Kérdezem érdeklődve,
akkor most MI MAGYAROK 
likvidáljuk Móricz Zsigmondot ???
OKÉ! -DE csak az után, hogy
FRANCIAORSZÁG LIKVIDÁLJA NAPÓLEONT!!!

2013. május 29-én a fővárosi közgyűlés döntött arról, hogy a jövőben Tormay Cécile írónő nevét viseli egy II. kerületi, kicsiny méretű közterület. A döntés ellen azonnal tiltakozott a Mazsihisz, majd külön levélben emelte föl szavát az említett zsidó szervezet leendő elnöke, Horovitz Tamás úr, a debreceni zsidó hitközség elnöke. E sorok írása közben értesültem arról, hogy már a Zsidó Világkongresszus (WJC) is foglalkozik az üggyel: Ronald S. Lauder WJC-elnök (s világszerte ismert Tormay-kutató) megdöbbenve értesült az Ön által vezetett testület döntéséről.

A tiltakozás hatására Főpolgármester Úr csütörtökön bejelentette, hogy a szerdai döntés felülvizsgálatát kezdeményezi, s állásfoglalást kér a Magyar Tudományos Akadémiától. Mivel öntudatos magyar állampolgárként én is felelősséget érzek hazánk jelenéért és jövőjéért, mivel határozott álláspontom szerint a múlt bűneivel való fáradhatatlan szembenézés reggeltől estig kötelező parancs minden magyar ember számára, ezért azt kérem Öntől: a fővárosi közgyűlés vizsgálja felül valamennyi közterület, közintézmény stb. elnevezését. Köztudott ugyanis, hogy több meggyőződéses antiszemitáról és rasszistáról neveztek el utcákat, tereket - a szobrokról vagy a Liszt Ferenc Repülőtérről nem is beszélve. A korábbi, sötét, intoleráns századokban ugyanis nagyjaink elsöprő többsége valamilyen számomra felfoghatatlan okból kifolyólag egyáltalán nem volt jó véleménnyel a derék zsidóságról, sőt ennek még tapintatlanul úton-útfélen hangot is adott...

Jelen levelemben mindössze Móricz Zsigmondra szeretném felhívni főpolgármester úr figyelmét. Ez a rasszista, antiszemita író sajnos még ma is közmegbecsülésnek örvend szerte az országban. Budapest egyik legforgalmasabb tere az ő nevét viseli, sőt iskolát is elneveztek róla. Tűrhetetlennek tartom, hogy a Holokauszt Emlékév küszöbén ennek az antiszemita írónak a nyomait még nem tüntették el Budapestről. Itt az idő!

Tormay Cécile 1918-19-es naplója miatt került a szégyenpadra. Bizonyára tudja, Móricz Zsigmond is írt naplót. A Tanácsköztársaság idején, 1919. július 27-én többek között az alábbi döbbenetes sorokat jegyezte fel füzetébe:

Két zsidó ül a hajón velem szemben. Valami rákényszerít, a most bennem forrongó tűnődések a zsidóság szerepéről, hogy erősen nézzem őket, s megállapítsam a lényüket.

Az egyik lehet 62 éves, a másik 36. Lehetnek apa és fiú is, bár a mi gyakorlatlan, keresztyén szemünknek minden két zsidóban van annyi hasonlóság, amennyit ritkán látni ker. családtagok közt.

Orruk, fülük nagy, szájuk furcsa, alsó ajkuk előredagad; olyan száj, amelyet mindig undorral láttam, úgy hogy el kellett fordítani róla a szemem. Hányásinger támadt a torkomban ettől a szájtól s mivel ösztönszerűleg mindig védekeztem attól, hogy a kellemetlen képzetekkel, halál, betegség, undor dolgaival foglalkozzam, nem is tudnám, miért: de most rájöttem, a megfigyelés erőszakja alatt, hogy ez az undor erotikus. Ez a száj erotikus tapadást ígér, s ez homosexuális iszonyt kelt.

Szemük apró s olyan szem, amit folyton csipásnak látunk. Vastag szemöldök, középen kettős ránc. Óriási áll a fiatalnál, az öregnél viszont korcs, degenerált kiscsontú áll a lefittyent ajak alatt. A fiatal nagy álla miatt olyan pofoncsapott fej, az öreg pedig egy kis vakarcs héjafej.

/./

Nem éreztem soha külön szagát a zsidónak, de nem hiszem, hogy ne volna szaguk: faji szag, ami nekik nyilván izgató s kellemes, és más fajra izgatóan félelmes. Bűzös jelenség ez a két test. Kell, hogy valami penetráns szag jöjjön ki belőlük. Másképp nem érteni azt a gyorsan előálló fizikai rosszullétet, ami elfog a zsidók közt. Mikor a Szovjetházban voltam, ugyanolyan émelyítő hányásinger fogott el, mint mikor egyszer-kétszer a zsinagógában néztem őket, vagy egyáltalán nagy tömeg zsidót éreztem meg egy tömegben magam körül.

/./

A zsidó azonnal, egyénileg s rögtön, ebben a percben érvényesülni akar. Várakozás nélkül, türelem nélkül, beosztás nélkül rögtön, mindent, mohón akar bekapni. Nincs ideje ideálokért, eszmékért, ábrándért dolgozni, nincs ideje várni, tűrni, nélkülözni: ő amit rögtön meg tud csinálni, azt rögtön meg is csinálja. Vadul, nyersen, mindenki rovására, tele akarja szívni magát, felfúvódni, élvezni, kiélni, kéjelegni, tobzódni, hányásig zabálni és felpuffadásig uralkodni.

/./

Azt mondta egy csaknem százéves paraszt nekem a millenium évében: "aki nem tud tűrni, nem fog uralkodni".

A zsidóság, míg tűrni meg nem tanul ideálokért, távoli célért: addig nem fog az idegen fajú néptömegen uralkodni.

A zsidóság a saját faji céljaiért igen, azért tudott tűrni. Csaknem két teljes ezredévet élt át idegen fajok közt szétszórva, és nem olvadt be, nem tűnt el: fenntartotta magát a jövőre, az egész világon, a világ minden népén való uralkodásra.

Ma úgy látszik, mintha megjött volna az alkalom, az ezredéves álom beteljesedésére: s mikor megjött az idő, kitűnik a cél hiábavalósága. Idegen faj idegen fajon nem uralkodhatik. Azt leigázhatja, lenyűgözheti, kiszipolyozhatja, de nem lesz vezetője."

(Móricz Zsigmond: Naplójegyzetek, 1919. Bp, 2006., 177-186. o.)

Ilyen s ehhez hasonló szörnyű szavakat, mondatokat írt le 1919-ben Móricz Zsigmond, akinek az életműve ma is tananyag a magyar iskolákban. "Nem lehet számunkra példakép, és nem viselheti közterület sem a nevét annak, aki műveiben zsidózik, uszít és a fasizmus ideológiáját népszerűsíti" - fogalmazott levelében Horovitz Tamás hitközségi elnök úr. A fent idézett sorok bizonyára Önt is meggyőzik arról, hogy nem állhatunk meg félúton: Móricz és a többi antiszemita szerző sem lehet példakép, nevüket nem viselheti közterület.

Végezetül engedje meg, hogy még egy apró részletet idézzek Móricz Zsigmond rasszista bejegyzésektől hemzsegő naplójából:

"A szatmári állomáson elkezd kiabálni valaki, hogy Schvarz, Svarc! Egy zsidó kidugja a fejét, s abban a pillanatban rémes pofont kap. Elkezd lamentálni, hogy ő hogy jut ehhez a pofonhoz. Bepöröli az illetőt. A bíró azt kérdi: Maga Schwartz? Nem, mér volnék én Swatrz? - Úgy, ha maga nem Svartz, akkor mér dugta ki a fejét? Elmehet."

