tovább az érdekességeket Fukushimával kapcsolatban.

 

 Nagyításhoz kattints a képre

Fukushimában 6 reaktor van, amelyekhez 6 dízelgenerátor telep tartozik, egy rakás generátorral. Érdekes módon nem egy darab, vagy néhány generátortelep hibásodott meg, hanem az ÖSSZES dízelgenerátor az ÖSSZES (6) telephelyen. A dízelgenerátorok vízhatlan tartályokban voltak. Állítólag túl rövid volt a lélegeztető csövük, ezért károsította őket a cunami.  Biztos nem volt rajtuk elzárószelep. Persze ez az egész nem túl lényeges, hiszen a reaktorok hűtésének első biztonsági körét az elvezetett gőz működteti, tehát a raktoroknak akkor is hűtve kellett volna maradniuk, ha az összes dízel generátor megáll. Egyetlen probléma, hogy a szelepek, amelyek az áramoltatást szabályozták (volna) a Siemens SCADA rendszerét használták, amelyet az izraeli "biztonsági" szolgálatok által kifejlesztett Stuxnet program megbénított.

A Stuxnet vírus röviddel az után bukkant fel Japánban, miután a nukleáris létesítmények védelmével megbízott izraeli biztonsági cég elkezdett ott dolgozni. Lehet persze véletlen, hogy ezek az izraeli biztonsági cégek vonzzák a bajt, ugyanis a 7/7-es londoni merényletek idején a Verint Systems izraeli biztonsági cég védte a Metro aluljárókat, és a 2001/9/11-es merényleteknél ugyancsak izraeli cégek dolgoztak a "terroristákat" gépre felengedő bostoni és new-yorki reptereken. Ja, és az ikertornyokban is. Ennek a pici országnak a világ ilyen sok helyén dolgoznak szorgos munkatársai? Vagy csak ott, ahol baj történik?

Egyszer sikerült megnézni egy (azóta eltűnt) képet, ami a cunami után, de még a robbanás előtt készült Fukushimáról. Elég nehéz rajta bármiféle kárt felfedezni, igaz, arra vigyáztak, hogy közeli képek ne jussanak el a nagyközönséghez. A dízel üzemanyag tartályok teljesen intaktnak tűnnek, semmiféle görbülés vagy nagyob kár nem látszott rajtuk. A tartalék akkumulátorok vasbeton védőburokban állítólag szintén tönkrementek, de ezt a nem is érdemes tovább elemezni, hiszen a Japánok nem hülyék. Biztosan a helyszínre tudtak volan szállítani és beüzemelni egy dízel szivattyút, csak hát nem ezzel volt a baj. Hát akkor hol van a kutya elásva?

A lenti (nagyítható) képeken kiválóan látszik, hogy a 3-as reaktor teljesen eltűnt, tehát amit március 14 után mondtak az emelkedő nyomásról, szennyeződés fokozódásáról, az komplett parasztvakítás. Ilyen mértékű kárt csak egy igen hatalmas robbanás okozhat, olyan robbanás, ami úgy fújta el a 2.5 méter vastag, acélszerkezettel megerősített betonfalat, mint a tollpihét. Vajon miféle robbanás lehet az ilyen? Netán nukleáris? Ezek a reaktorok azonban nem tudnak felrobbanni, bármilyen hihetetlen. Úgy vannak megcsinálva, hogy csak leolvadni tudnak, még a legnagyobb hiba esetén is. Lehet ugyan gomba alakú felhőt rajzolni Csernobil fölé, de ott sem volt, mármint atomrobbanás nem volt.

 

Mielőtt belebonyolódnánk valami csúnya összeesküvés elméletbe, amiről minden felvilágosult tv-néző tudja hogy ökörség, vegyük szemügyre az alsó képen látható "biztonsági kamerát". A rossz nyelvek szerint egy biztonsági kamerának a XXI. században már nem kellene fél tonnát nyomnia, és az sem igazán szép tőle, hogy ennyire hasonlít egy nukleáris bombára. Úgy látszik, a  biztonságnak ára, pontosabban súlya van.

 

Stuxnet ide, nukleáris, pontosabban biztonsági kamera oda, van egy megdönthetetlen tény: a cunami. Mert cunami, az volt. Szerencsére vannak, akik nem néznek elég ValóVilágot, hanem helyette gondolkodnak. Jim Stone is így tett, és nagyon elcsodálkozott, amikor a pusztító, 9-esnek híresztelt földrengés hatásait tanulmányozta. Egy ekkora földrengés 1500 kilóméteres körzetben képes komoly károkat okozni, ám Japán partjainál, alig 30 kilóméterre az epicentrumtól, még holmi vacak faházak sem voltak hajlandók összedőlni, az épületek mind remek állapotban várták a cunamit. Azt a cunamit, amelyre igazság szerint nem számítottak, mert a primitív japán műszerek csak 6.6-os erősségű földrengést regisztráltak, ami viszont nem szokott cunamit okozni.

