Az ECHO tv-s Analízis 

műsorában Bogár és Lóránt Károly elmondták, hogy bizonyos SZDSZ-es körök  hogyan működtetik a pénzpumpát, amit a Fidesz-nek sem szabad megpiszkálni. Tegnap kaptam ehhez a riporthoz egy megelőlegezett számítást. Be is illesztem, hogy lássátok, miről is van szó, és mit művelnek Sorosék.
"Top Secret! Szigorúan bizalmas anyagok!
A lenti adatokat erősen őrzik a nyilvánosság elől. A mi célunk viszont
az, hogy minél több ember tudja meg őket. Küldje tovább minden
megbízható ismerősének! Ha egyetért velünk, segítse munkánkat, azzal,
hogy terjeszti anyagainkat. Nem csoda, az adatok megdöbbentőek, és még
megdöbbentőbb, hogy egyetlen magyar politikus sem beszél róla, még
évértékelésben sem.
Olvasson a sorok között!
Íme két hír, amit az emberek 99,9%-a el sem olvas, és nem is ért.

1. hír
Az ország államháztartási és külső finanszírozási helyzete látványosan
javult. ... A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport
londoni befektetési részlege átfogó összehasonlító elemzést állított
össze a magyar és a lengyel költségvetési helyzetről. A ház számításai
szerint a magyar államháztartás strukturális elsődleges egyenlege az
idén (2010) a hazai össztermék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő
többletet mutat majd, ...

2. hír
Röntgen alatt Magyarország - elégedett Brüsszel az eredménnyel
.... Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát,
javul külső pénzügyi helyzete - állapította meg az Európai Bizottság,
hétfőn közzétett, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködésben
készített helyzetértékelésében. (.....) Az elfogadott 2010-es
költségvetés összhangban van a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéllal,
és jelentős tartalékok vannak benne.

Tényadat:
A vártnál kevesebb, 918,6 milliárd forint lett a 2009-es
államháztartási hiány, azaz a GDP 3,6 százaléka.

Akkor most nézzük meg mit jelent ez MAGYARUL:

1. A magyar államháztartás 2009 és 2010 között stagnál, azaz nem
változik. (Most tekintsünk el a pár tízed százalékos csökkenéstől,
vagy esetleges emelkedéstől.)
2. a fenti tényadatból így könnyen kiszámítható, hogy a magyar
költségvetés 1% az 255 milliárd forinttal egyenlő. (Sima aránypár: Ha
918,6 milliárd 3,6%, akkor 1% hány milliárd?) Tehát 1% 255 milliárd
forint!
3. Idén 2010-ben 5,3% lesz az államháztartás elsődleges többlete. Azaz
5,3-szer 255 milliárd, vagyis 1352 milliárd forint. Ez az elsődleges
egyenleg. Vagyis 2010-ben ennyi pluszt termel MAGYARORSZÁG. 1352
millárd forintot.
4. A 2. hír szerint mégis tartható lesz a 3,8%-os hiány!!! Ezek
szerint 3,8-szer 255 milliárd, azaz 969 milliárd forint lesz a hiány.
5. Kérdés. Hová tűnt az 1352 milliárd többlet és miből keletkezett a
969 milliárdos hiány. Ez összesen 2321 milliárd forint, azaz 11,6
milliárd dollár. Hol ez a pénz?
Kapaszkodjon meg!


Ez a pénz a KAMAT, amit mi MAGYAROK, 2010-ben fizetünk!

2321 milliárd forint, 11,6 milliárd dollár.

Hogy érzékeltessük mennyi pénz ez, néhány példa:

2321 milliárd forint az öt darab teljes és felépített 4-es METRO,


vagy 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., és 21. havi nyugdíj,
vagy a teljes jelenleg már meglévő magyar autópályák felépítésének költsége,

vagy mintegy 50-szer annyi pénz, mint amennyit az eltörölt
vagyonadóból várt a kormány,
vagy 150 darab Grippen vadászgép,


vagy 2321 darab Combino villamos
vagy 46420 darab Zuschlag és általa ellopott pénz


vagy minden magyarnak a csecsemőtől az aggastyánig 232000 forint.

Ennyit fizetünk csak kamatra 2010-ben.

 

Mit tehetünk? Először is el kell érni, hogy ez közbeszéd tárgya legyen
hazánkban, mert azoknak a kezében van a hivatalos és pártmédia, akik a
kamatokat szedik tőlünk. Így soha, sehol nem hangoznak el ezek a
számok. Az a politikus aki beszélne róla, holnaptól a süllyesztőben
találná magát.
Kik ezek a befektetők? Kik szedik a kamatokat?

David Rockefeller Nicholas Rockefeller Soros György

Ha tenni szeretne valamit, küldje tovább minél több ismerősének ezt a
levelet. Köszönjük!"

Nagyot bukott Merkel a görögök miatt


Megfosztották berlini felsőházi többségétől Angela Merkel kormánykoalícióját vasárnap az észak-rajna-vesztfáliai szavazók, akiknek többek között nem tetszett az, hogy a válsággal küszködő Németország eurómilliárdokkal segíti ki Görögországot.

Vereséget szenvedett az Észak-Rajna-Vesztfáliában vasárnap megtartott tartományi választáson a szövetségi kormányt is irányító konzervatív-liberális (CDU-FDP) koalíció. Az első adatok szerint a kereszténydemokrata Jürgen Rüttgers tartományi miniszterelnök vezette koalíció kevesebb szavazatot szerzett (CDU: 34,6 százalék, FDP: 6,7 százalék), mint a tartományi ellenzék legfontosabb pártjai, a szociáldemokraták (SPD) és a zöldek együtt (SPD: 34,5 százalék, Zöldek: 12,1 százalék).

Mivel egyik párt sem szerzett abszolút többséget, egyelőre nem tudni, milyen kormány alakulhat a tartományban és abban milyen szerep juthat a kereszténydemokratáknak és a liberálisoknak.

