John Virapen, aki 35 évig gyógyszeripari bennfentes volt, úgy döntött, hogy a nyilvánosság elé lép és leleplező vallomásával próbálja megállítani a lavinát, amit egykori gyógyszergyári vezérigazgatóként elindított. Ő volt ugyanis az egyik legnagyobb gyógyszeripari óriás, az Eli Lilly svédországi vezérigazgatója, aki végigjárta a ranglétrát egészen az üzletkötőtől a vezérigazgatóig és teljesen átlátta a rendszert.

Idős korára azonban, amikor megállapodott és ő is apa lett, rádöbbent, hogy a gépezet, aminek építésében része volt, ami a betegségek futószalagjára teszi az egészségeseket, annak a saját fia is bármikor áldozatául eshet. Lelkiismerete által hajtva könyvet írt, pereskedett, felvállalta korábbi ocsmány tetteit és úgy döntött, hogy elmondja a világnak, minek volt tanúja és részese, mialatt a világ egyik legnagyobb cégének, az Eli Lilly-nek dolgozott.

Az Eli Lilly-ről annyit, hogy a Fortune 500 listája szerint (egy lista, ami bevétel alapján sorrendbe rakja Amerika 500 legnagyobb cégét) a 130. legnagyobb vállalat. Mellékesen megjegyezném, hogy 12 másik gyógyszergyár is benne van még a top 500-ban, van aki az előkelő 35. helyen. Az Eli Lilly 20 éve Magyarországon is jelen van.

A volt gyógyszergyári vezérigazgatót lelkiismerete nem hagyta nyugodni és kiterítette a kártyákat az asztalra

John Virapen Mellékhatás: Halál című  könyvében leírja az egész folyamatot, hogyan veszik rá a gyógyszergyárak az orvosokat, hogy az ő termékeiket írják fel, hogyan vesztegetik meg drága utazásokkal és ajándékokkal a véleményvezéreket, elismert kutatókat és orvosokat, hogy pozitívan nyilatkozzanak gyógyszerekről, amik súlyos mellékhatásokkal járnak és valójában inkább be kellene tiltani őket. Arról ír, hogyan manipulálják a gyógyszerek forgalomba hozása előtti teszteket, hogy pozitív eredmények jöjjenek ki, annak ellenére, hogy a tesztelések alatt gyakran halálos áldozatok is voltak. Hogyan hamisítják és manipulálják a jelentéseket és a statisztikákat, hogy a mellékhatásokat és a haláleseteket eltusolják. Hogyan pénzelnek a gyógyszergyárak kutató orvosokat, egész intézményeket, hogy a saját oldalukra állítsák őket. Sőt a gyógyszeripar, ha fogy a piac, azaz fogy a beteg emberek száma, masszív marketing kampányokkal új betegségeket ültet el a köztudatba, hogy ezzel növelje a gyógyszerek forgalmát és már nem riadnak el attól sem, hogy a gyerekeket tekintsék értékesítési célpiacnak. Arról is beszámol, ha netán perbe keverednének a gyógyszerek okozta halálesetek miatt, egy armadányi ügyvédet küldenek rá az ügyre, akik szétszedik az esetet. Aztán peren kívüli egyezségeket kötnek az áldozatok családtagjaival, hogy néhány millió dollárért cserébe örökre hallgassanak, s így szépen eltusolják az ügyet a nyilvánosság elől.

„Munkakörömhöz tartozott, hogy e veszélyes és széles körben használt gyógyszerek marketingkampányát kidolgozzam és lebonyolítsam. A marketing az orvosoknak szánt drága ajándékoktól a véleményvezérek utaztatásán, a tudományos folyóiratokba szánt fizetett cikkek megjelenésén, valamint tudományos konferenciák előkészítésén és megtartásán át a különösen fontos személyek borbélyház-látogatásáig mindenre kiterjedt.”

Írja Jonh Virapen a “Mellékhatás: Halál” című könyvében, ahonnan a többi idézet is származik.

„A hatóságok nem képesek megvédeni az embert, így a kisfiamat sem a gyógyszeripai bűnözéstől. A hatóságok megvesztegethetők, miként a szakértők és az orvosok is.”

