Tömören és töményen (kiegészítve)

Tartozom egy kiegészítéssel a cikkhez: az MSZ vezetősége mellettem és amellett tette le a voksát, amit én képviselek. Bődi Szabolcs a Kunszentmiklósi Önkormányzat képviseletében mondta amit mondott. Ugyanis a MOGY-ot a Kunszentmiklósi önkormányzat, a Magyarok Szövetsége és a Baranta Szövetség szervezi. Lesi Árpád alpolgármester már a Magyarok Szövetségét sem szívesen látná a MOGY-on, de akkor ez mi lesz? Fidesz pártrendezvény? Kik lesznek az árusok? Bőrdíszművesek és fazekasok helyett trafikosok fognak ott árulni csak?  Így van ez amikor díszmagyarba öltözik az ármány, befurakszik megnyerő modorával, majd kitúr a házadból, hazádból.)

Egyik legnagyobb kihívást ebben a háborúban a kommunikáció jelenti. Hiszen egyazon üzenettel szólni kell azokhoz, akik már komoly háttérismerettel, háttér információkkal és tapasztalattal rendelkeznek és ugyanazon üzenettel szólni kell azokhoz is, akik a megvezetés emlőjén csüngnek még mindig, de élesen véleményt formálnak. Ezeknél az embereknél teljesen más értelmet nyer és más reakciót vált ki az azonos üzenet.

Több témát fogok érinteni, és meg kell ezt tennem még akkor is, ha mindez megkavarja az állóvizet és a felületes szemlélőnek ezzel látszólag  kiások néhány csatabárdot. Akik látnak is nemcsak néznek, azok meg fogják érteni, hogy ezek a csatabárdok valójában sohasem voltak elásva, csak éppen most érkezett el az ideje, tovább nem halogatható az, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, de ehhez először ki kell önteni a koszosat belőle és magától értetődik, hogy felháborodik az, akinek a nadrágszárára löttyen a lé.

Hát csapjunk bele.

Megszületett a verdiktum a Magyarok Szövetségének vezetői ülésén, hogy Kásler Árpád nem vehet részt a MOGYON, az Apajpusztán megtartandó Magyarok Országos Gyűlésén, ami valójában már régen nem gyűlés, és már régen nem a nagy nemzetgyűlésről szól, pláne nem a Történelmi Alkotmány jogfolytonosságának helyreállító nemzetgyűlésről. Vásár lett belőle, de meg kell hagyni szép és jó hangulatú vásáros mutatvány, ahol jól érzi magyarnak magát az ember. Én legalábbis mindig jól éreztem ott magam és elismeréssel adóztam a szervezők és önkéntesek hihetetlenül komoly szervezői és kivitelezői teljesítménye előtt.

Elmondtam a Budaházy interjúban is, hát elmondom itt is, hogy az április 21-ei nagy rendezvényünk előtt megkeresett Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetségének egykori elnöke és alapítója. Nem én kerestem, Ő keresett, több közvetítőn keresztül üzentek, hogy nekem feltétlenül találkoznom kell Ferenccel. Én visszaüzentem, hogy nincs mondanivalóm számára, de állok rendelkezésére. Dunakeszin tartózkodtam amikor Vukics személyesen felkeresett, négyen voltunk jelen a találkozón. Több mint egy órán keresztül beszélt Vukics Ferenc. Az a személy aki létrehozta a Magyarok Szövetségét, aki képes volt több százezer embert, jó magyar embert mozgósítani és magyarságtudatról beszélni. Ez a valamivel több mint egy óra alatt, annyi rosszat, gyalázatot és negatívumot mondott a  magyarokról és a magyar nemzetről, amennyit a legvéresebb szájú román nacionalistától sem hallottam soha. Azzal vetettem véget idézőjelben viccesen a beszélgetésnek, hogy ha ezt nekem tovább kell hallgatnom feldarabolom az ereimet, tehát vessünk véget ennek, távozásakor az ajtóból visszafordult, csak azért hogy elmondja ezt a nemzetet megmenteni nem lehet.