Németország legnépesebb, 18 milliós lélekszámú tartományában a választók egyben Angela Merkel tavaly november óta hatalmon lévő kormányáról is véleményt mondtak, az eredmények pedig a szövetségi törvényhozásban is megváltoztatják az erőviszonyokat. A kormánypártok a düsseldorfi vereség után búcsút mondhatnak a berlini törvényhozás felsőházában, a Bundesratban meglévő szavazattöbbségüknek (a 69 szavazatból jelenleg 37 az övék). Ennek híján pedig rendkívül nehézzé válhat a Merkel-kormány beígért reformjainak elfogadása.

Meghiúsuló tervek

A most veszélybe kerülő, a német gazdaság fellendítését célzó reformok közé tartozik a jelentős hiánnyal küszködő egészségbiztosítási rendszer átalakítása, amelyben a vállalkozásbarát liberálisok javaslata szerint az alkalmazottak jelenlegi, 7,9 százalékos havi hozzájárulását egy fejenként 150 eurós, fix összegű hozzájárulás váltaná fel. A javaslatot, igaz, nem túl lelkesen, a koalíciós partner CDU is támogatta.

Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök Angela Merkel társaságában

Hasonló kulcskérdés az adócsökkentés lehetősége, amelyről a koalíciós partnerek éles vitákat folytattak az elmúlt hónapokban - a jelentős hiánnyal küzdő német költségvetés adóbevételeinek csökkenése ellenére a jelenlegi koalícióban ma is látnak esélyt a közterhek valamiféle mérséklésére. Egyes vélemények szerint a nyilvánosság előtt zajló adócsökkentési viták is elbizonytalaníthatták a szavazókat.

A CDU-FDP koalíció ezen kívül azt is célül tűzte ki, hogy a Gerhard Schröder korábbi kancellár által elfogadott tervekkel szemben 2020 utánig hosszabbítja meg a német atomerőművek élettartamát.

A görög csomag ára

Merkel azonban - aki, ahogy a Spiegel fogalmaz, eddig is inkább kiváró, óvatos politikusként volt ismert - kritikusai szerint a fenti döntések meghozatalával meg akarta várni a tartományi választásokat, hogy a vitát keltő kérdések ne befolyásolhassák Rüttgers és koalíciós partnereinek esetleges újraválasztását.

A kancellár szintén halasztgatta a döntést a Görögország pénzügyi megtámogatásában való német részvételről is, taktikája azonban a visszájára sült el - külföldön azzal vádolták, hogy tartományi választás miatt késlelteti a görög krízis megoldását, ezzel is tovább növelve a szükséges segítségnyújtás végső költségét. A berlini alsóház, a Bundestag végül mindössze két nappal a vasárnapi választás előtt fogadta el a Németország részvételéről szóló javaslatot, amely szerint az ország három év alatt összesen 22,4 milliárd eurós kölcsönnel járul hozzá a 110 milliárdos nemzetközi segélycsomaghoz.

A görögök megsegítését ellenzők szerint otthon is szükség lett volna erre a pénzre: a német ipar hagyományos központjának számító, az ország GDP-jének több mint 20 százalékát megtermelő Észak-Rajna-Vesztfáliában például a gazdasági válság a csőd szélére sodort számos önkormányzatot, amelyek többek között az óvodai és egyéb önkormányzati díjak megemelésére, illetve saját működtetésű intézmények - könyvtárak, uszodák, színházak - bezárására kényszerültek a nehéz pénzügyi körülmények miatt.

Béna kacsává válhat

A görög csomagról szóló döntés nem is jöhetett volna rosszabbkor: a választók többsége korábban sem támogatta a német szerepvállalást, a Bildben a választás előestéjén közölt közvélemény-kutatás szerint pedig a kérdés a voksolók 21 százalékánál hatással volt arra, hogy végül kire, melyik pártra adta le a szavazatát. Az ellenzéki szociáldemokraták mindenesetre taktikus döntést hoztak és tartózkodtak a görög segítségnyújtásról szóló parlamenti szavazásban.

Tüntetések Görögországban - Berlinig ért a füstje
Fotó: AP

A jövőben Merkel ismét "konszenzusépítő" szerepbe kényszerülhet - írták a választási eredmények közzététele előtt német lapok. Míg a keletnémet származású kancellár kezét az első, 2005-2009 közötti kormányzati ciklusban a szociáldemokrata-konzervatív nagykoalíció alkujai kötötték meg, most a felsőházi többség elvesztése akadályozhatja meg Angela Merkelt a tavalyi újraválasztásakor meghirdetett tervek végrehajtásában. A "béna kacsává" váló Merkel-kormány pozíciója meggyengülhet az eurózóna jövőbeli stabilitásának biztosítására vonatkozó európai erőfeszítésekben is.

Botrány a görög kölcsön körül: "Azért adunk hitelt Görögországnak, hogy megvegye a fegyvereinket"


Daniel Cohn-Bendit európai parlamenti képviselő azzal vádolta meg a francia elnököt és kormányfőt, hogy az Athénnak nyújtandó pénzügyi támogatásért cserébe nyomást gyakorolt Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökre az elődje által kötött fegyvereladási szerződések tiszteletben tartása érdekében.

"Francois Fillon és Nicolas Sarkozy azt mondták Papandreunak: jóváhagyjuk a támogatásotokhoz az összeget, de továbbra is fizetnetek kell azokért a fegyvereladási szerződésekért, amelyeket a Karamanlisz-kormánnyal írtunk alá." Az elmúlt három hónapban több milliárdos fegyvereladások megerősítésére kötelezték Görögországot - állította a képviselő pénteken egy párizsi sajtótájékoztatón.

"Francia fregattokat kell a görögöknek venniük, 2,5 milliárdért, de vannak helikopterek, repülők, német tengeralattjárók is" - tette hozzá a Zöldek európai parlamenti vezetője.

Cohn-Bendit elmondta: a múlt héten Athénban járt, és találkozott Papandreuval, akit régóta ismer. "Az azért hihetetlen, ahogyan Merkel és Sarkozy bánik a görög miniszterelnökkel" - fogalmazott Cohn-Bendit.