„Minden okunk megvan az aggodalomra. Ezt azonban ne tartsuk magunkban, hanem igyekezzünk tenni ellene. Ezt melegen ajánlom olvasóimnak. A gyógyszeriparban mindenki szerepet játszik. Azokat, akiknek hozzám hasonló módon elege van a főnökeiből és azok hazugságaiból, kínozza a lelkiismeret.”

„E könyv elolvasása után valószínűleg sokan nem fognak szeretni engem. Elítélnek és elátkoznak majd. Azonban nem ítélhetnek el annyira, amennyire én elítélem magam. Szerencsére azonban tájékozottabbak lesznek, amikor orvoshoz kell fordulniuk, figyelni fognak arra, hogy milyen gyógyszereket írnak fel nekik, tisztában lesznek a tudományos újdonságokkal, a kutatási eredményekkel, az orvosi folyóiratok álláspontjaival, valamint a kormányzati ajánlásokkal, és másképp fogják megítélni a gyógyszer-engedélyezési eljárásokat.”

Gondolom mindenkinek feltűnt már, hogy irreálisan sok gyógyszerreklám van a tévében. De elgondolkodtál-e már azon, hogy milyen etikátlan dolog egyáltalán, hogy a gyógyszerek reklámozhatóak? Onnantól kezdve, hogy reklám és marketing tevékenység történik a gyógyászat területén, már nem orvoslásról beszélünk többé, hanem üzletről, azaz egy iparágról. De ki ennek az iparágnak a célpiaca? Kinek lehet gyógyszert eladni? A válasz egyértelmű: a BETEG embereknek. De kérdem én, ha a gyógyászat egy iparág, és a célközönség a beteg, akkor hogyan állhat ez összhangban a gyógyászat valós céljával, azaz, hogy az emberek egészségesek legyenek? Mert ha ez egy üzlet, akkor logikus, hogy több vásárló kell, azaz több beteg, a több profit érdekében. Ha több beteg kell, akkor a gyógyszeriparnak már nem az az érdeke, hogy gyógyítson, hanem az, hogy betegeket, betegségtudatot gyártson, hiszen így tud növekedni. Nemde?

A gyógyszerek reklámozását be kellene tiltani. Ez etikátlan. De sajnos itt nem csak arról van szó, hogy gyógyszereket reklámoznak, hanem ál-betegségtudatot hoznak létre. Hiszen mindenki tudja, aki valamennyire is jártas a marketingben: ha növekedni akarsz, akkor növelned kell az igényt a portékádra.

„A marketing már el is kezdődött, hiszen egy leendő sikergyógyszerről volt szó. Úgy kezdődött el, hogy még nem is volt biztos a gyógyszer forgalomba kerülése. Ha azonban a neve már bekerül a köztudatba, a hatóságnak elég nehéz nemet mondania. Miért tiltanák meg egy gyógyszer forgalmazását, amikor minden beteg úgy gondolja, hogy nagyon hasznos lenne?”

Írja könyvében John Virapen a Prozac® nevű antidepresszáns engedélyezési folyamatának procedúrájáról. A Prozac® sok öngyilkossági eset okozója volt és máig is az.

„Szeretném újfent hangsúlyozni, hogy általánosságban nem az orvostudomány ellen vagyok. …Azt sem mondom, hogy a gyógyszeripari cégek a hibásak, ha egy emberek ezreit sikeresen gyógyító gyógyszernek mellékhatásai vannak. Felelőtlenség azonban olyan gyógyszert forgalmazni, amely nem gyógyít, csak a tüneteket enyhíti, ám a betegek felénél súlyos mellékhatásokat okoz. Ha viszont a betegtájékoztatóban nem szerepel a mellékhatásokra utaló figyelmeztetés, akkor bűncselekményről van szó.”

„A politikusok megkérdezhetnék maguktól, hogy miért nem érdekli őket jobban a tisztességes gyógyszeripari piac. Fel kellene figyelniük arra, hogy milyen sok pénz áramlik az egészségügyi rendszerbe olyan csatornákon át, amelyekből a betegeknek semmi hasznuk sem származik. Ha az egészségügyi rendszert a korrupció megszüntetésével egyszerűen meg lehetne javítani, akkor miért nem tesz ezért senki semmit? Ez a politikusok dolga lenne.”