(187. o.)

E sorok olvastán ugyancsak méltán pirulhat orcánk. Hála Istennek, ma már nincsenek ilyen felelőtlen bírók és egyéb közszolgák. Igenis ki kell dugni a fejünket, akár Schvartz, akár Tarlós a nevünk.

Bölcs döntésében bízva maradok tisztelettel:

Bistrán Demeter

"Bonaparte Napóleon a következőket mondta a zsidókról:

"Sáskák és hernyók a zsidók, s felfalják Franciaországot."

"Mózes óta uzsorás és szipolyozó népként egyesültek a zsidók. (...) El kell őket teljesen tiltani a kereskedelemtől, amiképpen iparától megfosztják az aranyművest, aki talmi aranyat dolgoz fel."

"Zsidóktól is kaptam csapatokat lengyelországi hadjáratomhoz, de ők fizetséget kértek. Csakhamar rá kellett jönnöm, legfeljebb arra jók, hogy használt ruhát áruljanak..."

"Törvénykezni kell mindenhol, ahol az általános nyugalom veszélyben van. A kormány nem nézheti közömbösen, ahogy ez az alávaló népség megszállja Franciaország minden provinciáját. A zsidókkal sajátságos népként kell bánnunk. Államot alkotnak az államban. Elriasztó a francia nemzet számára a legalantasabbak uralma alatt végezni. A zsidók a modern kor rablómesterei, az emberiség dögkeselyűi... Politikai, nem pedig emberi igazságot kell velük szemben érvényesíteni. Ők nem valódi polgárok."

"A zsidók Mózes óta gyakorolják az uzsorát és elnyomják a többieket. Ha a keresztények ritkán uzsorások voltak, kegyvesztetté váltak. Száműznünk kell a zsidókat a kereskedelemből, mert visszaélnek vele. A zsidó gonoszság nem az egyes emberekből fakad, hanem ennek a népnek az alapvető természetéből."

(Napóleon visszaemlékezéseiből, illetve az Államtanács előtt elmondott, 1806. április 30-ai és május 7-ei beszédeiből)

"Semmi megvetendőbb dolgot nem tehetsz, mint ha befogadod a zsidókat magadhoz. Elhatároztam, hogy megjavítom a zsidókat, de nem akarok többet belőlük a királyságomban. Valójában mindent megtettem, hogy bebizonyítsam a világ legaljasabb nemzete iránti megvetésemet." (Levél testvéréhez, Jérome-hoz, Westfália királyához, 1808. március 6.)

(1) Minden nagy és kis zsidó, aki utazó kereskedelemmel foglalkozik, engedélyét minden évben megújíttatni tartozik.
(2) A csekkek és egyéb kötelezvények csak akkor válthatók be. ha a zsidó bizonyítani tudja, hogy csalás nélkül jutott a pénzhez. (1808. március 17-ei rendelet, Code Napóleon) "

Megdöbbentő írás, amit érdemes elolvasni! Hogy tudd, mi ,mért történik.

http://www3.abi.bo/fotografias/2013/08/21/0030.jpg ilyen fotót szeretnénk látni Magyar Vezető kezében is!

A Baseli központi jegybank rendelkezik fölötte hatáskörrel, ami érdekes módon magántulajdon, a Rotschild családé, akiknek a becsült osztatlan családi vagyona 500 trillió dollár. Nem vitatéma, gondolatébresztő.

A következő néhány napban, részletekben leközlök egy írást, amit, a magát "Szabad Európának" nevező társaság állított össze.

Az írás figyelemreméltó tárgyilagossággal követi a középkortól (nem időrendi sorrendben) napjainkig azt a vezérlő elvet, ami Magyarországot és a világot idáig juttatta. A mi kirablásunk különösen vérforraló, ki-ki, döntse el, mit érdemel az a bűnös... .De lássuk az első részt.....

Egy ország fuldoklik egy érthetetlenül nagy adósság szorításában! Beszéljenek a számok:
~ 1945-ben, a németek után az oroszok (szovjetek) szállták meg Magyarországot.
~ 1956-ban a magyar nép megkísérelte visszaszerezni a hatalmat a megszállóktól és a bábkormánytól.
~ 1957 tavaszára, a "van másik" bábkormány megszilárdította rémuralmát.
~ 1973-1989 között egymilliárd dollár érkezett be Magyarországra.
~ 1973-1989 között kifizetett a bábkormány tizenegy milliárd dollár kamatot az egymilliárd dollár után.
~ 1989-ben: csődhelyzet, mert összegyűlt húsz milliárd adósság!

Erre mondta Antal József: "Az adósságot vissza kell fizetni!" "Ez becsületbeli ügy!"

Vajon kinek a "becsülete" múlott azon, hogy ezt a szélhámos pénzügyi műveletet elismerjék, amit a megszállók és hű kutyáik a magyar nép nyakába varrtak?

Antall József, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc is fizette a kamatokat. Mindegyik hazudott erről a magyaroknak!

Orbán most megpróbál valamit, de mivel nem őszinte a kommunikációja, kevés az esélye. Csak akkor vehetjük fel eséllyel a harcot a saját pénzkibocsátásért, ha nem azzal a porhintéssel foglalkozunk, hogy mennyi a jegybankelnök fizetése, hanem azzal, hogy minden magyar tudja, hogy miért nem nyomtathatunk forintot, miért kell kölcsönt felvenni kamatra.

2010-ben hazánk 2321 milliárd forint, azaz 11, 6 milliárd dollárt fog fizetni csak kamatokra. Sok olvasónk szinte nem tudta felfogni ezt a számot. Hihetetlen volt számukra ez a tény. Pedig az adat igaz! Egyetlen egy cáfolat sem érkezett.

Menjünk vissza egy kicsit a rendszerváltás idejére. 1990 elején a magyar államadósság mintegy 22 milliárd dollár. Zárójelben jegyezzük meg, hogy ma 135 milliárd dollár. Szóval 1990-ben Soros György és Andrew Sarlós felajánlja Antall József leendő miniszterelnöknek, hogy megvásárolják Magyarország adósságállományát.

Soros György 22 milliárd dollárt. Mit kértek cserébe? "Mindössze" a magyar nemzeti vagyon értékesebb darabjait. Itt gondoljon mindenki, amire akar. (A magyar energetikai szektort, az infrastruktúrát, a kommunikációs cégeket, a stratégiai cégeket, közlekedés, pénzügyi szektor, egészségbiztosítók, stb.)

Antall nem vállalta. Elgondolkodott rajta, de nem vállalta. Mint mondta: "...ez kommunikálhatatlan, ezzel ő nem tud kiállni a magyar társadalom színe elé. Nem tudja elmondani, hogy a Nyugat (Soros és Sarlós!), amelytől a felszabadításunkat vártuk, azzal kezdi a felszabadításunkat, hogy az adósságunk fejében elveszi a nemzeti vagyonunkat."

Antallal a nyugati pénzemberek, bankárok tudatosították, hogy mi az, amiről sem ő és a kormányzati rendszer egy tagja sem beszélhet sohasem. Ez pedig az államadósság kérdése volt! Amennyiben erről beszéltek volna, azonnali hatállyal "forradalmat" robbantottak volna ki Sorosék (lásd: TAXI-s blokád, és a néppel elsöpörtették volna az Antall-kormányt.) Tilos volt beszélni a fizetési könnyítésről és az átütemezésről is.
Tilos volt, és ma is tilos beszélni az adósságról!