A BFMTV francia hírtelevíziónak adott korábbi interjúban a képviselő "őrületnek" nevezte, hogy miközben a megszorító csomagról folynak a tárgyalások Athénnal, "német tengeralattjárók és francia-német repülőgépek" megvásárlására kötelezik az országot. "Ahelyett, hogy Görögország egyik legjelentősebb problémájával foglalkoznánk, ami a katonai költségvetés, a problémáknak egy másik részével foglalkozunk... Azért adunk hitelt Görögországnak, hogy megvegye a fegyvereinket" - állította Cohn-Bendit.

Athén 4,9 milliárd eurós katonai büdzséjével, amely az ország GDP-jének 2,8 százalékát teszi ki, az adófizetők számát tekintve az egyik legjelentősebb fegyvervásárló a világon. "Két hónappal ezelőtt erre hívtam fel a figyelmet az Európai Parlamentben. A kérdés: Franciaország és Németország miért nem foglalkozik (Görögország) katonai költségvetésének óriási problémájával? Mert saját fegyvergyártását védi, attól tartva, hogy ha a görögök kevesebb fegyvert vesznek, akkor a törökök is kevesebb fegyvert fognak venni - fejtette ki Cohn-Bendit.

A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió, valamint Görögország között létrejött megállapodás alapján Athén három év alatt összesen 110 milliárd euró pénzügyi támogatáshoz juthat. A német szerepvállalás (22,4 milliárd euró) a legnagyobb a nemzetközi segélycsomagban, az uniós segítség 28 százalékát teszi ki, 20,7 százalékát vállalta Franciaország (16,8 milliárd euró). A hitel nagyobb részét, 80 milliárd eurót - kétoldalú alapon - az euróövezet államai nyújtják, míg a Nemzetközi Valutaalap részesedése 30 milliárd eurót tesz ki.

Állambiztonsági jegyzetek 1990-ből
- A BM III. Főcsoportfőnökség vezetői a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésein

A parlamentbe bekerült politikai pártok programjaiból az derül ki, hogy változatlanul - immár 20. éve - nincs nemzetbiztonsági koncepciójuk: a valóság elmélyült elemzésén alapuló stratégiájuk, s elméletileg kellőképp alátámasztott cselekvési tervük a tovább már nem halasztható gyakorlati lépések mielőbbi megtételére a nemzet hosszú távú érdekeinek megfelelően.

A rendszerváltás óta eltelt időszak súlyos adóssága az átmentett állambiztonsági múlt teljes körű feltárása.

Az 1990 utáni politikai elit felelőssége, hogy 20 év elteltével is megmaradt a jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légköre, a zsarolás, az időzített lejáratás és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége.

Az egykori állambiztonsági hálózati személyek - akárcsak hivatásos kapcsolattartóik - nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből.

A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. "Aktív nemzetbiztonsági érdek" címszó alatt azt tartanak vissza, amit csak akarnak.

1990 óta minden olyan kísérletet jégre vittek, amely a volt állambiztonsági főcsoportfőnökség 1990 előtti teljes hálózati és hivatásos névsorának, valamint iratainak nyilvánosságra hozataláról, korlátlan levéltári megismerhetőségéről és az áldozatok információs kárpótlásáról szólt.

Minden párt gyűjtögetett már más pártok ellenében kompromittáló dokumentumokat, minden párt vagy annak holdudvara elő tud húzni váratlanul leleplező iratokat a magánarchívumából, amelyeket időben kimazsoláztak és spájzoltak kritikus pillanatokra.

A szolgálatok gyakran megvezették a politikusokat, a lebeszélő emberek mindig megindultak, amikor kellett, a politikai pártok fertőzöttségük fokától függően rettentek vissza a jogi lépések következetes végigviteléről, például akkor, amikor alkotmánymódosítással kellett volna garantálni a közérdekű nyilvánosság elsőbbségét a jogtalan magánérdekkel szemben. Kijátszották az átvilágítási törvényt, menekülő kiskapukat nyitottak.

A jogi következetlenség miatt nem sikerült szinkronba hozni a rendezés alapvető kritériumait: a közérdekű adatok nyilvánosságát, az állami és szolgálati titok védelmét, a személyes adatok védelmét, a levéltári szakmai szempontokat, a tudományos kutatás szabadságát és a nyilvánosságra hozatal módját.

Nemcsak a pártok takargatják kritikátlanul, beismerés és konzekvencia nélkül, farizeus módon a bűnöket. Nem működik az állampolgár kontrollja sem. Az elszegényedő, gyűlöletre hangolt ember morálisan is leépül egy megosztott, kétpárti országban. Az ellenséges pártot jobban gyűlöli a besúgó bűnösségénél, ezért, ha választania kell, inkább a besúgóra szavaz. Az ezzel kapcsolatos társadalmi jelenségek sora így egyre bővül: erkölcsi relativizmus, cinizmus, nihil, közöny, szubjektivizmus és önkény. "Az én ügynököm vétlen áldozat, bezzeg a te ügynököd egy mocskos gazember!"

Akik papírt lobogtatnak, hogy őket átvilágították, s nem találtak semmit, azok is keveset bizonyítanak. Csupán annyit, hogy nem voltak nyilasok, karhatalmisták vagy III/III-asok. De ettől még lehettek: III/I-es hírszerzők, III/II-es kémelhárítók, katonai hírszerzők és katonai elhárítók, szigorúan titkos tisztek, T (titkos) -lakás gazdák, fogdaügynökök. Sőt, lehet, hogy III/III-asok voltak, de az átvilágító bíráknak akkor és ott a négy irattári bizonyítékból (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, kézzel írott jelentés, pénzügyi bizonylat) nem állt rendelkezésére legalább kettő, csak egy, s a beszervező, a kapcsolattartó és a vonalvezető állambiztonsági tiszt vallomása sem volt meg vagy nem volt terhelő, ebben az esetben az átvilágító bírák kénytelenek voltak érintetlenséget igazoló papírt kiállítani.