Mit ne mondjak, nem valami lelkesítő segítségnyújtás volt ez az április 21-ei nagy kihívás előtt, de azért becsülettel helytálltunk, az odaadó és önzetlen  segítőknek köszönhetően.

Egy hónap sem telt el, kaptam egy meghívást a Magyarok Szövetségének jelenlegi vezetése részéről, hogy vegyek részt egy vezetői ülésen, ahol megtárgyalhatjuk a jövőbeni együttműködésünket, mivel felvetettem, hogy az összefogás reményében jó lenne, ha az augusztusra általam meghirdetett Nagy Nemzetgyűlést egyesítenénk a Magyarok Országos Gyűlésével, hiszen világ csúfsága lenne, ha Apajpusztán augusztus 17-én a MOGY kerülne megrendezésre és ugyancsak augusztus 17-én egy másik helyszínen, az ország másik felében a Nagy Nemzetgyűlést tartanánk meg.

A tanácskozás számomra egyértelművé tette, hogy a dolgok teljesen másról szólnak mint azt a kívülálló szemlélő látja. Annyi elhangzott, hogy talán este hét óra után jutna nekünk is hely meg idő a Nemzetgyűlés megtartására, mert napközben már a programok ki vannak dolgozva. Elsősorban a Vukics által minden évben megrendezett történelmi élőkép mutatvány. Én erre rákérdeztem, hogy most történelmi élőképet akarunk vagy a történelmet megélni és alakítani, hogyan lesz ebből Alkotmányozó Nemzetgyűlés? Bődi Szabolcs, Kunszentmiklós polgármestere, nemes egyszerűséggel erre azt mondta, hogy SEHOGY, hát hogy lenne?

Ezután abban maradtunk, hogy értesítve leszek a további döntésükről, mondanom sem kell, hogy értesítést nem kaptam és többszöri telefonhívásomra Bődi Szabolcs nem válaszolt és nem hívott vissza.

Azóta tudom, hogy a legutolsó ülésen Bődi Szabolcs kijelentette, hogy Kásler Árpád nem vehet részt a Magyarok Országos Gyűlésén. A jelenlévők megkérdezték, hogy miért – mire azt válaszolta, – hogy egy cikkemben gyilkosoknak neveztem a kormányt, amiért érdemben nem tesznek semmit a devizahitelesekért. Erre megkérdezték tőle, hogy rendben van és ezzel Kásler hazudott vagy nem hazudott, mert ha hazudott akkor tényleg ne vegyen részt rajta. Erre Lesi Árpád alpolgármester elhagyta a tanácskozást Szabolcs pedig nem válaszolt rá.

Én nem haragszom rájuk és elfogadom döntésüket, eszem ágában nincs oda menni ahol nem szívesen látott vendég vagyok, bár azt talán meg kellene kérdezni a MOGY-ra látogatóktól is, hogy ők egyetértenek-e az eltiltásommal vagy sem? Én megtenném a MSZ vezetőségének helyében és ha ők nem teszik meg, akkor tegye meg az MSZ még meglévő tagsága.

Mindössze annyit kérdeznék Bődi Szabolcstól, hogy mit mondana ha tudna, mert már nem tud, annak a családanyának aki négy éves gyermekét magához ölelve a száguldó mozdony elé lépett? És mit mondana azoknak az anyáknak akiknek gyermekei az öngyilkosságba menekültek a kifosztásuk következtében vagy az elmenekült százezreknek? Mit tett a kormány? Végtörlesztést, árfolyamgátat? Minek az árfolyama? Miért nem hajlandó sem a kormány sem pedig az országgyűlés fogadni, hogy tárjam elő a bizonyítékokat? Az ügyészségről nem is beszélve. Köztörvényes bűncselekményeknek falaz az egész társaság és ezzel nyomorba taszították az országot és az embereket. De hadd másoljak ide egy zárt borítékban ma érkezett levélből ……

„Tisztelt Kásler Árpád

Először is szeretném megkérni, hogy amiről most írok, ha leközli, kérem ne fedje fel, hogy tőlem tudja. Nem veszíthetem el az állásomat.