Honnan ugrott elő tehát ez a cunami, ha nem a földrengés okozta? Ekkora cunamit nem okoz akármi, ehhez legalább egy tenger alatti nukleáris robbantás szükséges. Ilyet meg már csak nem tesznek, hogy fent is robbantanak egy pár "biztonsági kamerát" meg lent, a tenger alatt is? Valószínűleg nincs is szükség ilyesmire. Titkos, de persze kiszivárgott katonai technológia alkalmas arra, hogy földrengést, tengerrengést okozzon. Sokan emlékeznek még arra a "mókás" történetre, mikor az amerikai katonák a tahiti földrengés előtt jeleztek otthon maradt szeretteiknek, hogy nem kéne melegíteni a steak-et, mert előbb elugranak segíteni tahitiba az ottani földrengés károsultaknak. Pech, hogy ez kb. 24 órával a földrengés ELŐTT történt.

Kedves Zsidó!

2013.05.21. 19:47

Nyílt levél a zsidóhoz

Kedves Zsidó!

Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, adok még egy esélyt a kapcsolatunknak. Megpróbálom a problémáimat úgy elmondani, hogy megértsd. A lehetséges megoldásokat belátásodra bízom. Arról viszont biztosítalak, hogy a problémáink hamarosan megoldódnak. Így vagy úgy.

Gondolom, nem kell külön magyaráznom, hogy feszültségek vannak közöttünk. Mindig igyekeztem befogadó módon viselkedni Veled, de ezzel rendre visszaéltél, és mára teljesen ránőttél az életteremre. Nem szeretnék külön hosszas magyarázkodásba kezdeni arról, hogy én nem vagyok "fasiszta". Tudod Te azt jól. Azt is tudod, hogy bárhol a világon képes vagy magad ellen mérhetetlen ellenszenvet kivívni. Éppen ezért kitaláltál egy nagyon okos szót: antiszemitizmus. Mondj még egy népet bárhol a világon, aki külön szót alkotott az őt érő ellenszenvre. Ne is gondolkodj, nincs ilyen. Tudod, valamiért Rajtad kívül egyetlen népnek sem volt erre szüksége.

Többszintű problémáim vannak Veled, de mindegyik szint a mértéktelen kapzsiságodra vezethető vissza. Persze, persze, általánosítok. Valamiért Veled szemben minden korszakban, minden országban általánosítottak az emberek, amikor azt tapasztalták, hogy nem szabad Téged pénz és hatalom közelébe engedni. Nyilván ártatlan célpontja voltál az előítéleteknek évszázadokon át, szerte a világon. Na hagyjuk, ez genetika, barátom. Én is ismerem a mentalitásodat, és Te is jól tudod, hogy így van.

Mégis magyarázkodom egy kicsit, jó? Nem, nem vagyok "náci". Nem kívánom a halálodat, sőt, féltelek tőle. És féltem a tisztességes, becsületes embereket, akiknél lassan elszakad a cérna, és eléred náluk, hogy a halálodat kívánják, netán tegyenek is érte. Talán naiv vagyok, de hiszek a megváltoztathatóban. Ezért e levél.

Mik a problémáink?

Az újkor derekán, egy óvatlan pillanatban valaki pénzközelbe engedett Téged. Meg is pecsételte ezzel világunk sorsát. Burjánzani kezdtek a pénzváltók, bankárok, érmekereskedők, akik igyekeztek a pénzrendszert az emberiség ellen, s a maguk hasznára fordítani. Egymást segítettétek hatalmi pozíciókba a politikában, iparban, gazdaságban. Ez persze nem baj, barátok közt ez természetes. Ha jól működne a rendszer, nem is zavarna senkit, hogy mára már mindenütt Ti vagytok a ranglétra csúcsán. Komolyan, kit érdekelne, hogy ki irányít, ha egy tökéletes jóléti rendszer van kiépítve az emberiségnek?

A Ti rendszeretek nem lehet tökéletes, sőt életképes sem. A kapzsiságotok miatt.

Amint megjelentetek a színen, rögtön megszűntek a céhek, jött az ipari forradalom, a tömegtermelés, a fogyasztói társadalom, a hitel, a kamat, a tőzsde, a profit, az iparosított háborúk, a munkanélküliség, a környezet leépítése, a világ sorsának gőgös forgatása. Mára rajtatok kívül mindenki nincstelenné vált, és csak a szerencsések kiváltsága, hogy még robotolhatnak az önfenntartásért.

Még akkor sem haragudna senki, ha véletlenül szúrtatok volna el valamit, és ezért lenne ma káosz a világban. De sajnos nem így van. A világ jelenlegi helyzete egy átgondolt, szisztematikusan felépített folyamat eredménye. Ezt tettétek az emberiség asztalára.

Most fogod kimondani azt a szót, hogy összeesküvés-elmélet. Ez is majdnem olyan okos szó, mint az antiszemitizmus. A hatása szinte ugyanaz. Azért én adnék néhány támpontot eme kifejezés elkerüléséhez.

Egyrészt (kitalálom!) kérdéses részedről, hogy mindez zsidók műve. Olvasgass a közismert iparmágnások, bankárdinasztiák viselt dolgairól, arról, hogy ők rángatják dróton a politikát, a pénzpiacot, médiát, mindent. Ezen személyek neve roppant beszédes lesz számodra, ahogyan számomra is az. Mind zsidók, kivétel nélkül. Ahogyan ma már nem is teszel a híradók végére stáblistát. Ha az emberek végigolvasnák a sok zsidó nevet, rájönnének, hogy manipulatív hazugság mindaz, amit hír gyanánt eléjük raktok.

