hazudik a fidesz.png

A nemzet példaképei

A Gyurcsány-kormány közelebbről

Seszták Ágnes

2007. február 10., szombat 01:00

És a cápa fal javába
vad fogakkal – nem titok
(Weil–Brecht)

A Harmadik Köztársaság döglődik. A bombasztikus kijelentést nem azért írtam, mert nem tudnék helyette szebbet. Írhatnám, hogy gyengélkedik, vegetál, akadozik, bukdácsol. Hogy ennek felismerését egyre odább tologatjuk, természetes, mindenki szeretne túlélni, és ha lehet, még egy kicsit jól is élni. De „Magyarország rossz útra tévedt”. Tévelygett, tévelyedett. Hogy, hogy nem, megy az ország nyílegyenesen előre, és egyszer csak, nézd már, tévelyegni kezd. Pont amióta 2002-ben a Fidesz átadta a kormányrudat a szocialista–szabad demokrata koalíciónak, amely bámulatos gyorsasággal terelgeti hazánkat a szakadék felé. Szavakkal sok mindent el lehet kendőzni, Kóka János király ebben a műfajban, milliárdos vagyonából kitekintve dübörgő gazdaságot lát, másik gazdag barátja, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint meg stabil és nagy a jólét.
De fogyóban a türelem, és hiába irkál dolgozatokat a Népszabadságba Gyurcsány. Nem tudni, kinek, mert a nyugdíjasoknak annyi pénzük sincs, hogy egy napilapot vegyenek, ha meg híveinek írta, minek írta, azok a legvadabb zöldségeket is bemondásra elhiszik. Dávid Ibolya is hiába vizionálja legújabb találmányát a felépítendő középosztályról, amibe egyébként sem az MDF, hanem a Fidesz próbált életet lehelni, és hiába próbál hiteles hangot megütni a humorát vesztett Kuncze Gábor, senki nem hiszi el neki, hogy a lepusztult Ormánságban a liberális elvek mentik meg a vasút nélküli falvak lerongyolódott népeit.
Zűrzavar van, bizonytalanság és depresszió. Ami nagyon jó bizonyos érdekcsoportoknak, de nagyon rossz nekünk. Ebben az országban nemhogy négy évre, de jövőre sem lehet tervezni. Itt, ahol év közben egy pöccintéssel megemelik az adót, bevezetik a vizit-, ágy- és dobozdíjat, ahol a rákos beteget inkább hazaküldik, mint gyógyítják, ahol hiába van ágy is, orvos, is, műtő is, de listázzák a műtéteket, hadd hulljon a férgese. Ahol semmi perc alatt ugrik százezer forintra a gázszámlád, ahol megvernek, ha más a véleményed, ahol a rendőrség a törvényen kívüliségét fitogtatva, azonosító nélkül, talpig beöltözve rugdossa a békés tömeget. Hogy szokták írni a liberálisok? Kéjjel! Úgy van, kéjjel.
Fogyóban a türelem, mert Gyurcsány Ferenc és kormánya nem hajlandó tudomásul venni, hogy az elégedetlenségnek oka van. Szédítően erkölcstelen médiájuk nagyon sokat tesz azért, hogy elcsattanjon az első pofon, amit nem egy tüntető fog kapni. Sőt megkockáztatom, egy valóságos polgárháború kirobbantásába is szívesen belemennének, mert akkor külföldi segítséget lehetne igényelni, a „stabilitás és a béke megmentésének” érdekében. Ez a szajkó szöveg minden alkalommal végigfut a médián, akár egyetlen Árpád-sávos zászló megjelenésekor is. Magyarországon a rendőrök mostanság megtapossák a magyar zászlót, kicsavarják a tüntetők kezéből, egyes médiaszereplők a kokárda használatának betiltását követelik. Milyen stabilitás az, amelynek szorgalmazói vitték gödörbe az országot? Ki hiszi el, hogy ugyanaz a Gyurcsány majdnem ugyanazzal a kormányzati fizimiskákkal most nem tönkretenni, hanem megmenteni akarja az országot? Bolgár György kuncsaftjain kívül senki nem hisz már nekik. És most hagyjuk az ellenzéket, nem ők kormányoznak.