Az ügynöktörvény halogatásával, toldozgatásával-foldozgatásával nem lehet kikerülni a négyévenként változó politikai érdekek mókuskerekéből; a jognak a történeti valóságon, a társadalmi igazságosságon és az alkotmányos értékeken kell alapulnia; a húsz esztendeje elmulasztott alapvető rendezés célja csak a nemzet hosszú távú érdekeivel összhangban határozható meg.

A mindenkori szolgálatok nem lehetnek a mindenkori politikai hatalom eszközei. Valójában a polgárok és a nemzet biztonságán kéne őrködniük, de hát - tudjuk - ma sem működnek maradéktalanul jogállami módon, komoly alkotmányos aggályok merülnek fel lépten-nyomon.
(...)

Ülésezik a Nemzetbiztonsági Bizottság 1990 nyarán

Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
volt országgyűlési képviselő

Kapcsolódó: A behálózott első szabadon választott magyar országgyűlés
Ajánló: III/III-as történelmi olvasókönyv - Kahler Frigyes írása (x)

Minél nagyobb az összeg, annál felelőtlenebbül döntenek róla

                                                                                                       (Parkinson)

Nyúl a kalapból

Emlékeznek még, ahogy a Monte Cristo grófjában a bosszúálló gróf úgy teszi tönkre ellenségeit, Danglarsékat, hogy hamis információt helyez el a hírközlésben? A történet szerint a gróf meglátogatja a belügyminisztérium egyik távíró állomását, és az alkalmazottat huszonötezer frankkal lefizeti, hogy továbbítson egy hamis hírt, miszerint Spanyolországban küszöbön áll a forradalom. Danglarsné azonnal, áron alul eladja spanyol értékpapírjait, hogy aztán kisvártatva kiderüljön, a hír nem volt igaz, ezért óriásit bukik az üzleten.

De az a valaki, aki megvette, nyert.

Mielőtt tehát hitelt adnánk a görögök lustaságáról, a sziesztázók kényelmességéről és az állami túlköltekezésről szóló, a sajtót hirtelen elárasztó beszámolóknak, és kárörvendően magunk is ugyanezt visszhangoznánk, elképzelve a verőfényes napsütésben semmittevő görög hivatalnokot, érdemes tudatosítanunk: ezek a közhelyek lehetnek jól időzített táviratok is, amelyek segítségével a jólinformáltak épp most söprik be hasznukat.

A szövegkönyv szerint tehát a görög kabócák elmuzsikálták a szorgos európai hangyák tartalékait. Ideje rendet tenni. Csökkentsék a béreket, a nyugdíjakat, növeljék az adót. Kapnak ehhez 110 milliárd euró hitelt, hogy a következő három évben törleszteni tudjanak 77 milliárdot eddigi adósságukból, és kifizethessenek 30 milliárdot kamatra.

A pénzt tehát nem a görögök kapják. Valójában, a hitelezők nyugalmát kell visszanyerni.

A magyar példa

2008 őszén kezdődött. A világsajtóban is megjelent, a befektetők nem vásárolják a magyar kötvényeket, küszöbön az államcsőd. Érdekesség: a magyarénál már akkor is többször nagyobb görög adósság ebben az időben nem volt aggasztó.

Gyorsan kell a mentés, már kínálták is az előkészített uniós, illetve IMF hitelt, igaz nemcsak a kamatokért, jókora megszorongatásért. Újabb érdekesség: a mentőcsomagot ugyanazok a pénzpiacok adták össze, amelyek állítólag nem voltak hajlandóak ekkor már finanszírozni a magyar költségvetési hiányt. Csak közvetítőkön keresztül, akik tehát úgymond átvállalták a kockázatot. Ami viszont nem biztos, hogy létezett.

A hitelhez a pénzt az Európai Központi Bank ugyan a piacról vette fel erre a célra az Unió Bizottságának megbízásából és továbbította a magyar kormánynak. A magyar kormány aztán a jegybankba tette tartalékként és a bankoknak is adott kölcsönt a veszteségeik ellensúlyozására. A Magyar Nemzeti Bank azonban a tartalékot köteles a külföldi pénzpiacon elhelyezni. A pénz visszakerült oda, ahonnan érkezett, csak útközben megdrágult kicsit: a résztvevők kamatait, jutalékait el kell számolni. Ügyes. Az eredmény: még több adósság, a rossz hangulat miatt még nagyobb kamat és a jól megérdemelt befektetői nyugalom. Az árát az adófizetők állják.

Aki 2008 végén a tényekre figyelt, láthatta, hamis hisztériát éltünk át, mert akkor nem volt jelentős lejáró adósság, amit nyomban fizetni kellett volna, nem volt sikertelen kötvényaukció, mert aukció sem volt. (Azt mondják azért nem volt, mert sikertelen lett volna, ezért meg sem próbálták). A költségvetés folyó hiányát gond nélkül finanszírozhatta a kincstárjegy, a devizatartalék pedig hosszú hónapokra elég volt az adósság megújítására.

Akkor mire föl e ribillió épp a válság kezdetén? Nos, a kérdésre a választ nem a magyar államkincstár állapotában kell keresni. Ekkoriban 43 milliárd eurónyi, forintra váltott spekulatív tőke parkolt az országban, amelyet az MNB magasba emelt kamatlába vonzott ide. Csakhogy a pénzügyi válság miatt a külföldi anyabankoknak úgy tűnt, gyorsan haza kell vinni ezt a pénzt saját maguk mentésére, ami sok forint visszaváltásával jár. Ehhez képest volt szűkös a devizatartalék, ami nem csoda, hiszen nem tarthat egy ország korlátlanul fedezetet a spekulánsoknak.

A felvázolt forgatókönyv sem a befektetőknek, sem pedig a devizában eladósodott magyar hiteleseknek nem nyújtott valami kedvező kilátást. Ha ugyanis a pénz hirtelen távozik, a kevés deviza megdrágul, több forintot kell érte adni, így elveszhet a befektetők hasznának egy része, a hitelesek törlesztőrészlete pedig az egekbe szökik. A befektetők érdeke az, hogy forintjaikért minél több devizát kapjanak, ha a pénzt viszik az országból. Ezért a pénzpiac – némi hisztériával – rávette a kormányt, hogy 20 milliárd euró hitel felvételével növelje a tartalékot, és jusson belőle a bajba jutó bankoknak is.