„Minthogy én is részvevője voltam ennek a rendszernek, elhatároztam, hogy cselekedni fogok. Ez a könyv az első lépés. Egyedül azonban lehetetlen szembeszállni a gyógyszeriparral. Csak összefogva lehet valamin változtatni. Kérdéseket — köztük akár kínosakat — kell feltenni az orvosi rendelőkben, a gyógyszertárakban, az újságokban, szakítani kell azzal a hiedelemmel, hogy az orvosok félistenek, akik feltétel nélkül megérdemlik a bizalmat, és nem kell bedőlni az újonnan »felfedezett« betegségeknek, amelyeket a gyógyszeripar be akar beszélni az embereknek.”

Nem kell messzire mennünk, hazánkban is virágzik a gyógyszeripar, a tévéből dől a fájdalomcsillapítók és egyéb tüneteket kezelő gyógyszerek reklámja. A nyugdíjasoknak marékszámra írják fel a különböző gyógyszereket,  nem ritkán 10-20 fajta különböző tablettát egyidejűleg. Az egyik gyógyszer mellékhatásának tüneteit ugyanis gyakran egy másik gyógyszer felírásával kezelik.

Osszátok meg ezt az információt másokkal, hogy minél több emberhez eljusson. Nyissuk fel az emberek szemét és ezzel is mérjünk csapást a gyógyszeripar pénzéhes gépezetére!

Felállt, szót kért, elmondta. Egyszerű nyelven szólt, amit szinkrontolmács fordított több mint száz államfőnek és tisztviselőnek, és sikerült hatalmas zavart keltenie szavaival.

Evo Morales bolíviai elnök beszéde az ENSZ ülésén (30/06/2013) :

"Itt vagyok én, Evo Morales és azért jöttem, hogy találkozzam azokkal akik a felfedezést ünneplik. Itt vagyok én, a leszármazottja azoknak, akik gyarmatosították a 40 000 éves Amerikát, és azért jöttem, hogy találkozzam azokkal, akik csak 500 évvel ezelőtt találtak rá. Itt vagyunk mindnyájan, nagyon jól tudjuk, kik vagyunk, és ez elég.

Az én európai vámügyi Nagytestvérem írott papírt kér tőlem, aminek a neve vízum, hogy találkozhassam azokkal, akik minket megtaláltak egyszer.

Az én európai uzsorás Nagytestvérem pénztartozás megfizetését kéri tőlem Júdásnak, akinek sosem engedtem eladni magam.

Az én európai zugügyvéd Nagytestvérem elmagyarázza nekem, hogy minden tartozást kamattal kell visszafizetni, amit magukat embernek nevező lények adnak a beleegyezések kérése nélkül. És lassan én is felfedezek. És rájövök, hogy én is kérhetek kártérítést, és kérhetek kamatot.

Az Indiánok Archívumában, ahol papír papír hátán, átvételi elismervény átvételi elismervényen, és aláírás aláírás hátán van, az áll, hogy csupán 1503 és 1660 között San Lucas de Barrameda városába ( Sp.o.) 185 kg arany és 16 millió kg ezüst érkezett Amerikából.

Fosztogatás lett volna? Én ezt nem akarom elhinni! Mert akkor azt kellene gondolnom, hogy a keresztény Nagytestvérek megtörték a Hetedik Parancsolatot. Rablás? Isten ments, hogy azt gondoljam, hogy az európaiak, mint Káin, megölték és megtagadták a vértestvérüket! Népirtás? Ez hitelt adna a rágalmazóknak, akik a felfedezést egyben az indiánok megsemmisítésének minősítették, vagy a szélsőségesek, akik kimondják, hogy a kapitalizmus kezdete és a jelenlegi európai civilizáció a nemesfémek áradatának köszönhető. Nem!