Beszéljünk Gyurcsány Ferenc kormányairól. Mert kormányozni szeret: „Imádom ezt csinálni.” Kéne is, nem, pedig beszélni róla, hogy, de most már, biz’ isten, tényleg, igazándiból. Fricz Tamás következmények nélküli országnak nevezte Magyarországot. Nyugodtan lehet következmények nélküli kormánynak nevezni a Gyurcsányét. Az emberek hónapok óta tüntetnek a leváltásáért. Az a csoda, hogy még nem zavarták el az Országházból az egész díszes társaságot. Az sem különösebben egészséges felállás, hogy Gyurcsány Ferenc egyes számú jobbkeze Szilvásy György elvtárs, KISZ-es barát, az egykori és jelenlegi üzlettárs. A kormány amúgy teli megbízható, befolyásos KISZ-vezetőkkel. Az egykori kommunista ifjak, miután a gazdasági életben megmártóztak, és stabil vagyonnal megtollasodtak, elérkezettnek látták az időt, hogy a politikában is átvegyék a hatalmat. Szilvásy György, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Persányi Miklós, Szekeres Imre, Lendvai Ildikó, Petrétei József mindannyian KISZ-funkcionáriusokból vedlettek „szociáldemokratákká”. Ne tessék öszszekeverni őket a Bibó-szakkollégista fiúkkal. Egészen más volt a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségben politizálni, mint a Fideszben ellenzékiként szervezkedni.
Gyurcsány Ferenc szótárában az igazságosság, a versenyképesség, a becsület meg a hazafiság legalább akkora felületet képvisel, mint a jogszerűség, tisztesség, törvényesség és bizalom. Szóval verbálisan pótolja mindazt, ami belőle és kormányából hiányzik.
A Balatonőszödön elmondott beszédével végérvényesen kiiratkozott a hiteles emberek sorából: kétszáz pártkádernek bevallotta, hogy évek óta hazudozik, ő is meg kormánya is, és ócska trükkök százaival nyerték meg a választást.
Őszintén? Mekkora elszánás kell ahhoz, hogy ezek ismeretében Gyurcsány Ferenc kormányában bárki szerepet vállaljon? Vagy ez buta kérdés, mert a hatalomnak még a közelében lenni is mámorító érzés lehet. Hát még „csinálni”, drága polgártársaim.
Hitelét vesztett kormányfő, hitelét vesztett pártfrakció, hitelét vesztett miniszterek. Miért higgyen az átlagember Gyurcsányéknak? Miért higgyünk egy olyan embernek, aki évek óta hazudik, és mindezt azért, hogy a hatalomban maradhasson? Ez az ember beszél stabilizációról, meg társadalmi békéről? Aki minisztert „csinált” Molnár Lajosból, aki szakmai és egyéb balfogások révén elrettentő példakép az orvosi szakmában. Aki ép fület operál meg a beteg helyett, aki két kórházból is távozni kényszerült botrányt botrányra halmozva. Akinek durva és sértő tárgyalási stílusától maguk az orvosok is borzadnak. Molnár Lajos, aki egészségpolitikusnak nevezi ki magát, és nem is olyan régen csendestárs volt egy fegyvergyártási bizniszben. Ami az orvosi hivatással nehezen passzítható. Molnár doktor működését nehéz másképp értelmezni, mint egy szakmailag harmatgyenge orvos bosszúhadjáratát a saját szakmájának művelői ellen. Hogy Molnár doktor az olcsóbb gyógyszerek forgalmazójaként esetleg a gyógyszerüzletben is érdekelt lenne, arra gondolni sem merünk.
A Szabad Demokraták Szövetsége Persányi Miklóst hívta el az állatkert éléről, legyen környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Sokkal jobb igazgató volt, mint miniszter. Szelektív hulladékgyűjtés ide vagy oda, képzelje a kedves olvasó, hogy e percben, kies hazánkban 18 helyen 4700 tonna illegális szemét rohad, büdösödik, éktelenkedik és fertőz. (4700 tonna = 47 000 mázsa.) Valahogy idevarázsolódtak, valaki ideszállította, valakiknek ez nem tűnt fel. A környezetvédelmi tárca ezt nem észlelte, így aztán nem is állította le. Persányi angyali nyugalommal és megnyerő mosollyal a pénzéhséget okolta, meg a laza törvényeket. Szerintem erre nincs mentség: és ha valakinek kedve szottyan radioaktív iszapot szállítani a pátyi erdőbe, mert miért ne? Akkor mi van? Hiszen a németek szemétszállításügyben a fülük botját sem mozdítják. Magyarország szeméttelep, végállomás.
Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, a Budapesti Műszaki Egyetem volt KISZ-titkára, az MSZMP KB tagja. Neki volt a meglátása, még KISZ-vezető korában, hogy a KISZ-vagyon egy része politikai privilégium. Ezért „kellett” 1989-ben, az akkor 10 milliárdra rúgó vagyont saját társaságokba apportálni, működtetni, hogy a választások után a győztes pártok ifjúsági szervezetei egy jól karbantartott vagyont kapjanak. Csillebérc, Zánka, Földvár, Verőcemaros, Ezermester- és Úttörőboltok, üdülők, kiadók, székházak, irodák százai. Vajon hány „jól karbantartott” vagyontárgy privatizálódott menet közben, oly mértékben, hogy a KISZ-vagyon nagyságáról és annak eltüntetéséről még ma sincs tiszta képünk? Jellemző, hogy Perczel Tamás halála előtt törte meg a hallgatást róla. Kiss Péter nem kifejezetten ideologikus alkat. Inkább a végrehajtás embere. A Baloldali Ifjúsági Társulás, a rossz emlékű BIT alapító elnöke. Ezt a társaságot jellemezte, hogy az 1990-es önkormányzati választáson egyszerre támadták a Fideszt és az SZDSZ-t, mint két liberális pártot. A Fidesz plakátjain a párt nevét átpingálták Zsideszre, három varjút pedig imigyen röptették a plakátjaikon: Hataloméhség, Csalhatatlanság, Kizárólagosság. Abban az időben ezt az arcátlan manővert az MDF-re, mint antiszemita pártra akarták rákenni. Kiss Péter pártja, az MSZP, azóta is szorgosan keresi az antiszemitákat a szomszéd kertjében.
Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Mai napig nem tisztázta férje, Jegesy András viszonyát Kulcsár Attilával. Nem tudjuk, mit keresett a Britton Kft. által rendezett fogadáson Jegesy doktor, ahol Kulcsár Attilával és Schönthal Henrikkel koccintgatott. Az akkor belügyminiszter Lamperth azt válaszolta újságírói kérdésre, hogy azért koccintott a férje, mert pohár volt a kezében. Eleinte még azt is tagadta, hogy ismeri Kulcsár Attilát, miközben Jegesy ügyvédi irodájának szerződése volt a Brittonnal, amely Kulcsár Attila főhadiszállása volt. Jegesy doktor is itt bérelt irodát. A Britton-fogadáson többek közt koccintott: Endrényi Éva, Karl Imre, Puch László, Baja Ferenc, Kodela László, Schönthal Henrik, Jegesy András, Dudás Gábor, Mészáros János, az MFB igazgatója és Kulcsár Attila…
2007 van, és még mindig nem tudjuk ki ez az ember – Kulcsár Attila – a kőműves fiúból lett bankár?
Mit is mondott Gyurcsány Ferenc a Kulcsár-ügyről? „Az eljárás során bármilyen tény a tudomásomra jut, melynek alapján elképzelhető, hogy a kormány bármely tagja és a jogi normákat be nem tartó személyek közt nem megengedhető viszony áll fenn, akkor cselekedni fogok.” Ez a nyakatekert mondat azt jelenti, hogy Lamperth Mónikát le kellett volna váltania, mert a rendőrség a belügyminiszter ellenőrzésével nyomoz egy olyan ügyben, amelyben a férje szerepe máig tisztázatlan. Másnap le kellett volna mondani Gyurcsány Ferencnek, mert Kulcsár vallomásában szerepel egy Gyurcsányi nevű nagy ember, aki majd kihúzza őket a sz…ból. Vajh ki lehet az a Gyurcsányi? Azt mondja a mértékadó média, hogy nekik fogalmuk sincs, ki lehet az. Hahaha, még csak nem is sejtik?
Gyurcsány Ferencről már tud annyit a magyar átlagpolgár, amennyi éppen elég ahhoz, hogy a politikai hatalom közelébe se engedjék. De ez nem ilyen egyszerű. Mivel a Kádár-rendszer cementje a folyamatos simlizés, túlélés, a kiskapukon való ki- és beszökdösés volt, a szerzés és az állam átverése díjazott tulajdonságokká váltak. Gyurcsány Ferenc vitatott vagyonszerzésének hátterét feszegető kérdésekre a „Miazhogy! Nagyonis!, Törvényesen és tisztességesen!” választ a közélet oldaláról nem hisztérikus röhögés, hanem elismerő csettintések kísérik. Ügyes gyerek ez a Fletó. Minden próbálkozás, amely a Fittelina, Nomentana, Motim, Szalay utcai ingatlan, őszödi üdülő törvénytelenségeit vizsgálták kimúltak, elévültek, megszűntek. A sokat vitatott lízingszerződéseket bár erkölcstelennek, de egyben jogszerűnek minősítették az igazság nevében. Nincs is annál jobb üzlet, minthogy veszünk egy házat, nem fizetjük ki, de aki eladta, azonnal visszabérli tőlünk, tisztes bérleti díjért, amiből aztán törleszthetjük a vételárat.