Másrészt, ha az ember picit beletúr a történelem kevésbé hangoztatott, netán eltitkolt momentumaiba, hamar kiderülhet, hogy az összes újkori háborút Nektek köszönheti a világ. Ott vagytok minden ország döntéshozó szektorában, és ügyesen keveritek a lapokat. Kiválasztjátok azon országokat, melyek nem hajlandóak fejet hajtani tőkétek előtt, vagy netán fogatok fáj természeti adottságaira. Régebben ilyen országokat ugrasztottatok össze, hogy (természetesen) bankáraitok hitelezhessenek ezen országoknak "baráti" kamatra. Ma már van saját bábotok, az USA, melyet bármely makacskodó közel-keleti ország nyakába tudtok ugrasztani. Ma már van még egy okos szavatok erre: terrorizmus. Az utóbbi évtizedben túl sok "diktátor" hunyt el fura körülmények között, nem igaz? Dúskáltok a kifejezésekben, melyeket azokra használtok, akik nem akarnak Titeket. Van ugye az antiszemita, a náci, a fasiszta, a terrorista, a diktátor. Mindig akad jó ok, amiért gyűlölni lehet őket, de Titeket nem szabad, ugye?

Harmadrészt ott van a magyarság bőrén is érezhető pénzháború. Azt nehéz lenne a világ felé elmagyarázni, ha hazánkat fegyveresen megtámadnád. Hiszen nem ártunk mi senkinek. (A palesztinok sem, de erről később.) Felvásárolod hazánkat, megveszed a gazdaságunk építőelemeit, hogy lerombold, lakosságát eladósítod, házából kilakoltatod, és ha jól tudom, már úton vannak a zsidó telepesek ezekbe a lakásokba.

Lássuk, Te hogyan értelmezed a történelmet! Számodra csak két dolog létezik. Volt Ábrahám, és volt a holokauszt.

Ábrahám szent népe vagy, mely az emberiség fölött áll. Mit emberiség? Gójok, lelketlen állatok, barmok. Hited így említi őket, mindenkit, aki nem zsidó. Komoly szabályrendszert tartalmaz hited arra vonatkozóan, hogy az állati szintre sorolt emberiség fölött milyen vélt hatalmat gyakorolhatsz. Egy baj van ezzel. Ilyen szabályrendszer nem származhat a szeretet Istenétől. A hited egy hazugság.

A történelmed második pontja a holokauszt. Megint magyarázkodom, jó? Nem tagadom a holohausztot. Vitatom azt. Tudom, hogy már törvény védi a megmásíthatatlan sztoridat, és börtön jár a kérdésekért is. De valamiért ragaszkodom az igazsághoz. Túl jó üzlet ez neked ahhoz, hogy történelmi tényként elfogadjam. Most nem szeretnék belemenni a boncolgatásába, hiszen egy könyvet tudnék írni erről. Egy apróságot azonban mégis megemlítenék.

A kezem ügyébe került egy Vöröskereszt által kiadott jelentés a holokauszt áldozatairól. 271.000 áldozatot említ, melyek jelentős része járványokban halt meg. Úgy érzem, ez nagyon nincs pariban az általad emlegetett hatmillióval. Valami elfogadhatót mondanod kellene. De lehetőleg ne azt, hogy a Vöröskereszt egy náci szervezet.

A holokauszt a Te véres kardod, melyet körbehordasz hetente a világban, ez lett egyik fő érved, ha vitáznod kell valakivel.

Lapozzunk a történelemkönyvben! '56-ról mi jut eszedbe? Igen, igen, arról beszélek, amiről még ma sem nagyon szabad a magyarnak. Tudod, nem volt elszámoltatás, felelősségre vonás, a nemzetünk hóhérjai (akik még élnek) luxusnyugdíjat kapnak... Hiszen így egyeztetek meg anno a "rendszerváltókkal". Arról beszélek, amit dr. Dénes Béla, az ÁVÓ/ÁVH főorvosa maga is bevallott a Hatikva c. lapban, miután elmenekült hazánkból a felelősségre vonás elől. Idézem Neked, jó?

"Akármilyen kínos is, de meg kell írni, hogy nemcsak Rákosi, Gerő, Farkas és a moszkovita tábor vezetőinek jelentős része volt zsidó, hanem jóformán száz százalékig zsidókból állt az ÁVH nyomozógárdája is. És az 1945 utáni egyre erősebben élesedő antiszemitizmusnak ez az oka."

Kínos. Tudom. Nem is fűzök hozzá semmit, jó?

Te most Palesztinában mit csinálsz? Immár évtizedek óta, a "művelt Nyugat" hathatós támogatásával tömeges népirtást hajtasz végre. A holokauszt-kampányod egyik fő szlogenje a "SOHA TÖBBÉ". Közben a világsajtó hallgatásával, és az alternatív (te úgy hívod, hogy fasiszta) hírportálok közvetítésével világszerte ismertek az emberiségellenes háborús rémtetteitek. Hát milyen emberek vagytok ti?

S mindeközben múltbéli és jelenkori üldözöttségedről harsogod tele a médiát, az emberek fejét. Igazad van, akkor lelkesebben bánják meg nemlétező bűneiket, és tejelnek. Mindent megengednek neked, mert még csak véletlenül sem szeretnének azonosulni a démonizált "fasizmussal".