A hitel és a tartalék fenntartásának költségét természetesen a mit sem tudó adófizetők állják, és ez növeli a költségvetés hiányát is. A megszorítás ahhoz kell, hogy e hiány ne növekedjen feltűnően. A pánikhangulat, a még nagyobb baj elkerülésének tudata pedig kell az elfogadtatáshoz. A pánik arra is jó, hogy – hivatkozva arra, minket már mindenki túl kockázatosnak tart - tovább növeljük az alapkamatot, a befektetők pedig még nagyobb hasznot vihessenek ki az országból.

A legnagyobb gond, hogy ez az ideérkező 43 milliárd euró korábban sem hajtott hasznot az országnak: valójában ez a pénz nem jelent meg Magyarországon a termelő gazdaságban. A külföldi bankok, alapok befektetési céllal hozták ide a pénzt, és a nyereséghez – több szereplő és a kereskedelmi bankok áttételével – valóban ki kell hitelezni Magyarországon. Igen ám, de a lakosság és a vállalkozások nemigen tudják megfizetni a jelenleg általánosan kért nagy kamatot. Van egy szereplő azonban, amely korlátlanul fogadja a forintot, és fizet, mint a katonatiszt. Ez a Magyar Nemzeti Bank. Fogadja és fizet, mert a törvény erre kötelezi. Ha a jegybanki kamat elég magas, a kereskedelmi bankok busás haszonnal helyezhetik ki pénzüket a Magyar Nemzeti Bankba, ami a legbiztosabb befektetés, és szinte semmit sem kell érte csinálni.

Jó, mondhatják, de az MNB így pénzhez jut és hitelez. Csakhogy az MNB nem hitelez, még a válságban sem, holott pénzkibocsátás volt az alapvető feladata, de ezzel nem él, ellenkezőleg, pénzt szív magába. És e célra éppen megfelel a külföldről érkező spekuláció. A bank keze meg van kötve, a tartalékot kizárólag biztos és külföldi papírokba fektetheti az európai uniós elvárások szerint, mely papíroknak nulla közeli hozama van. Tehát, hol landol végső soron ez a majdhogynem nulla kamatért kihelyezett pénz? A külföldi befektetők kezében, akik olcsón felvett hitelként vihetik vissza magasabb kamatra pénzüket oda, ahonnan az épp érkezett, mondjuk Magyarországra.

A spekuláns tehát tudta, hogy a túlköltekező magyar államról, a megszorítások szükségességéről szóló hisztéria neki dolgozik, még többet nyerhet, mint eddig. Ő közel nulla kamatért kap pénzt, amit a sikeres hisztéria után megemelt kamatért – hiszen az ország úgymond kockázatosabb lett – kihelyezheti üzleti bankon át az MNB-nél, a jegybank pedig viheti vissza hozzá nulláért. A hisztéria tárgya a költségvetés szociális kiadásai miatti aggodalom volt. A spekuláció hatalmas költsége miatti aggodalom már nem jelenik meg a nemzetközi sajtóban. A pénzpiaci elemzők a költségvetést szapulva terelték el a figyelmet e folyamatról, és a megszorításokkal helyet követeltek és kaptak a kamatköltségnek. 

Csak nem valami hasonló történik most Görögországban is?

Görögök euróval is görögök

Délszaki tunyaság, költekezés – halljuk a távoli pénzügyesek jellemzését. A tizenegymilliós görögség e nyáron is szeret sziesztázni, a langyos estéken kvaterkázni, nyugodtan és sokáig élni, mint tavaly, meg azelőtt, és már századok óta. Déliek voltak, mikor a bajorok felszabadították őket az oszmánok alól, déliként léptek az Unióba, és azok maradtak drahmával vagy euróval a zsebükben. Ezért szeretjük őket, a másságot nyaralásainkon.

Nem állítom, hogy nem kell a túlköltekező államot rászorítani, hogy jól gazdálkodjon. Nem állítom, hogy nem kell leépíteni a túlzott bürokráciát. (Parkinson törvényeiből is tanulva). Nem állítom, hogy jó, ha a politikusok 13., sőt 14. havi bérrel vásárolják meg a polgárok szavazatait. Azt azonban észre kell vennünk, hogy a költségvetés nem itt úszik el, hiszen e kiadás sok bevételt is hoz az adókon át. És ha ez probléma most, probléma volt egy évtizede, egy-két évszázada.

Vajon, amikor a görögök áttértek az euróra, hirtelen német precizitással kezdtek működni odahagyva évezredes szokásaikat? Mert hogy a kulturális különbség ellenére a görög állampapír kis költsége tíz éven át a németet követte fél százalékponttal felette. Azok a pénzpiacok, amelyek most a görögöket lusta délieknek vélik, eddig ennek pont ennek ellenkezőjét árazták be

.

Pár hónapja még 1,62 százalékos éves kamatot fizetett a görög kincstárjegy. Aztán amikor kiderült, hogy a Goldman Sachs óriásbank éveken át trükközött a görög államadósággal, és úgy csomagolta át és össze ezeket a papírokat más értékpapírokkal külföldieknek, hogy már senki sem tudta pontosan, mi van a kötvénycsomagban, és a görögök is elhitték, hogy az értékek változását nem kell államadósságnak könyvelni, nos, ekkor is csak 2,2 százalékra felkúszott kamatlábbért jutottak hozzá a görögök papírokhoz.

Pedig az államadósságuk ekkor sem volt kisebb, mint a mostani hisztéria napjaiban. (Összevetésül, mi nyugalomban, sokkal kisebb adóssággal ez év januárban 2 milliárd dollárt vettünk fel fix 6,25 (!) százalék kamattal tíz évre. Csoda, hogy 250-en tolongtak érte, 7 milliárd dollárt felkínálva az ilyen luxusért? Uri muri).