Ez a doktrína még ma is érvényes. Az a politikai erő, mely erről beszél, halál fia. Ezért nem beszél erről a Fidesz sem. Tudni kell, hogy a nyugat a hiteleket a 70-es években arra használta, hogy a szocializmust gyengítse, és adósságcsapdába hajtsa a kommunista rendszert. Ezért joggal elvárható lett volna, hogy egy rendszerváltáskor ezek az adósságok, melyeknek eredeti célja a rendszer összeomlasztása lett volna, eltörlésre kerüljenek, de legalábbis ütemezési könnyítést kapjunk. De az elnyomó bankárok nem tudták megállni az újabb pénz szerzés lehetőségét, és Magyarországot azóta is pénzügyi sarc terepévé tették. Antall Józsefnek azt is megtiltották, hogy a nemzeti vagyon kifejezést használja. A statisztikai évkönyvben, 1989-ben szerepelt utoljára a nemzeti vagyon kifejezés.

Antall halálával és 4 év elteltével 1994-ben a nép visszaszavazta a volt kádereket. A Kádár rendszer biztonsága sokakat csábított, és Horn Gyula elsöprő fölénnyel alakíthatott kormányt. A SZABAD EURÓPA véleménye szerint az IMF és Sorosék a háttérből megzsarolták Hornt. Vagy privatizál és fizeti a kamatokat, vagy repül, és jön a választás és a Fidesz. Horn is féltette hatalmát és engedett. Surányi fizette a kamatokat, Bokros megszorított, és Suchmann Tamás privatizált. Mindent.

Surányi, Bokros, és Suchmann alatt beindult a nemzeti vagyon kiárusítása. Így az a faramuci helyzet állt elő, hogy a 22 milliárd dollár adósságunk megháromszorozódott, pedig évente 5-10 milliárd dollár kamatot fizettünk, és ráadásul az a nemzeti vagyon, amit Antall nem adott oda Sorosnak és Sarlósnak, mégis idegen kézbe került.

Miután Hornék elvégezték a piszkos munkát, a nyugati bankárvilág a Fideszt helyezte hatalomba, mert a mezőgazdaságra és a termőföldre is rá akarta tenni a kezét. Ennek érdekében megzsarolták Orbánt, hogy Torgyánnak adjon szabad kezet és pénzt a mezőgazdaságban. Ha nem veszi be a kormányba a Kisgazdákat, akkor a választást megnyerő és legtöbb mandátummal rendelkező MSZP-re sózták volna Torgyánt, és jött volna az MSZP-SZDSZ-FKGP kormány! Így Orbán engedett.

Orbán és Torgyán alatt megkezdődött a mezőgazdaság szétverése.
A SZABAD EURÓPA újságnál nekünk meggyőződésünk, hogy ennek az volt a célja, hogy az addig még úgy-ahogy működő magyar mezőgazdaság a padlóra kerüljön, és fillérekért fel lehessen vásárolni. Ekkor születtek a zsebszerződések. Mikor Torgyánnal szétverették a mezőgazdaságot (emlékszünk, működésképtelen családi gazdaságokba döntötték a pénzt) megengedték Orbánnak, hogy eltávolítsa. Orbán megzsarolta Torgyánt - akárcsak Antall - az ügynökmúltjával, Torgyán le is mondott. Jött a 2 éves költségvetés és Szabadi futópórázon.

A Fidesz is kihasította a saját sápját. Lásd: bábolnai gazdaságok privatizációja stb. De a nagy fölénnyel vezető Fidesz is pofára esett, mert nem lettek újraválasztva. Eddig Antall (Boross), Horn, és Orbán is kiszolgálta a nyugatot és Sorosékat, az IMF-t. De mindegyiket ejtették, és mindig az aktuális ellenzéket segítették helyettük. A 2002 évi választás eredménye fontos volt, mert az Orbán-Torgyán-féle mezőgazdasági ámokfutás után már meg lehetett engedni a csatlakozást az Európai Unióhoz, és ráengedni a halálos ágyán vergődő magyar mezőgazdaságra a nyugati árukat. Medgyessynek adtak kölcsönt, hogy megcsinálhassa a 100 napos programot, és 2004-ben a csatlakozás eufóriájában nem vették észre az emberek, hogy vége lett a magyar mezőgazdaságnak és kereskedelemnek is.

Medgyessy a kölcsönökből osztogatott.

A kölcsönökből megemelt fizetéseket és nyugdíjakat pár év alatt kiszivattyúzták az országból a multinacionális kereskedelmi egységek segítségével, a PLÁZÁK-kal, és bevásárló központokkal. A pénz elfogyott, az adósság maradt, a nemzeti vagyon elveszett.


A 100 napos programra adott kölcsönöket egyből visszaszivattyúzták magukhoz.
Az 1990-ben 22 milliárd dolláros adósság időközben 135 milliárd dollárra nőtt, miközben évi 5-10 milliárd dollár kamatot fizettünk. Miután a baloldalt most engedik lejáratni (van is miért), újra a másik bábot, Orbánt hozzák vissza a hatalomba. De ne legyenek illúzióink, Orbánt ugyanúgy zsarolják (szintén van is mivel) és irányítják, mint Gyurcsányt. 

"Magyarországon a szocializmusban kilencvennyolc százalék körül volt az állami tulajdon aránya. Felgyülemlett egy hatalmas vagyon, amelyet,ha egy olyan típusú privatizációval értékesítettek volna, amely a bevételeket az államháztartásba vezeti be, az adósságokat ebből próbálja meg lefaragni, és senki nem lop el semmit, akkor ma Európa egyik leggazdagabb állama lehetnénk" - mondta Bencze Izabella. A jogász azt mondja, hazánkban a hivatalos kommunikáció szerint a reprivatizációt azért nem lehetett választani, mert annak költségeit a költségvetés és az állam teherbíró képessége nem viselte volna el.

Trianon miatt nálunk tilos volt a reprivatizáció!
Bogár László kijelentette, hogy a reprivatizáció, amelyet Csehországban megvalósítottak, számunkra tiltva(!) volt. "Trianon miatt volt globális parancs a reprivatizáció megtiltása. A környező országok könnyen reprivatizáltak abból a rabolt vagyonból, amelyet véres koncként Trianon után kaptak, s a magukénak tekintettek. Ezt a Nyugat, a globális hatalmi rendszer is elismeri. Mi lett volna, ha Magyarországon visszavezetjük a történelmi reprivatizációt? A Nyugatnak kényes kérdésben kellett volna állást foglalni: legitim döntésnek ismeri-e el a trianoni békeszerződést. Ezt a Nyugat el akarta kerülni" - mondta Bogár László.

A lenti adatokat erősen őrzik a nyilvánosság elől. A mi célunk, viszont az hogy minél több ember tudja meg őket. Küldje tovább minden megbízható ismerősének! Ha egyetért velünk, segítse munkánkat, azzal, hogy terjeszti anyagainkat. Az elmúlt egy évben már 2 honlapunk "fagyott" le "véletlenül". E-mail-kommunikációnkban a Szabad Európa szóösszetétel használata sokszor az e-mail küldést megakasztja. Nem csoda, az adatok megdöbbentőek, és még megdöbbentőbb, hogy egyetlen magyar politikus sem beszél róla, még évértékelésben sem.

1. hír
Az ország államháztartási és külső finanszírozási helyzete látványosan javult. ...
A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege átfogó összehasonlító elemzést állított össze a magyar és a lengyel költségvetési helyzetről. A ház számításai szerint a magyar államháztartás strukturális elsődleges egyenlege az idén (2010) a hazai össztermék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő többletet mutat majd, ...