S végül részemről egy beismerés. Végig általánosítottam. Tudom. Szándékos volt. Nektek hála, én most egy személytelen, gőgös és lekezelő rendszerben élek. Hozzászoktam már az uniformizált dolgokhoz. Tudom. Tudom, hogy vannak tisztességes zsidó emberek is, de a levelem nem nekik szólt, hanem Neked. Nem vizionálok. Valóság az, hogy amit ma a Mazsihisz sóhajt, abból már holnapra törvény, vagy miniszter(elnök)i intézkedés lesz.

Nem lesz ennek jó vége. Nem fenyegetőzöm, hanem aggódom.

Tűzvigyázó

http://facehaborito.hu/userfiles/2013/04/brutalis_baleset_a_tehetsegkutaton._2929.gif

Miért kapott a fejéhez a  zsűritag? A kipát sajnálta?

https://mail-attachment.googleusercontent.com/attachment/u/1/?ui=2&ik=c964e23bc3&view=att&th=13eb2e0e0dd885f4&attid=0.1&disp=inline&realattid=387915351b016a2_0.1&safe=1&zw&saduie=AG9B_P9ePzBTnFFqCwuBYTIiC_Y9&sadet=1368898986469&sads=Z3njmQ8HzwCgzL6lWt970zabQmo

"Csak a hazugságnak van szüksége az állam erőszakszervezeteire. A valóság önmagában is megállja helyét." Thomas Jefferson 1743-1826

http://hu.metapedia.org/wiki/Holokauszt

http://hu.metapedia.org/wiki/Koncentr%C3%A1ci%C3%B3s_t%C3%A1bor

http://hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%B3s%C3%A1g

 

Fájl:Redcrossrecordsshowholoyg7.jpg

Hivatalos statisztikák

Hivatalos német feljegyzés minden auschwitzi koncentrációs táborbéli fogolyról 1940 májusa és 1944 decembere között

Az auschwitzi táborlakókról készült feljegyzések 1940 májusa és 1944 decembere között jelenleg az orosz Központi Archívumban található "Glücks teljes koncentrációs tábor" mikrofilm alapján készültek (Richard Glücks a koncentrációs táborok adatait archiválta 1945-ig).

Figyelem: Az auschwitzi tábor megnyitásától a bezárásáig a foglyokra vonatkozó mellékelt statisztikai táblázatok közvetlenül a szovjet archív anyagból származnak, amely jelenleg mikrofimen van a korábbi szovjet központi archívumban. Jó megerősítő anyagokkal szolgál a Német Állami Archívum a Német Államvasutakra vonatkozóan. A vasút volt a felelős a Birodalmi Vasút dokumentumaira pontosan reflektáló orosz aktákban szereplő táborlakók be- és kiszállításáért.

Fájl:Nzs.png

Összes nem zsidó Auschwitzban, 1940-1944: 161,685

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 281-1940: Képkockák 107-869-Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286-1945: Képkockák 001-329

Auschwitzba érkező zsidó foglyok 1941-1944

 


Fájl:Zs.png

Összes zsidó Auschwitzban, 1941-1944: 173,000
Összes bentlakó Auschwitzban, 1940-1944 : 334,785

Források: Anyag sorszáma: 187603: -Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852.

Összes tífusz miatti haláleset Auschwitzban, 1941-1944:


Fájl:Tifs.png

Összesen:103,447

Források: Anyag sorszáma: 187603: 1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286.

Tífusz miatti zsidó halálesetek Auschwitzban, 1942-1944

 


Fájl:Tifzsi.png

Összes tífusz miatti zsidó haláleset Auschwitzban, 1942-1944: 58,240
Összes tífusz miatti nem zsidó haláleset Auschwitzban, 1940-1944: 45,207

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852.

Természetes halálesetek Auschwitzban, 1940-1944

 


Fájl:Termhal.png

Természetes halálesetek, 1940-1944: 4,140

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 281-1940: Képkockák 107-869-Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286.

Természetes halálesetek, zsidók, 1941-1944

 


Fájl:Termhalzs.png

Összes természetes haláleset, zsidók, 1941-1944: 2,064

Források: Anyag sorszáma: 187603: 1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286.

Szállítások Auschwitzból, 1940-1944


Fájl:Szall.png

Összes szállítás Auschwitzból, 1940-1944: 121,453

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 281-1940: Képkockák 107-869-Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852.

Zsidó szállítások Auschwitzból, 1941-1944


Fájl:Szallzs.png

Összes Auschwitzból elszállított zsidó, 1941-1944 : 100,743

Források: Anyag sorszáma: 187603: 1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286.

Nyilvántartott kivégzések Auschwitzban, 1940-1943

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 281-1940: Képkockák 107-869-Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286.