Azután egyik hétről a másikra a világsajtó elkezdett pánikolni a görög államháztartás évek óta jelentős hiánya miatt, várható államcsődről és a megmentés szükségéről értekeztek.

Április közepén igen nagy, 35 milliárd eurós mentésről hallottunk, pár nap és 45 milliárd került szóba, egy hét és 135 milliárdnál jártunk, majd a Royal Bank of Scotland elemzője a déli államok 600 milliárd eurós bukásáról vízionált. Lehet-e ilyen elképesztően pontatlanul megítélni egy adósságot és hatását? Nem. Nem lehet. Rendszeresen rendkívül részletes jelentést kap az IMF, a Központi Bankok Európai Rendszere, a Bázeli Fizetések Bankja, az egyes országok felügyeletei, az Unión kívüli jegybankok is szerte a világon. Minden ország pénzügyi mérlege kapcsolódik a többivel, ezeket összeillesztik, szimulációkkal helyzetgyakorlatokat végeznek. Egy-két milliárd euró még belefér a tévedések és kihagyások sorába, de tízmilliárdok nem. Tudatlanságról szó sincs, annál inkább lehetne beszélni célokról és megtévesztésről.

A hunyók máshol laknak

A propaganda részeként halljuk, a görög kötvények soha vissza nem fizethetők. Így van, így volt, amikor 100 milliárd volt a görög államadósság, és amikor 200 milliárd eurós volt.

De ma már így van ez minden állam esetében.

Honnan is lenne 2-300 milliárd eurója valamelyik országnak nagy hirtelen adósságtörlesztésre? Az euroatlanti országokban a lejáró kötvényeket új kötvények eladásával törlesztik. Az USA 13 ezer milliárd dolláros államadósságát jórészt a kínaiak újítják meg, hogy a hozzájuk kerülő és szükségtelen dollárt visszaáramoltassák a gazdaságba. Ugyanis ők saját kibocsátású pénzzel termelnek és dollárért exportálnak, miáltal az export nettó dollárbevétele tartalékba kerül. Ha a kínaiak, vagy néhány nagy bankcsoport összebeszélve pánikot keltene, törlesztést követelne úgy, hogy nem ad újabb hitelt a lejárók helyébe, összeomlana a világ pénzrendszere.

Le kell tehát szögeznünk: bármikor, bármelyik állam pénzügyi csődbe juttatható a pénzpiac által. Ez rendszerhiba. Csakhogy, a pénzpiac e hibából él, pontosabban, ezért él: az államok eladósításáért, hol itt, hol ott a jókora zavarkeltéssel teremtett turbulencia hasznáért.

Hogy is mondta az 1987-ben készült, ma már klasszikusnak számító Tőzsdecápák című amerikai film főhőse, a csúcsbróker Gordon Gekko? "Semmit sem hozok létre. Birtokolok. Mi csináljuk a szabályokat, komám. A híreket, a háborút, a békét, az éhséget, a zavargást, a papíronkénti árat. Mi húzzuk elő a nyulat a kalapból, miközben mindenki más csak ül és néz, hogy hogy a pokolba csináltuk ezt?"

Ők lennének igazán kétségbe esve, ha kiszorulnának e játéktérről. Nem ok nélkül panaszkodik a görög miniszterelnök és a francia külügyminiszter: hiába a megmentés, a spekulánsok étvágya kimeríthetetlen. A spekulánsok addig maradnak a görögök nyakán, míg az államkötvényeiket spekulációs kategóriába, azaz magasabb kamatozásúba sorolják a hitelminősítők – mondta egyikük. Ilyen egyszerű.

Az amerikai jelzálog papírokat ugyanők kitűnőre minősítették – és világválságot idéztek elő. Sebaj, ugyanazok, ugyanott a magyarokat, görögöket, majd portugálokat jellemzik. Mármint, hogy e kormányok herdálnak, de a befektetők megmutatják a helyes viselkedést – hogy újabb zsetonokkal láthassák el a pénzpiacnak nevezett kaszinót.

A rendszer magát teszi tönkre – de előbb bennünket

Természetes, hogy a pénzügyi alapok, a befektetők nyerségre törekednek. Azonban az koránt sem mindegy, hogy ezt milyen játékszabályok szerint teszik, és az sem, hogy ez a tevékenységük végső soron segíti-e a gazdaságot, erősíti-e az egészséges versenyt és a társadalmi harmóniát?

A jelenlegi rendszer azonban elszakadt ettől a valóságtól. Az óriásbankok a különböző országok, vállalatok, bankok kötvényeit tudatosan összekeverve csomagolják, így e kötegeket adják-veszik, új pénzügyi eszközöket, helyettesítőket gyártanak, a kötegek kötegeivel sokszorozzák azokat, off-shore környezetben könyvelik, stb. A kötvények valós értéke egyre nehezebben meghatározható. Ugyanakkor az információk manipulálásával összehasonlíthatatlanul több profit érhető el, mintha valaki kreatív gazdasági társaságokba, innovációkba, versenyképes cégekbe fektetné a pénzét.

Ez a magatartás a kapitalizmus lényegét, a gazdasági versenyt rombolja le.

Mielőtt összeesküvés-elméletekkel vádolnának, le kell írnom, hogy ahhoz, hogy valaki a megfelelő információkat bejuttathassa a sajtóba, nem feltétlenül szükséges lefizetni a modern kor távíróit, a szerkesztőségeket vagy a véleményformáló újságírókat vagy blogírókat. Befolyást persze lehet szerezni reklámokkal és egyéb úton is, de a leghatékonyabb eszköz, ha a gondolkodásmód átalakítására költik ezeket a pénzeket. A számtalan Business School ideológiája megjelenik a hírközlők gondolkodásmódjában is. Szinte orwelli az a leegyszerűsítés, ahogy a világsajtó reformerekre és populistákra osztja fel a politikai-gazdasági játékteret, és az adott pillanatban egyik vagy másik szereplő mellé áll, mert az jobban visszhangozza az üzleti iskolákban tanult ideológiát.