2. hír
Röntgen alatt Magyarország - elégedett Brüsszel az eredménnyel...
Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát, javul külső pénzügyi helyzete - állapította meg az Európai Bizottság, hétfőn közzétett, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködésben készített helyzetértékelésében. (.....) Az elfogadott 2010-es költségvetés összhangban van a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, és jelentős tartalékok vannak benne.

Tényadat:
A vártnál kevesebb, 918,6 milliárd forint lett a 2009-es államháztartási hiány, azaz a GDP 3,6 százaléka. A Független Szabad Európa kiszámolta. Akkor most nézzük meg, mit jelent ez MAGYARUL.
1. A magyar államháztartás 2009 és 2010 között stagnál, azaz nem változik. (Most tekintsünk el a pár tizedszázalékos csökkenéstől, vagy esetleges emelkedéstől.)
2. A fenti tényadatból így könnyen kiszámítható, hogy a magyar költségvetés 1%-a 255 milliárd forinttal egyenlő. (Sima aránypár: Ha 918,6 milliárd 3,6%, akkor 1% hány milliárd?) Tehát 1%: 255 milliárd forint!
3. Idén 2010-ben 5,3% lesz az államháztartás elsődleges többlete. Azaz 5, 3-szer 255 milliárd, vagyis 1352 milliárd forint. Ez az elsődleges egyenleg. Vagyis 2010-ben ennyi pluszt termel MAGYARORSZÁG: 1352 milliárd forintot.
4. A 2. hír szerint mégis tartható lesz a 3,8%-os hiány!!! Ezek szerint 3, 8-szer 255 milliárd, azaz 969 milliárd forint lesz a hiány.
5. Kérdés: Hová tűnt az 1352 milliárd többlet, és miből keletkezett a 969 milliárdos hiány. Ez összesen 2321 milliárd forint, azaz 11, 6 milliárd dollár. Hol ez a pénz?
Kapaszkodjon meg! Ez a pénz a KAMAT, amit mi MAGYAROK, 2010-ben fizetünk! 2321 milliárd forint, 11, 6 milliárd dollár.

Hogy érzékeltessük mennyi pénz ez, néhány példa:
2321 milliárd forint az:
az öt darab teljes és felépített 4-es METRO,
vagy 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., és 21. havi nyugdíj,
vagy a teljes jelenleg már meglévő magyar autópályák felépítésének költsége!
vagy mintegy 50-szer annyi pénz, mint amennyit az eltörölt vagyonadóból várt a kormány,
vagy 150 darab Grippen vadászgép,
vagy 2321 darab Combino villamos
vagy 46420 darab Zuschlag és általa ellopott pénz
vagy minden magyarnak a csecsemőtől az aggastyánig 232.000 forint.
Ennyit fizetünk csak kamatra 2010-ben.

Kik szedik a kamatokat?
David Rockefeller
Nicholas Rockefeller
Soros György 

A hülyítés és porhintés:
AZ, HOGY LOPNAK!

BKV, Zuschlag, Tocsik, Tribuszerné, autópálya-építés, BAUMAG, Kaya Ibrahim, Josip Tot, Hunvald, Orbán-papa bányái, Velence-tavi kaszinó telek, HAJDÚ-BÉT, stb. Mindenkinek a kedve és pártállása szerint. De, bármennyit is elloptak, ennek az ezerszeresét viszik ki az országból teljesen "legálisan" valakik!

Ahhoz, hogy pontosan megértsük, miről van szó, meg kell néznünk néhány mondatnak a jelentését, amiket nap, mint nap hallunk a híradókban, de nem tudjuk, valójában mit is jelent!

1. A monetáris politika. Minden nap 20-szor halljuk. De mi is ez? A monetáris politika egy gazdaságpolitikai tevékenység, melynek során az állam a gazdaságban lévő pénzmennyiség mértékét befolyásolja. A legtöbb országban a központi bank, vagy más néven jegybank a monetáris politikáért felelős állami intézmény. A monetáris politika kivitelezésének legfontosabb eszköze a legtöbb modern jegybank gyakorlatában az irányadó kamatláb szintjének meghatározása.

Az irányadó kamatláb emelését, és ezen keresztül a pénz mennyiségszűkítését restriktív monetáris politikának nevezik. A restriktív politika átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést, ugyanakkor segít megfékezni az inflációt. Az irányadó kamatláb csökkentésével a pénzmennyiség növelését célzó intézkedéseket expanzív monetáris politikának hívják. Ez átmeneti élénkülést hoz a gazdaságban, ugyanakkor infláció-növelő hatású lehet.

Nos, felteszek egy olyan kérdést, amire 100 magyarból 100 ugyanazt válaszolja, mert gyerekkora óta belenevelték, és ha írni, olvasni nem is tanították meg, de arra nagyon ügyeltek, hogy ezt beleégessék belülről a homlokába. De vigyázat! Ez egy hazugság!

1. Adat.
A jegybank (a MAGYAR NEMZETI BANK) az ország tulajdonában van.

2. Adat.
A jegybank kizárólagos joga, hogy pénz bocsásson ki.

Kérdés: Mi van, akkor, ha egy ország költségvetése hiányt mutat?
A logikus válasz: A jegybank bocsásson ki pénzt a hiány fedezésére.
Most minden olvasó fejében az előre beprogramozott sziréna megszólal, és elkezd villogni a vészfény.
TILOS!!! NEM SZABAD!!! NEM LEHET PÉNZT KIBOCSÁTANI, MERT INFLÁCIÓ LESZ!
(Ne lepődjön, meg, ha Ön is erre gondolt, mert Ön is a rendszer része, és Önt is beprogramozták).

A programozás része továbbá az is, hogy eddig tudjon a dolgokról. Itt álljon le a gondolkodása, fagyjon le, mint a Windows a számítógépen. És lám, az emberek nem is gondolkodnak tovább. Az előre beprogramozás nem engedi.
ITT ÉS MOST MI PROGRAMTÖRLÉST HAJTUNK VÉGRE!

3. Adat.
Az elmúlt 80 évben mindig hiány volt a költségvetésben.

4. Adat.
Mégis még mindig működünk.
Kérdés: Hogy' lehet ez? Nos, programozóink azt megtiltják nekünk, hogy pénzt bocsássunk ki, de azt már nem, hogy ők adjanak nekünk pénzt.
Magyarul: a PLUSZ PÉNZ a hiány fedezésére mindenképpen bekerül a gazdaságba, mert az különben azonnal összeomlana.

Miért nincs sziréna és vészfény?
NEM LEHET! PÉNZT KIBOCSÁTANI TILOS, MERT INFLÁCIÓ LESZ!
Pedig ez ugyanannyi mennyiségű pénz, mint amennyit mi magunk is kinyomhatnánk, és valóban lesz is egy kis infláció 4-5%, - de akkor miért nem mi adjuk ki a saját pénzünket? Hiszen látszólag ugyanaz a folyamat.
Pénz rakása a gazdaságba a hiány fedezésére.
DE CSAK LÁTSZÓLAG AZONOS A KÉT PÉNZ!
A mi általunk kibocsátott pénz okoz némi inflációt és ennyi!
A ő általuk kibocsátott pénz okoz némi inflációt (ugyanannyit) és....
KAMATOT KELL RÁ FIZETNI!
Ezért programoztak be minket arra, hogy ne tegyünk fel kérdéseket erről a témáról.
És most kapaszkodjon meg, mert rosszul lesz!