Ehhez kellenek olyan igaz barátok, mint Szilvásy György, akivel a miniszterelnök barátsága több mint húszéves. Szilvásy karrierje mellett egy üstökös kókadt gyufaszál. A KISZ KB Egyetemi és Főiskolai Osztályának titkára, a Németh-kormány alatt Pozsgay Imre államminiszter főtanácsadója, az Antall-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára, a Horn-kormányban a környezetvédelmi minisztérium közigazgatási államtitkára, az Orbán-kormány idején szünet, akkor a Gyurcsány-féle Altus igazgatója, majd szintén a Gyurcsány–Perfekt Rt. vezérigazgatója. Medgyessynél Gyurcsány mellett sportállamtitkár, majd kulturális és belügyi államtitkár. Momentán kancelláriaminiszter, tűzijáték és terrortámadás szakértő, örök életű csodálatos mandarin. Szó szerint egy mandarin álarcában hallgat, a miniszterelnök addig boldog, amíg Szilvásy tartja ezt a jó szokását. Azt a tragikus balfogást azonban sem megmagyarázni, sem megbocsátani nem lehet, hogy a MeH felügyeletével 2006. augusztus 20-án megrendezett tűzijáték öt halottat követelt. Ennek az öt embernek a hozzátartozói egy fillér kártérítést sem kaptak a Magyar Köztársaság kormányától, amelyben a tűzijáték bonyolításáért Szilvásy György felelt, aki nagyban hozzásegítette a milliárdjaihoz Gyurcsány Ferencet.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője Bajnai Gordon, aki a KISZ reform ágából a rendszerváltáskor a Wallis Rt. első embere lett, majd a Budapest Airport Zrt. elnöke. Bajnai e pillanatban kormánybiztosként élet-halál uraként rendelkezik a 8000 milliárdos uniós pénzek felett. Gyurcsány Ferenc jó barátja, Magyarország leggazdagabb embereinek egyike. 1999-ben a Bajnai vezette Wallis a Hajdú-Bét Rt. baromfi-feldolgozó többségi tulajdonosa lett. A céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle. 2003-ban őt bízták meg a felszámolással. A cég a libatenyésztőknek 5,5 milliárd forinttal tartozik a mai napig. A baromfitenyésztők jelentős hányada tönkrement, többen öngyilkosok lettek. A tehetséges Bajnai Gordon 2002-ben Az év fiatal menedzsere lett.
A Gyurcsány-kormány külügyminisztere pszichiáter. Annyira nem rossz a külügyek állása, hogy lélekgyógyász legyen a miniszter. Olyan, aki az amerikai magyaroknak azzal mentegette Gyurcsányt, hogy csak egyszer hazudott, de Orbán Viktor mindennap hazudik. A miniszter asszony férjének és fiának a cége, több mint 450 projekt előkészítését nyerte el az EU Pályázat Előkészítő Alap keretében. A pályázati döntés kizárólag kormánydöntésen múlt, tehát a miniszter asszony kormánytagsága legalábbis erkölcsi kérdéssé teszik azt, hogy családtagjai ily módon jutottak állami és uniós pénzekhez. A harmadik orvosunk a kormányban Kóka János, akit egy vietnami repülőtéren ért el a telefonos felkérés. Gazdasági miniszterré avanzsált, 3 milliárdos vagyona és „kitűnő” modora predesztinálta erre. Kóka miniszter gazdagságát az állami megbízások alapozták meg, úgymint Sulinet és Elender. Mindkettő rizikómentes pénztermelő, hála egy másik SZDSZ-es miniszteri hátszélnek. Kóka János adott esetben mocsári békának nézi az embereket, és olyan cégnek ad fejenként húszmillió forintos munkahely-teremtési hozzájárulást, amely cég termékeitől óvva intik külhonban a fogyasztókat. Realitásérzékét jellemzi, hogy a hit, az akarat és a küzdelem jelszava megváltja Magyarországot. Egy német propagandaminiszter is gondolta ezt. Fellépése a haldokló SZDSZ-t mentheti meg vagy zárja örökre a három százalék sírjába. Az utóbbira tippelek.
Másokról, máskor.
süti beállítások módosítása