Miért fontos a Hawking-bojkott Izrael ellen?

Nincs a földkerekségen még egy olyan ország, amely magát demokráciának adja el és annyi iszonyatos, gyalázatos és hatalmas léptékű bűnöket követ el emberek jogai és élete ellen, mint Izrael.

Csak egyetlen mai hír: az ötnapos kínai látogatásán lévő Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, „Júdeában és Szamáriában” (értsd: Ciszjordániában) a telepépítések változatlanul folytatódnak és csak azért kerül sor némi késedelemre, mert hibák keletkeztek az engedélyek kiadásában.” Vagyis a tervbe vett, újabb 2500 lakást, illetve házat meg fogják építeni Jeruzsálem palesztin részén.

Hogy ez illegális az ENSZ szemében is? Netanjahuék köpnek rá. Hogy a palesztinok saját földjéről lopják el a vizet, amelyet nekik igen szűkre adagolva és drágábban adnak el, mint az izraelieknek, miközben a palesztinoknak megtiltják, hogy kutat fúrjanak? Kit érdekel? És aki emiatt tiltakozik, az antiszemita, miközben „megszállottan” foglalkozik Izraellel.

A világ legerősebb hatalmának, az Egyesült Államoknak a hadügyminisztere mondta még 2010-ben – és emiatt majdnem nem engedték posztjára, de miután térdre hullva ígérte meg, hogy a jövőben hátán fekve nyalja Izrael valamennyi talpát, megbocsájtottak neki az amerikai szenátusban -, hogy az amerikai kormány Izrael nyúlványa. Hogyan is várhatnánk ettől a nyúlványtól azt is, hogy akár pisszegjen is? Majd azzal kompenzál, hogy rendez még egy „tolerancia versenyt” magyar diákoknak, ahol megjelenik a kimondhatatlan nevű budapesti amerikai nagykövet, díjakat átadva, elégedetten mosolyogva.

Undor, hányinger, gyomorforgatag.

Izraellel szemben igazán erős csak a „grass roots”, azaz az alulról jövő kezdeményezések. E között van az a nagyszerű csapat, amely egyre nagyobb sikerrel győzi meg az embereket, bojkottálják Izraelt. Ők értik meg igazán, hogy ennél nagyobb fegyver nincs. Ez az, amitől Izrael igazán retteg. Retteg, hogy illegális telepein termelt mezőgazdasági termékeiket nem vásárolják Nyugat-Európában. Retteg, hogy a világon az egyetemek tudományos bojkottot hirdessenek ellene. Retteg, hogy nyugdíjalapok ne fektessenek be izraeli Nasdaq-részvényekbe. Retteg, hogy a palesztin házak törvénytelen elpusztításához használt Caterpillar-termékek – a gigantikus bulldózerek – gyártóját bojkottálják.

Izrael szolgái ilyenkor azt hajtogatják, a bojkottnak nincs értelme és az kontraproduktív. Milyen érdekes! Az apartheid ellen egységes volt a felfogás a szabad világban: a bojkottal lehet megdönteni a pretóriai rendszert. És így is történt.

Jimmy Carter volt amerikai elnök Izraelt apartheid rendszernek bélyegezte. Néven nevezte a nyilvánvalót.

És most a világ legismertebb fizikusa, a fél évszázada tolószékhez kötött Stephen Hawking döntött úgy, hogy az izraeli gyarmatosítás és a gyarmatosító emberjogi galádságai miatt nem utazik egy gigantikus jeruzsálemi konferenciára, ahol Nobel-díjasok, volt állam- és kormányfők csevegnek majd, miközben folyik a palesztinok maradék földjének elrablása és palesztin anyák szülik meg a porban csecsemőiket, miközben izraeli határőrök packáznak velük, nehogy időben jussanak kórházba.

Izrael megrettent, mert Hawking professzor tette most ismét rájuk irányítja a reflektort és sokakat rávehetnek a bojkottban a részvételre.

Na nem az ab ovo begazolt MTA-elnökökre gondolunk. Erkölcsi lényekre, akik végre úgy döntenek, nem lesznek szellemi rabszolgák és nem tűrik el, hogy a világ leggazemberebb „demokráciája” terrorizálja nemcsak a gyarmatain élőket, de szinte az egész világ országait, sakkban tartva az olyan „antiszemita” mesékkel őket, mint Schweizer főrabbi képzelgése.

Ha planétánk leghíresebb és fizikailag legnyomorultabb fizikusa mert bátran fellépni, itt az ideje, hogy mi is felegyenesedjünk láthatatlan tolószékünkből, és legalább kimondjuk, amit látunk. Majd pedig bojkottáljuk ezt a lator „demokráciát” azzal az eszközzel, aminek birtokában vagyunk. Ne vegyünk tőlük gyümölcsöt, ne vegyük légkondicionálójukat, ne utazzunk országukba. És mindenütt hirdessük a valóságot.



Ordosz műhely

süti beállítások módosítása