5. Adat.

Becsüljük meg, mennyit lopnak a mi politikusaink rátartással!
Nézzük a 20 év "termését":
~ Tocsik 800 millió
~ Tribuszerné 2000 millió, azaz 2 milliárd
~ Zuschlag 50 millió
~ BKV 3000 millió, azaz 3 milliárd
~ Autópálya 100000 millió, 100 milliárd
~ Számoljunk minden képviselőre 100 milliót, az 40.000 millió, azaz 40 milliárd
Adjuk össze: 145.850 millió, azaz 145 milliárd. Kerekítsünk felfele, legyen 150 milliárd. És, hogy biztosak legyünk a dolgunkban, szorozzuk be öttel. Az 750 milliárd forint. 20 év alatt ennyit lophattak el, úgy, hogy mi öttel szoroztunk!!!
Ez 4 milliárd dollár! Ez persze iszonyú sok pénz, ha tud követni.

09/25/2010 jacks-corner

A jövő héten lesz 35 éve, hogy Izrael lelőtt egy magyar személyszállító repülőgépet. Mivel a zsidó terrorállam szokása szerint ezt a terrorcselekményt sem vallotta be, és az elmúlt 3 és fél évtizedben az egymást váltó magyar kormányok felháborítóan bűnpártoló módon mindent megtettek ennek a szégyenteljes bűncselekménynek az eltussolására, ezért a szélsőbalos magyar sajtóban a mai napig is feltételes módban írnak arról, hogy a magyar gépet az izraeli hadsereg rakétája semmisítette meg a levegőben.

1975 szeptember 30.-án a Malév szovjet gyártmányú TU-154-es gépét a zsidók Bejrút közelében lelőtték. A polgári személyszállítási célokra használt magyar gép az alig több mint 2000 km-es légiútra az utasok tudta nélkül 4 tonna összsúlyú varró- és írógépalkatrésznek listázott Kalasnyikovokat, kézigránátokat és más, az utcai harcokban hasznosítható könnyűfegyvereket szállított Arafat csoportjának, a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek a libanoni fővárosba. A 161 utas számára tervezett gépen csak hatvanan utaztak, mert még az utastér egy részét is lezárt fegyverládák foglalták el.

A gépet az izraeliek annak ellenére lelőtték, hogy tudták, hogy ártatlan kisgyerekes utasok és apácák utaznak rajta. A Moszad abban a hitben volt, hogy Kaled Fahum, Arafat helyettese a kíséretével és egy Moszkvában kiképzett palesztin katonai csoporttal együtt ezen a gépen utazik, de állítólag megsúgták az araboknak, hogy baj lehet, ezért az utolsó pillanatban lemondták az utat, és egy későbbi géppel Belgrádba mentek.

Egy másik verzió szerint a zsidók által lelőtt gép először Rómában szállt le, és a palesztinok ott elhagyták a gépet. Végül is tökmindegy, hogy az arabok hol szálltak ki, vagy hogy hol nem szálltak be, mert a célpontnak kiszemeltek kivétel nélkül megúszták - igaz, az Arafatéknak szánt fegyverek és lőszerek egy elhanyagolhatóan kis része akkor megsemmisült. Megjegyzendő, hogy ugyanez a Malév gép korábban már hazaszállított kb. 80, a Szovjetunióban, Magyarországon és a többi szocialista országban utcai harcokra kiképzett arab katonatisztet. A háború miatt 1975 tavaszától kezdődően már csak néhány légitársaság repült Libanonba, az egyik a már akkoriban is alacsony nemzetközi reputációval rendelkező magyar Malév volt.

Az izraeliek által elkövetett tömeggyikosság napján a Malév 240-es járata már elhagyta a ciprusi légteret, csak kb. 25 km-re volt a libanoni partoktól, 8 perc múlva kellett volna a bejrúti reptéren földet érnie és már meg is kapta a bejrúti irányítótoronytól az ereszkedési és leszállási engedélyt, mikor egy amerikai gyártmányű AIM9 Sidewinder kódnevű, aránylag rövid hatótávolságú, az izraeli légierő szintén amerikai gyártmányú F-4 Phantom II. típusú vadászgépéről kilőtt hőkeresős izraeli szárnyasrakéta eltalálta.

A magyar utasszállító gép a levegőben felrobbant és az utasaival és a szállítmányával együtt az ott kb. 600 méter mélységű Mediterrán-tengerbe zuhant. A roncsokat és a fekete dobozokat a nemzetközi gyakorlattól élesen elütő módon soha nem keresték és nem is hozták felszínre. A magyar szocialista bábkormány álszent és félrevezető módon arra hivatkozott, hogy a közel-keleti háborús viszonyok miatt ez lehetetlen.

A Malév Flight 240-est egy menetrendszerűen közlekedő amerikai PanAm járat követte a szabályok által meghatározott követőtávolságban a libanoni partok felé. Az amerikai gép kapitánya és másodpilótája tisztán hallotta a rádióján a magyar kapitány meglepett és kétségbeesett hangját, amikor angolul azt kiabálta, hogy egy hosszú fénypalást közelít az éjszakában nagy sebességgel a gépe felé. Az amerikai pilóták látták is a robbanással járó fénygömböt. A magyar gép kapitányának azonban már annyi ideje sem maradt, hogy a robbanás előtt vészjelzést küldjön ki az éterbe.

De amikor másnap délután az időközben felállt nemzetközi vizsgálóbizottság elé idézték őket, akkor a nekik lejátszott magnófelvételek ellenére érdekes módon már egyikük sem volt hajlandó megismételni azt, amit pár órával azelőtt a merénylet előtt mondtak, láttak és hallottak. Hasonlóan járt el annak az angol Hercules tehergépnek a személyzete is, amely 45 perccel az izraeli merénylet után a tengerben hullámzó roncsdarabok fölött körözött és fényszóróival túlélők után pásztázta a vizet - ők sem mondtak semmit a bizottság előtt.

A nemzetközi vizsgálóbizottságba természetesen meghívták a magyarokat is, de a hamisításokkal, csúsztatásokkal és súlyos hazugságokkal teli jegyzőkönyveket a magyar delegáció nem írta alá. Nem azért, mintha a Malév és a szocialista magyar bábkormány kiküldöttei tiltakozni akartak volna a valótlanságok ellen, hanem azért, mert ott sem voltak a meghallgatásokon. Ugyanis az izraeliek szemében megbízhatatlan magyarok szobáit a szálloda folyósóján és szálloda körül zsidóhű fegyveres milícia vette körül és a magyar kiküldöttek még a szobájukat sem hagyhatták el. A villámgyors "vizsgálat" lezárása után egyenesen a reptére kísérték őket, és gyakorlatilag anélkül, hogy kitették volna a lábukat a szobájukból, visszaküldték őket Budapestre.

Egy bejrúti újság pár nap múlva pont az angolokra hivatkozva azt írta, hogy ők a robbanás után több tucat hullát láttak a víz felszínén úszni. Az MTI és a szocialista magyar sajtó akkor még azt is letagadta, hogy valaki vagy valakik láttak a vízben holttestet, vagy hogy valaha is kihalásztak volna egyetlen egy hullát is a tengerből.

A 60 utas (köztük egy magyar állampolgár) és a magyar nemzetiségű személyzet szörnyethalt. Lázár György, az akkori magyar bábminiszterelnök ki sem vizsgáltatta a szerencsétlenség okát, még a fekete dobozt sem hozták fel a viszonylag sekély tengerfenékről, a roncsokat sem, pedig az angol haditengerészet felajánlotta az ingyenes segítségét. A Malév és a magyar hatóságok még az utaslistát és a teherárú listát is eltüntették.