Összes kivégzett bentlakó: 1359
Összes kivégzett orosz: 19
Összes kivégzett cigány: 19
Összes kivégzett lengyel: 1208
Összes kivégzett zsidó: 117
Összes kivégzett cseh: 6

Összes Auschwitzba küldött magyarországi zsidó, május, 1944 - október, 1944


Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286-1945: Képkockák 001-329. Összes Auschwitzba küldött magyar zsidó, május-október, 1944: 23,117

Figyelem: az Auschwitzba küldeni kívánt magyar zsidók száma, május-október, 1944:

  • Lucy Dawidowicz. The War Against the Jews, New York, 1975.: 450,000 (Lucy Dawidowicz: A zsidók elleni háború című, 1975-ben New Yorkban megjelent könyve szerint
  • Raul Hilberg, The Destruction of the European Jews, New York, 1985. 180,000 (Raul Hilberg: Az európai zsidók elpusztítása című, 1985-ben, New Yorkban megjelent könyve szerint

Auschwitzból elszállított magyarországi zsidók, május-október, 1944

Összes Auschwitzba érkezett magyar zsidó, május-október, 1944: 23,117
Összes Auschwitzból elszállított magyar zsidó, május-október, 1944 : 21,527
Összes Auschwitzban maradt magyar zsidó október után, 1944 : 1,590

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286-1945: Képkockák 001-329

Összesen: 1941 július- 1944 október

  • Zsidó foglyok száma az auschwitzi táborban: 173,000
  • Tífuszban meghalt zsidó foglyok száma : 58,240
  • Természetes halállal meghalt zsidó foglyok száma : 2,064
  • Más táborokba szállított zsidó foglyok száma : 100,743
  • Hivatalosan kivégzett zsidó foglyok száma : 117
  • Zsidó foglyok száma a tábor 1945 január 15-i német evakuálása után: 11,839

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 281-1940: Képkockák 107-869-Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekerc 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286-1945: Képkockák 001-329.

A nagyszámú zsidó azért maradt az evakuálás után a táborban, mert ezek nem voltak szállítóképesek. Rájuk lengyel milícia vigyázott a szovjetek megérkezéséig.

Ezek közül ismeretlen számú meghalt, részben a lengyel milícia kegyetlensége miatt, részben a szovjetek kihágásai miatt. Pontos számuk nem ismeretes, szovjet források 7 és 10 ezer közé teszik számukat.

Hogy az 1590 Auschwitzban maradt magyarországi zsidóból hány halt meg a lengyel milícia vagy a szovjetek kihágásai miatt, nem ismeretes.

Hal Turner

A Vörös Kereszt statisztikája a koncentrációs táborokról

A Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos adatai bizonyítják, hogy a "holocaust" szélhámosság volt! A legutóbb nyilvánosságra hozott, évek óta elzárt adatok mutatják, hogy a "koncentrációs táborok" összes halottainak száma mindössze 271.301. Nem halt meg hatmillió zsidó, az egész komplett kitaláció volt.

Éveken át a zsidók azt mondták a világ népeinek, hogy hatmilliót közülük szisztematikusam meggyilkoltak a német "koncentrációs táborokban" a II. világháború alatt. Bárkit, aki nem ismerte el ezt az állítást, gyűlöletes antiszemitának bélyegeztek. A világ számos országában még be is börtönöztek embereket, akik kétségbe vonták a hatmillió meggyilkolását.

Láthatja az egész világ, most itt egy beszkennelt hivatalos Nemzetközi Vöröskereszt dokumentum, amely bizonyítja, hogy az úgynevezett "Holocaust" sosem történt meg. A zsidók világszerte szándékosan hazudtak, hogy érzelmi és üzleti előnyhöz jussanak ezáltal. Szándékos, bűncselekménynek minősülő szélhámosságot követtek el milliók sérelmére az egész világon.

"A Holokauszt" a legnagyobb hazugság, ami valaha elhangzott. Dollármilliókat fizettek ki a "holocaust túlélőknek" és leszármazottaiknak valamiért, ami nem történt meg. Ez a nemzetközi, bűnös szélhámosság szinte már felfoghatatlan szintje.

Íme a Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos halálozási jelentésének beszkennelt képe.

Forrás

Sir Leonard Wolley archeológus professzor, ki egész kutatómunkás életét (közel 60 esztendőt) töltött Mezopotámiai ásatásokkal, a következőt mondta:

“1939 óta kérelmezem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt. A Sumir nyelv – 7.000 éves volta dacára – ma is elképesztő egyezéseket mutat a mai magyar nyelvvel. Kutatásaim alapján tudom, hogy pl. nyelvtanát nézve a Sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török “unokaöcs” fokon áll hasonlóság tekintetében a sumirral. A magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. Alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral.”

Megjegyezném, Sir Leonard Wolley professzor később eljött Budapestre, ahol magánúton megtanult magyarul, mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, az MTA elítélte őt, mondván “a MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral.” 

forrás: vilagbiztonsag.hu

Sir Leonard Wolley archeológus professzor, ki egész kutatómunkás életét (közel 60 esztendőt) töltött Mezopotámiai ásatásokkal, a következőt mondta:

“1939 óta kérelmezem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt. A Sumir nyelv – 7.000 éves volta dacára – ma is elképesztő egyezéseket mutat a mai magyar nyelvvel. Kutatásaim alapján tudom, hogy pl. nyelvtanát nézve a Sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából 53 megvan a mai magyar nyelvben. A török a második legközelebbi a sumirhoz, abban 34 van meg a fentiekből. Míg a török “unokaöcs” fokon áll hasonlóság tekintetében a sumirral. A magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek. Alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral.”