Azt a 185 kg aranyat és 16 millió kg ezüstöt az első baráti kölcsönnek kell tekinteni Amerikától Európa fejlesztésére, amit azután még sok más követett. Ellenkező esetben háborús bűnösök létezéséről kellene beszélnünk, ami nem csak az azonnali visszafizetés szükségét jelentené, hanem kompenzációt a fájdalomért és a károkért.

Én, Evo Morales, előnyben részesítem a legkevésbé bántó hipotéziseket. A mesés tőkekivitel nem volt más, mint a kezdete egy Marshall-tervnek, hogy biztosítsák a barbár Európa rekonstruálását, amit a siralmas háborúk tönkretettek. Ezért, az ötödik centenáriumát ünnepelvén

A Kölcsönnek, megkérdezhetjük: értelmesen használták fel az európai Nagytestvérek, felelősséggel vagy legalábbis produktívan a Nemzetközi Indián Alap bőkezű előlegét? Sajnos azt kell mondanunk, hogy nem. Elherdálták csatákra, a Harmadik Birodalomra, és egyéb megsemmisítésekre. Pénzügyileg, képtelenek voltak 500 éves türelmi idő után mind lezárni és kifizetni a tőkét kamataival együtt, mind függetleníteni magukat a nyersanyagoktól, az olcsó energiától és a nettó bevételektől, amit a Harmadik Világ biztosít nekik.

Az undorító kép megerősíti azt, hogy ez a támogatott gazdaság soha nem fog működni, és arra kényszerít bennünket, hogy reklamáljuk a tôkét a kamatokkal együtt, amit olyan nagylelkűen hagytunk évszázadokon át halasztani, és nem kértük a visszafizetést. Ezek után tisztázzuk, mi sem engedjük el a mi európai Nagytestvérünknek a gonosz és vérszomjas 20-30 % kamat megfizettetését, amit ôk is behajtanak a harmadik világ népeitől. Követeljük a megelőlegezett nemesfémek megtérítését plusz egy szerény 10 %-os kamatot, és ezt is csak az utolsó 300 évre visszamenőleg, az első 200 évért megkegyelmezünk. Tehát az alaptőkén kívül, és az Európában alkalmazott kamatos kamat hozzáadása után, tájékoztatjuk a felfedezőinket, hogy első körben tartoznak 185 kg arannyal és 16 millió kg ezüsttel, ehhez mondjuk 300 nullát tehetünk ugyebár a 300 évért,....én ezt ki sem bírom számolni mennyi. Mennyit nyomna mindez, ha vérben számolnánk vajon? Hogy Európa fél évezreden át képtelen volt elegendő vagyonra szert tenni, hogy megszüntesse ezt a szerény tartozását, a teljes pénzügyi kudarcuk beismerését jelenti, és/vagy az őrült irracionalitását a kapitalizmusuknak. Ezek persze metafizikai kérdések, ami minket, indiánokat nem nyugtalanít. De ha mi megköveteljük az aláírását egy szándéknyilatkozatnak, ami arra kötelezi az Öreg Kontinens népeinek lakósait, hogy tartsák tiszteletben, és érezzék elkötelezve magukat egy privatizációnak vagy átalakításnak Európában, ami lehetővé teszi számukra az első visszafizetését egy történelmi adósságnak.....na ugye erre szóhoz sem jutnak!"

Pénteken, november 8-án, 17 órakor kezdődik az MVSZ  – Magyarok Házában, a Szent László Magyarságtudományi Akadémián Magyaródy Szabolcs (Kanada), a Holló kiadója előadása, melynek címe: ― Népek harca az önrendelkezésért. 

Magyaródy Szabolcsot nem kell bemutatni. Előadásában valószínűleg ki fog térni vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr 2013. november 3-i szoboravatására a Hazatérés Református templom előterében. Akiket érdekel az előadás, és kérdéseket szeretnének feltenni, jöjjenek el pénteken az MVSZ – Magyarok Házába.

Alább egy írását továbbítjuk, amelyet a mai napon a Hegyvidéki Trianon Társaság tett közzé.