A zsidók által már akkor is távirányított Magyar Távirati Iroda mint mindig, ezúttal is mélyen hallgatott, hosszan lapított, majd 12 óra múlva, aznapi 74. (!!!) belpolitikai hírként futólag megemlítette. A magyar hivatalos körök a tényeket elhallgatták, és a katasztrófát ismeretlen, kideríthetetlen körülmény következményeként tüntették fel.

"Égbekiáltóan hazug álláspont, amelyet a körülmények, a tanúvallomások, a környezetben működő katonai radarfelvételek egyértelműen cáfoltak" - írja a Szarvasbikák, gépmadarak c. könyvében Fülöp András, a Malév volt főpilótája, aki harminc évig dolgozott a Malévnál.

Fülöp András, a Malévnek a szerencsétlenség után kinevezett új igazgatójával együtt nem hivatalos látogatásra pár hónappal később Bejrútba utazott. Az irányítótorony munkatársai akkor a fehér asztal melletti beszélgetéseken elmondták nekik, hogy akkor és azóta is mindenki, aki azon az éjszakán az irányítótoronyban szolgálatban volt, meg van arról győződve, hogy a Malév gépet az izraeliek lelőtték, mechanikai problémát vagy a rakomány váratlan felrobbanását kizártnak tartják, és erre hang- videó- és radartechnikai bizonyítékaik vannak, azonban ezeket a nem merték Fülöpéknek átadni.

A Malév a hozzátartozóknak a történtekről őszinte felvilágosítást nem adott, valós anyagi kártérítést a mai napig nem fizetett, még a felszínre felbukkant 37 holttestnek a nemzetisége és holléte is bizonytalan.

Felmerült a Malév részéről az államilag támogatott terrorizmus mellett az államilag támogatott biztosítási csalás lehetősége is: az akkori jó magyar szokás szerint a polgári gépet a magyar légitársaság szabálytalanul és törvényellenesen katonai célokra, azaz fegyverszállításra használta, így ha beismerik, hogy mi történt, akkor nem kapott volna a magyar állam egy fillért sem a külföldi biztosítótól.

A Malév gépeit eddig 11 nagy szerencsétlenség érte, amelyekben legkevesebb 203 ember vesztette életét.

Jack Corn

Még ma sem zárult le megnyugtatóan a Malév 1975. szeptember 30-án tengerbe zuhant, Budapest-Bejrút járatának ügye. A tizenegy magyar és közel ötven külföldi áldozat halála utáni, máig tartó titkolózások megerősítették a gyanút, hogy a tisztázatlan összetételű rakománnyal megterhelt TU-154-es háborús cselekmény résztvevője és áldozata lett. Az áldozatok hozzátartozói kegyeleti okokból is ragaszkodnak az ügy újbóli kivizsgálásához, és a felelősök törvény elé állításához.

"Meggyőződésünk szerint háborús bűncselekmény történt, és ez - mint tudjuk - nem évül el" - mondta lapunknak Bánk Attila, az ügyet felkaroló Magyar Vidék Pártja (MVP) elnöke.

"Lassan nyílott az ajtó, és amikor megláttam a két Malév-alkalmazott arcát, rögtön tudtam mi történt. »A gép a tengerbe esett, de folyik a mentés« - közölték. Én azonban tisztában voltam azzal, hogy minden hiába" - emlékszik vissza a történtekre Kvasz Károlyné, a tragédiában elhunyt másodpilóta felesége. Kvasz Károly harminchat éves volt akkor, amikor kétéves fia árván maradt itthon, de a legidősebb magyar áldozat is csak a negyvenharmadik életévét töltötte be: megtört, ígéretes életpályák, fájdalom és szenvedés egy felelőtlen döntés következtében.

A magyarokon kívül kettő finn, egy szaúd-arábiai, egy egyiptomi, egy angolai, két francia állampolgár, valamint négy francia apáca, egy brit család, valamint több mint harminc libanoni arab férfi fizetett életével az útért.

"Egy repülésirányító ismerősöm szolgálatban volt a gép indulásakor. Négyszemközt elmondta, nyilvánosság előtt azonban nem vállalja, hogy a Malév telefonon kapott figyelmeztetést: ne küldje el a gépet a háborús térségbe. Az utastér egy részét is elfoglaló, leplombált ládák tartalmával nyilván a palesztinokat támogattuk" - mondta lapunknak Kvasz Károlyné.

A tragédia előtt egy nappal, szeptember 29-én nyílt meg a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) budapesti irodája, ami miatt hazánkba látogatott Khaled Fahoum, a Palesztin Nemzeti Tanács elnöke, Jasszer Arafat helyettese is. A tervek szerint a Malév 240-es, szóban forgó bejrúti járatán utazott volna vissza - azonban sűrűn előfordult akkoriban, hogy egy-egy "körözött" személy (értsd: Izrael által keresett szabadságharcos - Jack Corn) több utaslistára is bejelentkezett.

Így történt végül, hogy egy másik járattal távozott. A mintegy százhatvan fő számára készített Tupoljeven gyanítható okok miatt csak hatvanan utaztak: az utastér egy részét gyárilag lezárt ládák foglalták el.

"Videoton alkatrészeket is viszünk Bejrútba" - emlékszik vissza Kvasz Károlyné, férje otthon elmondott szavaira, azonban mindenki sejtette, hogy valójában nem Videoton HI-FI-hangfalak alkatrészeiről van szó. Németh László, aki jelenleg az angol férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, 1975-ben fiatal légikísérő feleségét veszítette el a repülőgépet ért csapás miatt, lapunknak így nyilatkozott: "Bizonyítékaim vannak arra, hogy a Malév abban az időben rendszeresen fegyvereket szállított polgári járatokon. Ezeket a szállítási okmányok meghamisításával, más áruként tüntették fel."

A gép indulását háromszor halasztották el aznap. Egyes vélemények szerint ennek politikai okai is lehettek, hiszen a háborús helyzet miatt a keletnémet Interflugon és az osztrák AUA-n kívül az összes többi légitársaság felfüggesztette libanoni járatait. A gép délután öt óra helyett végül este tizenegy tájban hagyta el a magyar légteret, éjfél után pedig a bejrúti légikikötőtől mintegy tíz kilométerre - állítólag - hirtelen megszakadt a rádióösszeköttetés az irányítótoronnyal.

A pilóták beszélgetését rögzítő magnófelvételek alapján pontos képet lehetne rajzolni arról, mi történt, azonban a Philips márkájú rögzítő készülék az érintett frekvencián "hirtelen meghibásodott", így a magnófelvétel nem került elő. Ez azért érthetetlen, mert a közeli ciprusi bázisról (Akrotiri) rövidesen helyszínre érkező C-130-as Hercules angol legénysége pont azon a frekvencián kommunikált a toronnyal.

További érdekességeket tudunk meg Kvasz Károlynétól: "Még aznap, vagyis szeptember 30-án közölték, hogy nincsenek halotti anyakönyvi kivonatok. Egy ideig azt is mondták, hogy kiemelték a tengerből a tetemeket, és majd itthon temetik el őket, de miután az egyik hozzátartozó ragaszkodott ahhoz, hogy meggyőződjön majdan a koporsók tartalmáról, elálltak ettől a tervtől. Ehelyett egy emlékmű felállítása mellett döntött a Malév a Farkasréti temetőben" - mondta.