A Fővárosi Törvényszék ………………-ban dolgozom és sok ott dolgozó személlyel tudok beszélni. Itt fogadják a devizahiteles beadványokat és a korai szakaszban titkárokra szignálják, ők rengeteg terhet levesznek a bírák válláról ezzel. Régebben is mondták nekik, hogy utasítsák el ha találnak valamit, de most vezetői szintről van kiadva a parancs, hogy az összes kérelmet el kell utasítaniuk a Pp 130§-ra hivatkozva. Nem juthatnak el a tárgyalásig.

………………………………………………………………

Hát ennyit a jogállamról és ezt tanúsíthatom a BAÉSZ elnökeként, hogy mindent elkövetnek a bíróságok, hogy ne jussanak el az ügyek a tárgyalásig.

De ha már itt tartunk, akkor ki kell nyilvánítanom, hogy A Haza Nem Eladó Mozgalom elhatárolódik az összes parlamenti párttól, még egyszer mondom, az összes parlamenti párttól, beleértve a Jobbikot is. A Jobbik nagy igyekezettel rátelepedett az összes alapszervezetünkre és erőteljes aknamunkát folytat. Először azt hittük, hogy politikai tőkét próbál kovácsolni a mozgalmunk rendezvényeiből és eddigi szervezésünkből, mígnem összeállt a kép, hogy miről is van szó tulajdonképpen.

Mozgalmunkhoz 99%-ban olyan emberek csatlakoztak, akik az elmúlt húsz évben vagy a fideszre vagy az MSZP-re szavaztak. Csak elenyésző százalékban csatlakoztak hozzánk Jobbikos szimpatizánsok. Ezért a nagy igyekezet a hatalom részéről, mert egyetlen útja és módja van annak, hogy a legolcsóbban, leghatékonyabban és leggyorsabban kisiklassa a mozgalmat. Ehhez nem kell mást tennie, minthogy összemossanak minket, akár csak látszólag is a Jobbikkal, hiszen a Jobbikot a széles társadalmi réteg nem fogadja el.

Éppen ezért kiadtam az utasítást, hogy az alapszervezeteink körül sertepertélő pártkádereket, bármelyik parlamenti párt részéről is legyenek azok hajtsák el a sunyiba, ha nem boldogulnának akkor szóljanak, majd a TEVE csoport rásegít ebben.

Az LMP vezetése is megpróbálta bekedveskedni magát, hát mondtam nekik, hogy az eddigi teljesítményükből ítélve, nem hiszem, hogy vannak közös pontjaink.

Az összeáporodott és mindenben megmártózott intelektüelekre nincs szükségünk, ők a bomlasztás nagymesterei, befurakodnak mindenhová és belülről rágnak mint a férgek.

Mi a tisztességes, egyenes emberekre építünk. Nem tartok attól, hogy ezeknek a tényeknek a kinyilvánítása veszélyeztetné a Mozgalom jövőjét, sőt a frontvonalak letisztulása az ami garantálja a sikert. Új erőként fogunk kiemelkedni a nép közül és kihívói leszünk a jelenlegi hatalmaskodóknak. Iszonyatosan nagy hátránnyal indítunk, az ellenség kezében van minden erőforrás, a törvényhozás, a pénz, a végrehajtói hatalom és a fegyveres erők. A mi kezünkben van az igazság, de az önmagában kevés, az igazságunkkal együtt fognak földönfutóvá és hontalanná tenni mindnyájunkat. Az igazi erő amivel rendelkezünk, az a létszámbeli fölényünk, de mindez szervezetlen formában semmit sem ér.

Ennek megszervezéséhez, komoly emberekre, komoly csapatmunkára és elhívatott önkéntesekre van szükség. A jó hír, hogy egyre többen veszik ki a részüket ebből.