Még ma, a XXI. században is ott lebeg a fejünk fölött a bűnös nemzet alaptalan vádja... Nem is csoda, hiszen a mai egyetemi tanárok jó része a moszkovita Andics Erzsébet, Révai József, és Molnár Erik garázdálkodása idején szívták magukba a burkolt, vagy nyílt magyar gyűlöletet. Sokuknak még ma sem jutott eszébe, hogy tüzetesebben kutasson a hiteles magyar történelmi múlt – lett légyen szó akár a közelmúltról – felderítése érdekében. Ha beütjük az Internet keresőbe ezt a két szót, számos pro és contra cikk ugrik elő. Az akkori történészek legnagyobb része elhallgatta a témát, vagy vonalasan tört pálcát az egész nemzet fölött. Minden rossz és bűnös volt, amit csináltunk. A magyar történelmet egyszerűen kivették az európai környezetből. Történelem könyveinket olvasgatván az a kényszerképzetünk támad, hogy Magyarország a Mars bolygó egyik kiszáradt tengerének a szigetén található. Ha mégis kapcsolódunk Európához, az csak kárunkra van, mert mindenki jobb, szebb és tisztességesebb volt nálunk. Szerintük!

NOS, MI IS AZ IGAZSÁG: 

A németek által megszállt Európában, – kivétel nélkül minden állam együttműködött velük. A németek szolgálatába lépett norvég miniszterelnökről (Vidkun Quisling) nevezték el a kollaboráló államférfiakat quislingnek A Gestapo besúgó rendszere nagyszerűen működött Athentól Narvikig. A zsidókat minden állam nagy lelkesedéssel szolgáltatta ki a németeknek. Az antiszemitizmus nem volt magyar találmány. Nehéz elhinni, de Roosevelt amerikai elnök sem lelkesedett értük. Joseph E. Persico, ismert amerikai történész-író a „Roosevelt titkos háborúja” (Roosevelt‘s Secret War, Random House Trade Paperbacks/New York 2002, ISBN 0-375-76126-8) című könyvben eddig jórészt ismeretlen tényeket közöl. Szemelvények:

1.            218. oldal A St. Louis. Hamburg. Amerika hajón 1939 májusában menekülő 930 zsidót nem engedték partra szállni az USA kikötőiben, de Kubában, Kanadában sem. A Rooseveltnek írott távirat válasz nélkül maradt. Vissza kellett térniük Európába, ahol sokan a holocaust áldozatai lettek.

2.            218 oldal FDR ajánlotta Morgenthaunak: talán Kamerunban kellene letelepíteni a zsidókat. Ott csodálatos sík felvidék és fű (!) van. Az egész országot felfedezték, felkutatták készen (van a telepítésre)

3.            219-220 oldal. Észak Afrika megszállása után Rabatban a francia pk. tábornoknak az alanti kijelentést tette: A hivatásokban (orvosi, ügyvédi) pályán működő zsidók számát vissza kellene szorítani a lakossághoz viszonyított százalékukra. Ez a terv megelőzné a német problémát, ahol a zsidóság a népességnek csak néhány százalékát teszi ki, de az orvosok, ügyvédek, tanárok és professzoroknak közel fele volt zsidó… Mondotta Roosevelt.

Ezek elképesztő tények, nem illik bele a nyugati világról alkotott álomképünkbe. Ehhez képest a mi „numerus claususunk” és a II. zsidótörvényünk gyerekjátéknak tűnik.

Ebben a könyvben a hírhedt Morgenthau tervet is ledorongolják FDR mellett mások is. „Ennek a tervek a publikálása tíz új német hadosztály erejével egyenlő” mondotta az elnök.

Azt viszont már nem ismerte el, hogy a Casablancában meghirdetett „feltételnélküli megadás” elve oktalanul meghosszabbította a háborút, sok millió ember halálát és mérhetetlen anyagi pusztulást okozott, köztük angol és amerikai katona halálát is.

Eisenhower mondta ezzel kapcsolatban: (Persico, 235. oldal): „Ha választani kell a bitófa és húsz bajonett megrohanása között, inkább a húsz bajonettet kell választani.“

Ezt csak azért kell említeni, hogy a magyar vezetés dilemmáját érzékelhessük valamelyest. Akkoriban – amerikai közmondást idézve, választhattunk két rossz között. Ami természetesen nem mentheti a nyilas borzalmakat. 