Még a tragédia reggelén egy TU-134-es szállította ki a helyszínre annak a nemzetközi vizsgálóbizottságnak magyar tagjait, amelynek libanoni vezetője (Ali Al Halawi) és három libanoni tagja mellett öt magyar, két orosz, két brit tagja is volt. "A bizottság megállapította, hogy a repülő ismeretlen okokból történő robbanás következtében zuhant a tengerbe - mondta lapunknak Németh László, aki a bizottsági jelentés másolatának is a birtokosa - és hogy nem tudják, miért zuhant le.

Ehhez képest több mint érdekes, hogy annak az angol C-130-as Herculesnek a pilótáját, aki a tragédia után két és fél órát körözött a helyszínen és 250 lábra is leereszkedett a történtek szemrevételezése végett, meg sem kérdezték. Huszonhét év után én voltam az első, aki az ügyből kifolyólag Mike Dikson kapitány nagy csodálkozására lakásába bekopogtam " - tette hozzá Németh.

Németh László nyomozódása alapján kiderült az is, hogy időközben eltűnt az utaslista, a kargo-terhelés papírja és még "millió-egy irat". Hasonlóképpen nem került elő a HA-LCI lajstromjelű TU-154-es MSZRP típusú fekete doboza sem, pedig a viszonylag sekély, part menti tengerben nem lehetett (volna) olyan nehéz felszínre hozni. A roncsok is a víz alatt maradtak, pedig ezek egy részének a felhozatalára információink szerint ajánlat is érkezett a Brit Királyi Haditengerészet részéről.

A vizsgálat eredményét mintegy összegezve, az MTI 1975. október 23-án megjelentetett rövid közleménye szerint "a katasztrófa okának meghatározását elősegítő, a repülőgép fedélzetén lévő baleseti adatrögzítő berendezések felkutatásának, felszínre hozásának és kiértékelésének nincs valószínűsége".

A fekete doboz megtalálása a Malév részéről azért sem volt kívánatos, mert ha bebizonyosodik, hogy a gép háborús esemény áldozata lett, akkor az angol Lloyd biztosító mentessé válik a biztosítási díj kifizetésének kötelezettségétől. "A repülőgép 186 millió forintnak megfelelő akkori valutában volt biztosítva. Nálam van a Malév 75-76-os főkönyve, amelyben az áll, hogy ebből csak 86 millió érkezett meg a Malévhez - részemről ez azonban csak egy mellékága a történetnek.

Érdekes azonban, hogy azok az emberek, akik fegyvercsempészéssel magas profithoz juttatták a szocialista államot, még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy az áldozatokat hazaszállíttassák, és tisztességgel eltemessék. Nagyon sok ember van, akinek a családját anyagilag is tönkretette a tragédia. Nekem anyagi problémáim nincsenek, és az a célom, hogy ezt az ügyet emberhez méltóan lezárhassam valaki felé, akit nagyon szerettem" - fogalmazott Németh László, aki a tragédiában huszonnégy éves, légikísérő feleségét veszítette el.

Németh nyomozódása során olyan felvételekhez is hozzájutott, amelyek - állítása szerint - azt bizonyítják, hogy harminchét felismerhető - bár nehezen azonosítható - tetemet kiemeltek a tengerből. Ezeket a fotókat azután Magyarországon is bemutatta az áldozatok hozzátartozóinak. Közel három évtized hallgatás után így vált ismét aktuálissá az ügy, amellyel kapcsolatosan (2003) november elején parlamenti interpelláció is elhangzott. "Nyugodjanak békében - avagy mikor adatik meg a végtisztesség az 1975-ös bejrúti légi katasztrófa minden magyar áldozatának is?" - címmel.

Felmerült a kérdés, hogy a Lockerbie felett 1988 decemberében, líbiai terroristák által felrobbantott PanAm gép áldozatai hozzátartozóinak megítélt, fejenként 6 millió dolláros kárpótlás mennyire játszhatott szerepet a mostani eseményekben, az érintettek azonban azzal cáfolták a két esemény közötti kapcsolatot, hogy a Malév-ügyben immár kilenc év óta folytat kitartó nyomozást az elhunyt légiutas-kísérő férje. Összehasonlítás végett azonban így is megjegyezhetjük: a magyar áldozatok hozzátartozói 10 ezer forint temetési segélyben, az árván maradtak után 200 ezer forint segélyben részesültek.

Majoros Lászlóné, akinek férje repülőgép-szerelőként kísérte el a gépet utolsó útjára, érdeklődésünkre így válaszolt: "A Malévnál azzal nyugtatgattak minket, hogy fogadjuk el: »aki repül, az lezuhanhat«, és ne beszéljünk senkinek a történtekről. Megígérték azt is, hogy gondoskodnak rólunk, és majd mindenről tájékoztatnak - konkrét tájékoztatást azonban azóta sem kaptunk. A mi szeretteink hivatalos úton voltak, a magyar kormány küldte ki őket. Mi csak egyet szeretnénk: megadni nekik a végtisztességet."

http://hataratkelo.blog.hu/2012/10/25/ezert_kellett_eljonnunk_magyarorszagrol

Ezért kellett eljönnünk Magyarországról

Nehéz mit mondani egy olyan poszt előtt, aminek szinte minden szavával egyetért az ember, így nem is nagyon tehetek mást, mint hogy őszinte szívvel ajánlom mindenkinek: olvassa végig és (bár nem vagyok naiv, de nem adom fel) próbáljunk meg értelmes beszélgetést folytatni Z. írásáról.

„Ez a poszt nem arról fog szólni, hogyan jöttünk el, és nem is arról, hogy a megcsúszott lakás hitel részletek fölött keseregjek (hál' istennek nem vagyok abban a helyzetben, hogy ilyesmi miatt kéne búsulnom). A hely nem is fontos, Európa nyugati felébe jöttünk, ennyi elég.

Az ok, amiért elindultunk nem annyira gazdasági, bár egy kicsit az, majd kiderül mennyire. Az „Utópia csapdája" bejegyzés motivált engem, hogy összeszedjem, miért KELLETT eljönnünk Magyarországról.

„Beteg, agresszív ország"

Én ezt inkább úgy mondanám, dühös, frusztrált. Mindenki frusztrált, van, aki azért, mert ilyen a természete, mások meg azért, mert az előző típus idegesíti. A kilátástalan helyzetek, vagy akár csak nehezen belátható következményekkel járó dolgok fölszaporodása az életünkben frusztrációt okoz.

Az elmúlt néhány tíz évben többszörösen fölborult értékrend egy süppedős mocsárrá változtatta a legtöbb magyar ember erkölcsi viszonyítási pontjait. Én is bajban vagyok, mikor a „jó magyar ember" fogalmát akarom meghatározni, pláne, ha ennek megfelelően akarok élni.

Ha nem akarok, vagy nem tudok erkölcsi „véleményvezérré", mintává válni (mert mondjuk, nem vagyok elég erős hozzá, vagy csak túl aggályoskodó vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, a szittya nyereg alatt puhított sámándob ereje adhat nekem erkölcsi támaszt a mindennapi döntéseimhez), keresnem kell egy viszonyítási rendszert, amiben akarok és tudok élni.

Én az európai, liberális értékrendben hiszek (és bár az írásban sokat hivatkozom az erkölcsre, nem vagyok vallásos), és mivel nem vállaltam föl a napi konfliktusokat, nem akartam „hittérítőként" mindenáron a saját értékrendbeli válságuk miatt dühös és frusztrált a környezetemet a képemre formálni – el kellett jönnöm. Ez közös kudarcunk az országgal, a gyengeségemnek része van benne, elismerem.