Megjegyezném, Sir Leonard Wolley professzor később eljött Budapestre, ahol magánúton megtanult magyarul, mivel soha semmi támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt, az MTA elítélte őt, mondván “a MTA soha nem fogja elismerni, hogy a magyar nyelvnek bármi kapcsolata lenne a sumirral.”


907-ben egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett semmilyen formában).

A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és AZ akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy "... Decretum..Ugros eliminandos esse.." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak".

Ezt a nemes célt extra adag erő koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, "biztosra mentek".

Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő.

Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.

907 június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a ' gyengébb ' , kb. 40ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp míg AZ északi parton egy jó 45 ezres főerő AZ elit.

Árpád, a törzsszövetség fejedelme AZ egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról.

A törzsszövetség egyesült főerejét - 40.000 lovas - négy részre osztotta.

Az egyenként 10ezer fős lovas egység neve tümen azaz magyarul tömény régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Ő maga vezette,a többit pedig fiaira bízta: Tarhos(43), Üllő(41), Jutas(35). Emellett természetesen AZ egész hadműveletet irányította.

Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként AZ inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és viziparádé keretében szenvedett technikában 100%-OS, élőerőben kb. 95%OS veszteséget a hajóhad.

Másnap AZ elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult/40.000 ember/ A csata utáni éjjel Árpád elrendelte AZ átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal AZ ellenséges sereg ' orra előtt ' , éjszaka,tök csöndben!!! (A fantáziátokra bízom ez mit jelenthetett mind egyéni mind közösségi teljesítményben két napnyi öldöklő csata után.)

Az átkelés annyira sikerült, hogy hajnalban AZ ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet ellenére szó szerint halomra pusztult a pozsony körüli síkságon. A néhányezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált
rendeződni de a Magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló Magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással Magyar részről a német üldözők csőbe futottak mert a környező erdőkből kitörő Magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt /grófok, püspökök tucatjai/.

A csata következménye, hogy a Magyar határ AZ Enns folyó lett /Ober Enns - innen a meséink ' Óperenciás tengere ' / valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. /Szent István idején először, de akkor ugyanígy jártak csak a Vértes hegységben. /

Árpád fejedelem két fiát vesztette és Ő maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt - a hazáért.

Eltemették tisztességgel titkos sírba őse, Atilla közelébe - a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe - nyugodjék örök békében!

A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag AZ Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.

Tamás István:Tiéd ez az ország

Még gyermek voltam,
s apám megfogta kezem.
Megmutatta nekem,
hol él a nemzetem.

Mutatta az erdőt,
a zöldellő réteket,
ahol szebb jövő vár rám,
és boldogan élhetek.

Mutatta az Alföldet
a Duna - Tisza közét,
a Jászságot a Bakonyt
a hatvannégy vármegyét!

Mutatta az utat,
a nádasok között,
ahová hős őseink
lelke költözött.

Nézd fiam a folyókat,
nézd a völgyeket,
a nyíló virágokat
réten a fényeket.

Ez mind a tiéd fiam,
óvd és vigyázz rá,
ne hagyd az idegent,
hogy hazád elrabolják!

Érintsd meg a követ,
mert az is a tiéd.
Tiéd a folyó a part,
el ne add semmiért!

Tiéd ez az ország,
múltja és jelene.
Neked teremtette,
a magyarok Istene!

Miért fontos a Hawking-bojkott Izrael ellen?

Nincs a földkerekségen még egy olyan ország, amely magát demokráciának adja el és annyi iszonyatos, gyalázatos és hatalmas léptékű bűnöket követ el emberek jogai és élete ellen, mint Izrael.

Csak egyetlen mai hír: az ötnapos kínai látogatásán lévő Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, „Júdeában és Szamáriában” (értsd: Ciszjordániában) a telepépítések változatlanul folytatódnak és csak azért kerül sor némi késedelemre, mert hibák keletkeztek az engedélyek kiadásában.” Vagyis a tervbe vett, újabb 2500 lakást, illetve házat meg fogják építeni Jeruzsálem palesztin részén.

Hogy ez illegális az ENSZ szemében is? Netanjahuék köpnek rá. Hogy a palesztinok saját földjéről lopják el a vizet, amelyet nekik igen szűkre adagolva és drágábban adnak el, mint az izraelieknek, miközben a palesztinoknak megtiltják, hogy kutat fúrjanak? Kit érdekel? És aki emiatt tiltakozik, az antiszemita, miközben „megszállottan” foglalkozik Izraellel.

A világ legerősebb hatalmának, az Egyesült Államoknak a hadügyminisztere mondta még 2010-ben – és emiatt majdnem nem engedték posztjára, de miután térdre hullva ígérte meg, hogy a jövőben hátán fekve nyalja Izrael valamennyi talpát, megbocsájtottak neki az amerikai szenátusban -, hogy az amerikai kormány Izrael nyúlványa. Hogyan is várhatnánk ettől a nyúlványtól azt is, hogy akár pisszegjen is? Majd azzal kompenzál, hogy rendez még egy „tolerancia versenyt” magyar diákoknak, ahol megjelenik a kimondhatatlan nevű budapesti amerikai nagykövet, díjakat átadva, elégedetten mosolyogva.

Undor, hányinger, gyomorforgatag.