Ami a szomszéd „győztes” államok „dicső” tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem.

Szlovákia: Tiso páter vezetésével lelkes szervilitással vették át a német ideológiát. Minden elszállított zsidó után 500 DM-et fizettek a németeknek. A németeknek engedélyt adtak útjaik és vasútvonalaik használatára a lengyel háború idején. (Ezt mi megtagadtuk, Hitler legnagyobb dühére.) A németekkel együtt, – pár nappal később – támadták meg a Szovjetuniót.

Románia: A zsidóirtást a Vasgárda kezdte, majd a román hadsereg folytatta. Bizonyítottan, 250-400 000 zsidót öltek meg, borzalmas körülmények között. Mindezt a legcsekélyebb német ösztönzés és segítség nélkül. (A németek csak később kapcsolódtak be a romániai zsidóirtásba.) Ezt következetesen tagadták 2004-ig, amikor a zsidó szervezetek nyomására bevallották rémtetteiket és a kormányfő bocsánatot kért a zsidóságtól. Ennek az önkéntes akciónak a leírását olvashatjuk Matatias Carp: „A Román Holocauszt” című könyvében, ami magyarul és angolul is megjelent. Ugyancsak megírta ennek történetét Randolph Braham amerikai professzor is és még sokan mások.

1941-ben, a németekkel együtt támadták meg a Szovjetuniót. Azonban amikor a Nyugattal folytatott titkos béketárgyalások alkalmával a románoknak egyértelműen tudomásukra hozták, hogy a Szovjetunióhoz forduljanak, 1944 júliusában átálltak a szovjetek oldalára. Jutalmul megkapták Erdély északi részét is.

Tito szerb partizánjai: 1941-ben, Bácska visszaszerzése után, a helyi szerbek és a (Trianoni békediktátum tiltó rendelkezései ellenére behozott) telepesek (dobrovoljácok), a titoista partizánok és a királyi csetnikek kezdték a gyilkolást. Régi, nemzetközi joggyakorlatnak megfelelően, az vállalja a teljes felelőséget, aki az ilyen hadviselést elkezdi. De! A győztest senki sem fogja felelőségre vonni, csak a vesztest.

Hosszas partizán provokációk és gyilkosságok miatt, a magyar fegyveres erők razziát rendeztek Újvidéken, ami sajnálatosan vérengzéssé fajult, minek során 1300 (a szerbek szerint 3500) szerb, zsidó és kommunista lelte halálát. Ez méreteiben nagyobb volt, mint az Amerikai Hadsereg Mi Lay-i (VietNam) hasonló módszerekkel kiváltott vérengzése volt, de ugyanolyan okai voltak.

A valódi háborús bűnösök nem a magyar Kovács őrmester volt Újvidéken vagy Zsablyán, nem az amerikai Calley hadnagy Mi Lay faluban. Borzalmas tettükre magyarázat van, de nincs mentség.

A Szovjet hadsereg nyomában beszivárgó partizánok megtorlásként kb. 40 000 (negyvenezer) magyart öltek meg, balkáni módszerekkel. Ezen áldozatokat 2006 áprilisában rehabilitálta a szerb kormány és kártérítést helyezett kilátásba az áldozatok hozzátartozóinak. Nota bene: Az áldozatok emlékének állított emlékműveket, kereszteket, a szerbek rendszeresen meggyalázzák, ledöntik és összetörik. Viszont az újvidéki híd közelében emlékműveket állítottak a magyar vérengzés áldozatainak, s azt minden odatévedő külföldinek megmutatják. A maguk több mint tízszeres népirtásáról pedig szemérmesen hallgatnak.

A szerb zsidókat pedig a quisling kormányfő Nedic, német zsoldban álló katonái irtották ki.

Csehek: Annak ellenére, hogy a cseh hadsereg több és modernebb fegyverrel volt felszerelve, mint a német, egy puskalövés nélkül adták meg magukat a németeknek.
Az egész háborút megúszták említésre méltó veszteség nélkül (Lidice). A német hadigépezetet mukkanás nélkül, megbízható módon ellátták fegyverekkel és lőszerrel. Több tízezer teherautó, harckocsi, rohamlöveg, löveg, lőszerek milliói özönlöttek ki a cseh gyárakból a Wermacht részére.