Látjuk, mi történik, amikor a hitelezési spirál felgyorsul, amikor a bankrendszer azt mondja a média megafonján át: nem kell a kötvény, nincs hitel, túlzott a kockázat a pazarló állam miatt! Természetesen lesz hitel, csak még drágábban. Itt az jár jól, aki megcsinálja a hangulatot, mégpedig annak rovására, aki csak próbálja eltalálni. A nagyok csinálják a hangulatot, és kötik a jólinformáltak biztonságával a határidős üzleteket – a többiek rovására.

Az információcsinálást leginkább az ún. határidős ügyleteken lehet pénzügyileg kiaknázni. Ezen a területen van a jelenlegi pénzpiaci rendszer igazi rákos daganata. Hogyan is működik ez? Tegyük fel, egy befektető számít rá, hogy Görögországban egy hónap múlva nagy bajok lesznek, az állampapír feleannyit ér majd mint eddig. Azt mondja ez a befektető, hiába ér most - teszem azt - tízezer forintot ez a a kötvény, én egy hónap múlva hétezer forintért odaadom ezt az állampapírt. A vevő megköti az üzletet, és örül, milyen jó vételt csinált. Csakhogy két hét múlva az értékpapír ára zuhanni kezd. Egy hónap múlva, én, az eladó, megveszem ötezer forintért a papírt, és a szerződés értelmében rögtön eladom azt hétezer forintért, az előre kialkudott áron a vevőnek.

Mert ahhoz, hogy ilyen opciós üzletet köthessek, nem is kell rendelkeznem az üzlet megkötésekor görög állampapírral! Elég, ha a vételi szándékkal (opció) üzletelek, elég, ha a kockázati felárral spekulálok és akár annak is csak a vételi, vagy eladási opciójára. Nem kell tehát, hogy meglegyen, amit eladok, majd megveszem az eladás pillanatában, és a felgerjesztett hangulat hatását pénzbeli nyereségre konvertálom. És a vételi érték csupán egy-két százalékát kell befizetem előre az elszámolóházba biztosítékul, azaz a változáshoz képest ötven-százszoros mértékben nyerek, vagy vesztek. Hát ezért óriási üzlet az adott időre szóló hangulatgyártás.

Így ha az ár egy százalékot mozdul arra, amire számítok, úgy a pénzemet máris megdupláztam, igaz ennyit bukhatok is, ha nem jól spekuláltam. És ha tíz százalék az elmozdulás, megtízszerezem.

A görög állampapírok kockázati felára évi kamatban kifejezve 0,65-ről 6,50-re emelkedett, 1000 százalékkal néhány hét alatt! Csupán azt kellett elhitetni, hogy a görög papírok esetleg elértéktelenednek. Így lehet euró milliárdokat keresni szinte pénz nélkül azon, ha a délszakiakról felfedezzük, hogy délszakiak és ezt újságírók, riporterek, elemzők eleget emlegetik. E játékot a nagybefektetők játsszák, ők kevesen vannak, könnyen megtalálják egymást, így biztonságos – nekik. A görög költségvetés pedig állítsa elő a megnövekvő adósságszolgálatot a csökkentett bérekkel, nyugdíjakkal, az emelt adókkal…

A bankmentő csomagok matematikája

A nagy összegről és összefüggésről azonban eddig szó sem volt.

A 300 milliárd eurós görög államadósságból 217 milliárd van külföldieknél. A legtöbb francia befektetési intézményeknél (becslések szerint 66 milliárd euró), a németeknél (38 milliárd euró), és számos más országban "szétterülve". A csendben felépített adóssághegy adófizetőktől gyűjtött hozama így áramlik szét a befektetőkhöz. A május 19-én esedékes 8,5 milliárd eurós törlesztéshez a piaci szereplők egyszerre és együttesen nem akarnak új hitelt adni, ezzel létrejön a fizetésképtelenség veszélye. Így kiváltották az IMF és az EU fellépésének kényszerét, hogy ők adjanak hitelt a görögöknek. Az IMF és az EU épp a „sztrájkoló“ befektetőktől veszi fel azt a kölcsönt apránként, három év alatt (110 milliárd eurót), amit tovább ad a görög államnak ugyancsak részenként, hogy először kifizesse a lejáró 8,5 milliárdot, aztán a később esedékes törlesztéseket. Csakhogy ekkorra már létrejön a görögöknek hátrányos, pénzpiacnak előnyös hitelügylet, ekkor „megnyugszanak“ a kedélyek, és a piac már nagyobb hozamért hajlandó ismét görög államkötvényt vásárolni – és talán nem is kell lehívni azt a hitelt, amelynél ott bábáskodott Obama amerikai elnök, Merkel német kancellár, Bernard Koucher francia külügyminiszter, Strauss-Cahn a Valutaalap elnöke, Jean-Coude Triche az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, no és a görög politikai vezérkar.

Látható, ez egy világméretű játék, a zsetonokat állami zászlók színezik, politikusok fényezik és adózók adják össze a rávalót, hogy mégtöbb munkajövedelem alakulhasson át tőkejövedelemmé.

A görögöknek nyújtandó IMF hitel a legnagyobb a Valutaalap történetében, érthető a figyelem. És ha tízszer nagyobb hitelről lenne szó? – akkor csend honolna. És ha százszor nagyobb lenne? - talán nem is könyvelnék. Bizony, e látványos játék a kispályán zajlik, a komolyabb meccset a hátsó szobában vívják, ahol a csend és némaság a nyereség forrása.