Eddig több mint ezerötszáz ember adományozott az országjárásra másfél millió forintot és egyéb csatornákon keresztül is beindult a segítség gépezet. Ez szép eredmény és reményt adó szám, de ahhoz kevés, hogy karavánnal végigjárjuk az országot. Éppen ezért ugyanolyan formában tesszük ezt meg mint első országjárásunk alkalmával csak sokkal nagyobb volumenben. Jövő pénteken kezdjük Békés megyével, minden megyében legalább öt városban tartunk előadást, Békés megye után következik Hajdú-Bihar megye és így tovább. A helyszíneket és időpontokat a honlapon lehet majd látni.

Az előbb felsorolt tények miatt egészen biztos, hogy augusztus 17-én nem lesz Nagy Nemzetgyűlés. Ezért az országjárás több hónapig fog tartani, száz városban fogunk előadást tartani. Legalább ezer településen kell létrehozzunk egy alapszervezetet. Önjáróvá kell tennünk a Mozgalmat vagy inkább azt az eszmeiséget amit képviselünk, hogy ne lehessen egy ember kiiktatásával leállítani az elindított  folyamatokat.

Tisztelet azoknak akik eddig is kivették a részüket valamilyen formában a munkából, vannak akik többszörösen is, erőn felül vállalva. Ahhoz, hogy megszervezzük önmagunkat, az érintett létszámot figyelembe véve, fejenként elenyésző összegekről beszélhetünk, nagyobb részt elvégezendő önkéntes munkáról. Hány ember van ebben az országban akinek tele van a hócipője a rendszerrel? Egy millió? Két millió? Szerintem ettől sokkal több. Gondoljon bele mindenki, ha egymillió ember csak száz forintot összedob a nagykalapba, ennyi meg mindenkinél ott hever a hűtőszekrényen vagy a kredenc tetején aprópénzben, akkor az már egy óriási összeg. Abból már fel lehet venni a kesztyűt hatásosan.

Vesse el magától mindenki azt a gondolatot, hogy az elnyomó hatalommal szemben nincs esélyünk, meg hogy kis pontok vagyunk, meg azt is, hogy  nem tudunk összefogni, igenis össze tudunk fogni, mi emberek össze tudunk fogni, csak mi tudunk, a tévelygő szervezeteknek pedig majd kis segítséget nyújtunk, hogy merre van Buda, azt majd bízzák ide, mert itt már nem babra megy a játék.

Sajnos a Kúria tárgyaláson megbizonyosodtam afelől, hogy nagy valószínűséggel megszületett egy paktum. Ki lesznek mondva bizonyos esetekben, hogy semmisek a kölcsönszerződések, de mint ennél a jogerős ítéletnél is, jogkövetkezményt a bíróság nem állapított meg így majd a bankok erőfölényükkel élve vagy inkább visszaélve ismét az adósok fölé emelkednek. Nemhiába lett feltőkésítve a Rothschild bankház egyik Magyarországi helytartójának számító Demján Sándor bankja közpénzből és nemhiába beszélnek egyre többet a takarékszövetkezetek megerősítésén pénzzel és a postával való összekapcsolásukon keresztül.

Mert meglesz a várva várt ítélet egyszer, amiből nem lesz köszönet, hiszen a jelenlegi állás szerint ezzel elkerülnék a bankárok a büntető felelősségre vonást. Az átvert kifosztott emberek pedig futkoshatnak majd a takarékszövetkezetekhez és ennek igénybevételénél meg a szerződések semmisségének megállapításánál pénzelhetik az ügyvédeket akik szerint, legalábbis a Kúria tárgyaláson résztvevőket illetően, jogszerű a bankok árfolyam különbözet felszámítása, amennyiben a kereskedelmi árrés százalékos mértékét feltüntették.

Emberek egy esélyünk van és egy célunk kell hogy legyen, tudatos létszám elérése. Aki még hisz a mesékben annak jó éjt kívánok. Legalább ezer településen de a legjobb lenne minden településen egy alapszervezet létrehozása. Ez a házi feladat, míg ez nincs meg, nincs miről beszélni és ezt nagyon rövid idő alatt létre lehet hozni, aktivizálja magát mindenki, az Alapszabályunk, irányelvünk és belépési nyilatkozataink fellelhetőek itt a honlapon.

Jó munkát kívánok mindenkinek.

Kásler Árpád.

süti beállítások módosítása