Amikor a Szovjet hadsereg megérkezett – egyedül Európában – testvérként fogadták és védelmében nekiláttak a németek lemészárlásának és kiüldözésének. ALAPOS MUNKÁT VÉGEZTEK. Ha valaki kíváncsi a számokra és a borzalmakra, amiket a „kulturált” csehek elkövettek, könnyen megtalálhatja az adatokat a Szudétanémet szervezetek honlapjain, vagy üsse be a Google keresőbe az „Usti nad Labem” vagy a „Brno death marsh” szavakat mintának.

Nem csak németeket öltek és telepítettek ki, de magyarokat is. Sajnálatos, hogy napjainkig csak a Pozsonyligetfalu árkaiban lemészárolt és kirabolt 90 erdélyi magyar levente és Dobsina magyar valamint német férfi lakosainak a lemészárlása van dokumentálva. Több ezer magyar férfi gyanított kivégzése még nyomozásra vár. Ugyancsak érdemes elolvasni Konstantin Sakharow cári tábornok könyvét az első világháborús Cseh Légió szibériai viselt dolgairól. Az orosz államkincstár aranya jórészének és minden mozdítható tárgy, gépezet, érték elrablása mellett a magyarok gyilkolásával is lelkesedéssel foglalkoztak.

Itt kell emlékeztetnünk az olvasót arra az évszázados íratlan törvényre, hogy a „szemet-szemért” alapon elkövetett kínzások és gyilkosságok, a megtorlót az eredeti bűntett elkövetőinek az erkölcsi szintje alá süllyeszti.

Hitler által megszállt európai országokban – talán Dániát kivéve – a Gestapó kitűnően működött. A quisling kormányok a zsidókat nagy lelkesedéssel szolgáltatták ki a megszállóknak. Franciaország, Hollandia, Belgium, Norvégia sem volt kivétel! A Világhálón bőven találunk dokumentumokat a zsidók üldözéséről.

MIT IS CSINÁLTUNK MI MAGYAROK, 

akiket előszeretettel neveznek

hazai és külföldi politikusok és történészek

Bűnös nemzetnek?

A Szovjet elleni háborúba lépésünknek több oka volt. Íme néhány:

1.            1941-ben még nem lehetett biztosan tudni, ki nyeri meg a háborút. Anglia egyedül állt a németekkel szemben. Az USA közvéleménye a legkisebb hajlandóságot sem mutatta a beavatkozásra a Pearl Harbor elleni japán támadásig (1941. december 7.).

2.            A románok és a szlovákok már a háború első napjaiban csatlakoztak a németekhez. Erre való tekintettel vezetőségünk nem akarta megkockáztatni az esetleges győzelemből való kimaradást.

3.            Hitler tudomására hozta Antonescu román diktátornak, hogy az kapja meg Erdély másik felét, aki a legnagyobb áldozatot hozza az orosz háborúban.

4.            Hitlernek tervei voltak Magyarország megszállására (eleinte szlovák és román csapatok bevonásával), ha az nem vesz részt a hadjáratban. Ez meg is valósult volna, amikor 41 őszén látták, hogy nem sikerült megsemmisíteni a vörös hadsereget.

5.            Horthy tanácsadóit arra késztette a német megszállás réme, hogy rábeszéljék a minimális erővel való részvételre, amely megmentheti a magyar zsidók életét is. Gondoljunk arra, hogy Horthyt nem állították a Nürnbergi Bíróság elé, és élete végéig Chorin Ferenc, Kornfeld Mór és társaik egy alapítványon keresztül tartották el a portugáliai Estorilban.

Amit soha nem vettek figyelembe

1.            Közel 200,000 lengyel menekültet fogadtunk be és tettük lehetővé továbbutazásukat, hogy az angolok által felállított Anders hadseregben harcoljanak tovább a németek ellen. Akik nem mentek tovább, nyugodtan élhettek Magyarországon. Az egyetlen lengyel középiskola is Magyarországon működött akkoriban Balatonbogláron.