A Royal Bank of Scotland (RBS) elemzője április végén 600 milliárd eurós bukásról beszélt, ha a görögök bedöntik a déli államokat, azok pedig az euró sorsát pecsételik meg. Stílszerűen kellettek a drámai fellépések a görög ügyben. Ez az elemző azonban lapított, mint nyúl a fűben, mikor 2008. október 17-én a bankja 36,6 milliárd fontot (43 milliárd eurót) kapott a Bank of England-től a csőd elkerülésére. E szóra sem érdemes, “jelentéktelen” esemény véletlenül kimaradt mindkét bank éves mérlegbeszámolójából. Amikor kiderült a manipuláció az angol központi bank helyettes kormányzója kínosan magyarázkodott a parlamentben. Igaz, akkor két hónap multán visszafizették ezt az összeget, de 2009. december közepén már ismét felvettek 50 milliárd eurós (22+28,04) mentőcsomagot az angol kormánytól, melyet jóváhagyott az Európai Bizottság. E csendes mentőcsomag nagyobb, mint a mostani görög, mely egy évre vetítve csak 37 milliárd euró.

A német Hypo Real Estate banknál 11 milliárd euró értékű görög kötvény van, Berlinben folyt az egyezkedés, megkapták a támogató kancellári figyelmet. Hát igen, mert a szövetségi állam jelentős tulajdont szerzett e bankban, hiszen az egyéb spekulációból eredő veszteségre 59 milliárd eurós (6+18+35) tőkeinjekciót, hitelgaranciát kapott az államtól ez év január végén, február elején. És ki hallott róla?

A fenti összegek fajlagosan nagyobbak a görög ügyben előkerülő hitelnél, mégis csak szerény példák! Az Európai Bizottság Brüsszelben – ne feledjük, itt élnek a hangyák, ott lent délen a kabócák – egyre, másra hagyja jóvá a bankmentő csomagokat. A 2009.12.07-i COM(2009) 661 számú jelentés 3.3 pontjában olvassuk, hogy az európai kormányok 2008 és 2009 októbere között 3632 – háromezer hatszázharminckettő! – milliárd euró értékű állami támogatást adtak a bankjaiknak, illetve ennyit hagyott jóvá az Unió! (Az olasz és a belga mennyiséget nem tudták összeszámolni, így a jóváhagyás is szó nélkül járt). A magyar EU/IMF hitel 20 milliárd euró, a görög három évre, évi 37 milliárd és az uniós államok magukat megterhelve ennek majd százszorosát adták síri csendben. A fenti 3632 milliárdból 2738 állami garancia, 231 tőkeemelés, 76 likviditás javítás – és 587 milliárd euró ad hoc mentés! Micsoda zajongás, a hitelezéskor, és micsoda lapítás a százszoros állami segélykor. A görögök döntik be Európát...?

De ki lát itt tisztán?

Az Európai Központ Bank majd háromszáz oldalas éves jelentésében hiába keressük a tagállamok GDP-jének 33%-át kitevő mentőakciók leírását, márpedig mi lehet fontosabb annál, mint a polgárok nyakába varrt, soha nem látott mértékű kötelezettség a bankok támogatására? Az EKB arról tudósít, hogy a kormányok 2400 milliárd euró forrást „különítettek el“ a belföldi pénzügyi intézményeik támogatására. Az EU Bizottság 3632 milliárd támogatást összegezett.

És ne feledjük: a kormányok nem hitelt adtak, (mint az IMF a magyaroknak, görögöknek) amit vissza kell fizetni, hanem magukra vállalt kötelezettséggel tőkét juttattak, veszteséget vállaltak át garancianyújtással. És a kötelezettség vállalás nem csupán „elkülönítés“ – hiszen akkor miként könyvelné azt a bank a maga javára? Csekélység, de ez nem minden. Az EKB és az EU Bizottság számításában a bizonytalanság, a különbség 1232 milliárd euró, több mint tízszerese az eddigi legnagyobbnak tervezett IMF hitelnek, a görögnek. Némi zavar a számvitelben - abban a nyilvántartásban, mely a pénz szülője. Az uniós tagállamok összesített kötelezettsége így átlag a GDP harmadával nőtt. Dánia a GDP-je 257 százalékával támogatta bankjait. Hogyan fér be ez a maastrichti 60 százalékos felső határ alá? Sehogy - egy másik mutatót konstruáltak e célra. Könyvelés kérdése az egész. No meg konvergencia programé, amit a magyarok oly türelemmel tűrnek.

Csakhát honnan volt a kormányoknak háromezerhatszáz milliárd eurója, majd annyi, mint az összes tagállam egy éves költségvetési bevétele, ha többségük nyakig eladósodva elemi dolgokra sem költhet? Egyszerű: a pénz nem más, mint könyvelt követelés valakivel szemben. A kormányok aláírták, hogy bankok követelhetnek tőlük ennyit, pl. ha a spekulációból veszteségük van. Az egyiknek nyeresége van, ezt elteszi, amelyik vesztett a fogadáson, az megkapja az államtól. Talán már kapizsgáljuk? E kötelezettség bármekkora lehet a számítógépek memóriáiban, és úgy tűnik, a görög kabócák miatt aggódó politikusok döntéseiben is.

Azt olvassuk a központi bank beszámolójában, hogy a ‚nagy és összetett bankcsoportok‘ kapták e támogatás felét. Lám itt már nem költségvetési elkülönítésről van szó, hanem megkapták a hitelintézetek. És ez a kettős állítás malőrje az Európai Központ Bank hivatalos mérlegbeszámolójában található. KI a könyvvizsgáló? A beszámoló szerint a nagybankok már nagyszerűen érzik magukat, „a központi bankok és a kormányok rendkívüli mentőintézkedéseivel visszaállított bizalom“ hatására, így a kamatbevételük szépen növekszik „a jelentős euróövezeti államadósság-vásárlások által, a hitelezési marzsok növekedése, a betéti marzsok csökkenése folytán.“

Nagyszerű, fizetjük.

“Amikor egy intézmény megépíti a tökéletes tervrajzú új székházát, akkor már javában hanyatlik.“ - emlékezünk Parkinson másik törvényére. Az Európai Központi Bank éves mérlegbeszámolójában büszkén írja, jóváhagyták nagyszerű, új székházának építését. A munkák 2010 tavaszán kezdődnek. És a munkások kifeszítik az Akropoliszra: Európa Népei Lázadjatok.