Izraellel szemben igazán erős csak a „grass roots”, azaz az alulról jövő kezdeményezések. E között van az a nagyszerű csapat, amely egyre nagyobb sikerrel győzi meg az embereket, bojkottálják Izraelt. Ők értik meg igazán, hogy ennél nagyobb fegyver nincs. Ez az, amitől Izrael igazán retteg. Retteg, hogy illegális telepein termelt mezőgazdasági termékeiket nem vásárolják Nyugat-Európában. Retteg, hogy a világon az egyetemek tudományos bojkottot hirdessenek ellene. Retteg, hogy nyugdíjalapok ne fektessenek be izraeli Nasdaq-részvényekbe. Retteg, hogy a palesztin házak törvénytelen elpusztításához használt Caterpillar-termékek – a gigantikus bulldózerek – gyártóját bojkottálják.

Izrael szolgái ilyenkor azt hajtogatják, a bojkottnak nincs értelme és az kontraproduktív. Milyen érdekes! Az apartheid ellen egységes volt a felfogás a szabad világban: a bojkottal lehet megdönteni a pretóriai rendszert. És így is történt.

Jimmy Carter volt amerikai elnök Izraelt apartheid rendszernek bélyegezte. Néven nevezte a nyilvánvalót.

És most a világ legismertebb fizikusa, a fél évszázada tolószékhez kötött Stephen Hawking döntött úgy, hogy az izraeli gyarmatosítás és a gyarmatosító emberjogi galádságai miatt nem utazik egy gigantikus jeruzsálemi konferenciára, ahol Nobel-díjasok, volt állam- és kormányfők csevegnek majd, miközben folyik a palesztinok maradék földjének elrablása és palesztin anyák szülik meg a porban csecsemőiket, miközben izraeli határőrök packáznak velük, nehogy időben jussanak kórházba.

Izrael megrettent, mert Hawking professzor tette most ismét rájuk irányítja a reflektort és sokakat rávehetnek a bojkottban a részvételre.

Na nem az ab ovo begazolt MTA-elnökökre gondolunk. Erkölcsi lényekre, akik végre úgy döntenek, nem lesznek szellemi rabszolgák és nem tűrik el, hogy a világ leggazemberebb „demokráciája” terrorizálja nemcsak a gyarmatain élőket, de szinte az egész világ országait, sakkban tartva az olyan „antiszemita” mesékkel őket, mint Schweizer főrabbi képzelgése.

Ha planétánk leghíresebb és fizikailag legnyomorultabb fizikusa mert bátran fellépni, itt az ideje, hogy mi is felegyenesedjünk láthatatlan tolószékünkből, és legalább kimondjuk, amit látunk. Majd pedig bojkottáljuk ezt a lator „demokráciát” azzal az eszközzel, aminek birtokában vagyunk. Ne vegyünk tőlük gyümölcsöt, ne vegyük légkondicionálójukat, ne utazzunk országukba. És mindenütt hirdessük a valóságot.



Ordosz műhely

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tudom, hogy a világ számos pontjáról érkeztek ide zsidó vezetők. Olyan helyekről is, ahol az antiszemitizmus iskolás gyerekek életét követeli. Olyan helyekről is, ahol egy antiszemita gyermekgyilkosság után nem jön létre konszenzus arról, lehet-e egyperces néma csendet elrendelni az állami iskolákban az áldozatok emlékére. Olyan helyekről, ahol emberéleteket követelő bombatámadásokat hajtanak végre zsinagógák ellen. Magyarországon ilyen eddig nem történt. S mi nem akarjuk, hogy Magyarország ilyen országgá váljon, ezért kérem Önöket, tapasztalataikkal segítsenek bennünket, hogy itt, Magyarországon ne fajulhasson idáig a gyűlölet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A történelem megtanította a magyarokat arra, hogy idejében fel kell ismernünk az antiszemitizmust. Magyarország testközelből élte át az embertelen pusztítást, amit az antiszemitizmus okozott a zsidóságnak, Magyarországnak és egész Európának. Megtört szívvel hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt. Ugyanakkor hálát adunk Istennek, hogy a náci és nyilas pusztítás ellenére nálunk autentikus zsidó közösség maradhatott életben, amely Európa egyik legtekintélyesebb és legősibb zsidó közössége. Hálát adunk Istennek, hogy ezzel egész Magyarországot gazdagabbá tette. Mi azt is megtanultuk, hogy az antiszemitizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve. Ezért mindenkinek át kell éreznie a saját, személyes felelősségét. Ma mindannyian láthatjuk, az antiszemitizmus erősödik egész Európában és benne Magyarországon is. A helyzet nehéz. A gazdasági válság mélyen megrázza Európát. Az európai vezetők sikertelen válságkezelése pedig súlyos frusztrációt okoz, és felemészti a reményt. Beszéljünk egyenesen! Nő a kiábrándultság, a düh és a gyűlölet. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy világossá tegyük: az antiszemitizmus elfogadhatatlan és eltűrhetetlen.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mai súlyos helyzet választ követel arra a kérdésre, mit rontottunk el Európában az elmúlt húsz évben. Végül is a kommunizmust leromboltuk. A hidegháborúnak véget vetettünk. Európa esélyt kapott, hogy ismét a béke, az egyesülés, a megértés és a tolerancia földrésze legyen. S ma itt állunk húsz év elteltével, és az erősödő intoleranciára és antiszemitizmusra keressük az orvosságot. Mi történt velünk? Sokan keresik a választ, és sokféle okfejtést hallunk. Mi, magyarok két éve megadtuk a magunk válaszát, amikor megalkottuk első demokratikus alkotmányunkat. Mi, magyarok úgy gondoljuk, tévedés volt az elmúlt húsz évben azt hinni, hogy a gyenge nemzeti és vallási identitással rendelkező közösségeknek jobb esélyük van a békés együttélésre. Ma mi úgy látjuk, az erős identitás jobb alapokat teremthet egymás elismerésére és tiszteletére. Ma úgy tűnik, mindannyian, zsidók és nem zsidók akkor járunk legjobban, ha jó hazafiak és Isten jó gyermekei akarunk lenni. Ki-ki a maga törvénye szerint, de mindannyian az emberi méltóság feltétlen tiszteletének alapján állva.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A dolgok végül mindig leegyszerűsödnek; leegyszerűsödnek jóra és rosszra. Önök talán mindenki másnál jobban tudják, hogy végső soron a világot kétféle emberi szándék és cselekedet mozgatja: a jó és a rossz. Amikor a jó emberek akarata érvényesült itt, Magyarországon, akkor a magyarok és a zsidók békében és sikerekben gazdagon éltek együtt, és ha szükség volt rá, a magyar állam megvédte minden polgárát. Az antiszemitizmus az az állapot, amikor az emberben a gonosz veszi át az uralmat, és ez a veszély bennünket, keresztényeket is fenyeget. Tudatában vagyunk annak, hogy voltak a történelemben rossz keresztények és rossz magyarok, akik súlyos bűnöket követtek el. Mindennek fényében a mi válaszunk az erősödő európai és magyarországi antiszemitizmusra nem a vallási és erkölcsi gyökereink feladása, ellenkezőleg: a jó keresztények példájának és hagyományának felidézése és felerősítése. Ezért a mi alkotmányunk valódi védelmet, valódi biztonságot, igazi és teljes emberi méltóságot, személyes és közösségi méltóságot ad a velünk élő zsidóságnak és persze minden más kisebbségnek.