2.            Francia, olasz (!), és zsidó menekülteket is ezerszámra fogadtuk be és védtük egészen a német megszállásig (1944. március 19), de még azon túl is, legtöbbször a helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével.

3.            A magyar légelhárítás nem lépett akcióba az átrepülő angolszász bombázók ellen, Magyarország bombázásának a napjáig (1944. április).

4.            A foglyul ejtett angolszász repülő személyzetet nem adtuk át a németeknek, hanem dunántúli kastélyokban helyeztük el őket, és lehetővé tettük menekülésüket.

5.            A német megszállás, 1944. március 19. után kezdődött a magyar zsidóság kálváriája. De amikor a német hadsereg java kivonult, Horthy leállítatta a deportálásokat.

6.            Eichman, az „Endlösung” végrehajtója mondta Izraelben, hogy az egész megszállt Európában, csak Horthyék merték őt kiutasítani az országból.

7.            Miért nem ugrottunk ki a háborúból? Erre, többek között, a brit külügyminisztérium egy nemrég felszabadított titkos jelentése adhat némi következtetésre okot. Egy Mr. Randal nevű magasabb beosztású úr jelentette, (értelemszerű fordításban):

1943. október 14 

A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) megbízásából Namier professzor kérte, hogy ne kényszerítsük a magyar kormányt az idő előtti kiugrásra mert ez német megszállást eredményezhetne. Ez pedig a 800,000 zsidó megsemmisítéséhez vezethetne, akik most relatív biztonságban élnek Magyarországon.

Mr. Randal említette, hogy ez már oka lehet annak, hogy a magyar kormány nem közeledett a Szövetségesekhez...

Dr. Namier reménykedik, hogy a magyar kormány nem mozdul, amíg a németek (egy kiugrási kísérletre) reagálni tudnának.

Reg.: ) 012035/385/21î”

Nos, kik is voltak a bűnösök?

UTÓSZÓ:

Sokan vádolnak minket azzal, hogy nem tettünk meg mindent a zsidó honfitársaink megmentése érdekében és közömbösen viselkedtünk sorsuk iránt.. Ez sem igaz! Budapesten és a nagyobb városokban mindenki mentette a zsidó rokonait, barátait, aki tehette. Falvakban, kisvárosban általában nehéz volt, hiszen mindenki belelátott a másik tányérjába.
Természetesen nincs olyan törvény a világ egyetlen országában sem, ami arra kötelezne valakit, hogy saját és családja életét kockára tegye másokért. Ennek ellenére sokan vállalták a „felkoncolást”, amit a nyilasok ígértek a zsidó mentőknek. Wallenberg úr sem volt az egyetlen, aki ezreket mentett meg. Angelo Rotta pápai nuncius, a magyar Baránski Tíbor szervezésében legalább annyi zsidót mentett meg mint ő. Ezenkívül apácák, papok, hivatalnokok, katonák, külföldi diplomaták mentették zsidó polgárainkat

Ezenkívül tessék már tudomásul venni, hogy azok rendkivüli idők voltak. Túl voltunk Sztalingrádon, a Második Hadsereg pusztulásán. Minden hadköteles férfi katona volt. Nem volt már olyan család Magyarországon, ahol nem lett volna hősi halott, sebesült vagy hadifogoly. Az ember élete már egy fabatkát sem ért. A Szovjet hadsereg a határaink előtt állt, augusztus óta már hazánk területén folytak a harcok. Frontkatonáink elbeszéléseiből és 1919-es kommunista terror óta tudtuk, mi várt ránk. Mindenki leszámolt a saját és családja bizonytalan jövőjével s életével is. 1944 április harmadika óta pedig súlyos bombatámadásokat kellett elszenvednie az országnak az USA, UK és Szovjet légierők-től. Azok ne kritizálják a magyarságot, akik nem élték át azokat a rettenetes időket, vagy bűnös szándékkal nem akarnak rá emlékezni!

Kíváncsi volnék, külföldi kriktikusaink – hasonló rettenetes, kilátástalan körülmények között – hogyan viselkedtek volna? 

Magyaródy Szabolcs

MVSZ Sajtószolgálat

8090/131106