A mai magyar kereszténydemokrata kormánypolitika erkölcsi kötelességének tartotta, hogy bevezesse a holokauszt áldozatainak emléknapját az iskolákban. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy megalapítsa a Holokauszt Emlékközpontot. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy állva és fejet hajtva meghallgassa a kaddist abban a parlamenti teremben, ahol korábban a zsidótörvényeket elfogadták. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy emlékévet szervezzen Raoul Wallenberg tiszteletére. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy betiltsa a félkatonai szervezetek működését. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy létrehozza a Holokauszt 2014 Emlékbizottságot. Erkölcsi kötelességének tekintette, hogy betiltsa a diktatúra szimbólumait. S erkölcsi kötelességének tekintette és tekinti, hogy zéró toleranciát hirdessen az antiszemitizmussal szemben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mi fülünkben összecseng és a szívünkben összeér első keresztény királyunk tanítása azzal a bölcsességgel, amit a Talmudból ismerünk. A Talmud tanítja: „Az irigység, a rossz hajlam és a gyűlölet kivezetik az embert a világból”. Szent István királyunk írja: „Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és semmi sem emel fel, csakis az alázat, és semmi sem taszít le, csakis a gőg és gyűlölség”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mi nemzedékünk a szabadság, a szabadságharcosok nemzedéke. Fiatalkorunkban azért döntöttük le a kommunizmust, azért szereztük vissza hazánk függetlenségét, hogy itt is mindenki szabadon élhessen. Mi tudjuk, nincs szabadság emberi méltóság nélkül. Ezért a mi nemzedékünk nem fogja eltűrni, hogy hazánkban bárkit származása vagy vallása miatt emberi méltóságában megsértsenek, és ezzel megtapossák a szabadságot, amiért együtt küzdöttünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül köszönöm a magyar és a világ zsidóságának, hogy az elmúlt években többször is kiállt Magyarország és a magyarok nemzeti céljai mellett.

Felidézem Tom Lapid emlékét, aki felszólalt a délvidéki magyarok bántalmazása ellen. Felidézem azokat a zsidó hitközségeket, amelyek kiálltak a határon kívül élő magyar kisebbségek jogaiért és a magyarok kettős állampolgárságáért. Felidézem Izrael főrabbija, Jona Mecger hangos és nyílt támogatását az alkotmányunkról szóló nemzetközi viták idején. Az ő kiállásuk élő biztatás és bátorítás, van értelme a munkánknak. Van remény arra, hogy a gyermekeink megélhessenek egy olyan korszakot, amelyben az antiszemitizmus ugyanolyan elképzelhetetlen lesz, mint azok a korok, amikor még pestisjárványtól szenvedtek az emberek. Ez nemcsak álom, ez lehetőség, és hiszem, hogy csak rajtunk áll. Tudjuk, hogy a gonosz diadalához nem kell más, csak hogy a jók tétlenek maradjanak. Mi, magyarok nem vagyunk, és nem leszünk tétlenek. Kérem mindnyájukat, vigyék ezt hírül a világ zsidóságának!

Isten hozta Önöket Magyarországon!

süti beállítások módosítása