Politikai, társadalmi zűrzavar felé

Magyarország az elmúlt 10 évben egy a hiteltelen, erkölcsileg és egyéb módokon is retardált vezetőivel a politikai, társadalmi zűrzavar felé zakatoló gyorsvonat. A politika alakulása és az inkompetens vezetők újra és újra történő megválasztása egyszerre oka és következménye a bajoknak.

Az irányt vesztett, összezavarodott emberek könnyen befolyásolhatóak, így megválasztanak mindenkit, aki vagy valamilyen új „rendet" ígér, vagy valamilyen régi, jól bevált, nosztalgikus rendet képvisel.

Az ígért rendet aztán - sajnos vagy szerencsére – nem valósítják meg, amivel még inkább összezavarják a választóikat. Akik megint megválasztanak valakit, aki „rendet" ígér. A frusztráció garantált és a politikai mókuskerékben nem nagyon marad meg más, mint a jól ígérő, karizmatikus ám szakmailag gyenge és erkölcsileg flexibilis vezetők hordái.

Ez még egy közös kudarcom az országgal – én nem szeretek agitálni, a politikai nézeteimről győzködni másokat, képviselni nagy embertömegeket, Magyarország lakossága meg magától szemlátomást nem tudja kitermelni, megválasztani a szakmailag és erkölcsileg is elfogadható vezetőit. Ezt én nem tudtam, nem akartam megváltoztatni, de együtt élni vele sem tudtam, el kellett jönnöm.

A korrupció

Egyre növekvő, egyre intézményesebb szintet elérő korrupció. Nem vagyok idealista, tudom, hogy korrupció mindig volt és lesz is. De a tendencia nagyon rossz. Az első két pontból adódóan lazulnak az erkölcsi gátak.

Erkölcsi tartás már nincs, mert nincs stabil értékrend, amihez mérhetem magam, a vezetők meg pláne rossz példával járnak elő, és még csak nem is szégyellik, rejtegetik nagyon, hát akkor én miért ne?

Ha valakit már nem zavar, hogy üzletet, orvosi ellátást, pozíciót, jobb kaját, gyorsabb kiszolgálást csak mutyiban, egy kis kenegetéssel lehet gyorsan elintézni, akkor persze ez egy jól működő rendszer is lehet. Magyarországon engem is nap mint nap megkísértett a korrupció, hívjuk hálapénznek vagy marketing ajándéknak.

Volt mikor legyőztem, volt mikor engedtem a csábításnak, és éltem az eszközeivel, de nem tudta megszokni a gyomrom. Nem voltam elég erős küzdeni ellene, így hát el kellett jönnöm. Egy újabb közös kudarc, és hány lesz még?

Jövőtlenség

Talán a fenti okokra visszavezethetően, vagy tán csak, mint magyar sajátosság, az ország rohamléptekben zabálja föl a saját és az állampolgárai jövőjét.

Elköltjük a következő nemzedék nyugdíját, hogy a mai nyugdíjasok kaphassanak, elvonjuk a jövő iparának alapjául szolgálni hivatott befektetéseket és mondjuk egy középtávon kihalásra ítélt iparág (konkrétan a MOL-ra gondolok) részvényeit vesszük meg belőle.

Megvágjuk, sőt, szinte megvonjuk az oktatás (különösen a legtermelékenyebb erőforrásokat produkáló felsőoktatás) támogatását a spórolásra hivatkozva, gátoljuk a bankok tevékenységét, akiknek a gazdasági fejlődéshez szükséges tőkét kéne akkumulálniuk és továbbadniuk.

Olyan ez, mint a teli gázpalackot kihajítani a túlsúlyos hőlégballonból. Nem bírtam nézni, hogy az emberek egy része állva tapsol az én és a saját gyermekeik, unokáik jövőjének lerombolásához, de erőm nem volt tenni ellene, el kellett jönnöm.

Más hibája, más felelőssége

Az egyik legzavaróbb dolog Magyarországon, hogy a felelősséget mindenki úgy igyekszik letúrni magáról, mint egy leprástól kölcsönkapott alsógatyát. És ebben komoly támogatást kapunk a politikusainktól is, példa és iránymutatás formájában.

Ha valaki azt mondja, nem a te hibád, hogy szarul élsz, rosszul érzed magad – lehet, hogy részben igaz, de az esetek legnagyobb részében csúsztatás. Ha azt állítja valaki, hogy nem a te hibád, ha nem tudod fizetni a hiteledet, lehet, hogy igaz. De akkor is a te felelősséged! (Különösen torz és káros dolog ezt a felelősséget áthárítani a bankra és rajta keresztül a betétesekre, vagy a részvényesekre.)

Ha valaki azt mondja, hogy a gyereked nem miattad maradt hülye, hanem mert gyengén fizetettek a tanárok a suliban, ahova jár, rossz az oktatási rendszer, lehet, hogy részben igaz, de mit tettél te, hogy jobb legyen?

Egyszerű azt mondani, hogy a tanárok, nyugdíjasok, nagytőkések, bankok, zsidók & cigányok, politikusok az okai mindennek. Már meg is könnyebbültem, ahogy leírtam. Ahhoz, hogy ne nézzen mindenki komplett hülyének, amikor valamire azt mondom: az én hibám, az én felelősségem, én fizetem a számlát – el kellett jönnöm.

Rasszizmus, nacionalizmus

Az én fejemben a hazaszeretet nem egyenlő a nacionalizmussal. Nem hiszem, hogy a magyar jobb, okosabb, vagy bármi módon érdemesebb, mint más népek. A nemzetek viszonyításában szerintem nincs értelme a „jobb-rosszabb" típusú összehasonlításoknak, mint ahogy nincs értelme összehasonlítani egy elefántot egy réti poszátával.

Más hatások érték őket a fejlődésük során, máshova jutottak, más kihívásokra más válaszokat adnak, de nem jobbak vagy rosszabbak a másiknál – hacsak nem egy-egy specifikus tulajdonságukról beszélünk.

Ha a rasszizmusról van szó, mi magyarok a rosszak közé tartozunk. Az elmúlt években egyre többször találkoztam a rasszizmus nyílt, vagy burkolt formáival. Beszivárgott a közvetlen környezetembe is, általam kedvesnek, szerethetőnek tartott emberek kezdtek el nyílt, vagy „szalon" rasszista kifejezésekkel illetni általuk alig ismert népeket, csoportokat, embereket.

Hányingerem lett a félig kimondott megjegyzések, utalások utáni cinkos összekacsintásokból és abból, hogy ne halljam meg ezeket, ne kezdjek el vitatkozni velük azonnal – amit még megtettem volna 10 évvel ezelőtt, ám most már úgy érzem, túl sok konfliktusom származna belőle, átbillent a rasszizmus index egy különösen káros és veszélyes kategóriába.

Mélyebb történelmi ismeretek nélkül, főleg a családom történetére hagyatkozva feltételezem: mindannyian alkotói és végeredményei vagyunk a kárpát-medencei génturmixnak (asszem ezt is itt olvastam valahol), így nem csak erkölcsileg, logikailag is égbekiáltó baromság a rasszizmus bármilyen formája hazánkban.

Ám sajnos nem csak a szembetűnően csökött barmoktól hallottam nap mint nap a cigányozást, zsidózást, hanem ezek elcsattantak abban a közegben, ahol én és a családom éltünk, a rasszizmus már részévé vált a gyermekeim mindennapjainak is, már nem csak undort és frusztrációt generálva, hanem félelmet is keltve bennem. Nem tudtam ellene tenni, el kellett jönnünk. A sokadik kudarc immár.

Anyagiak

Ahogy már írtam, nem csak, illetve főleg nem az anyagiak vezéreltek külföldre. Azon kevesek egyike vagyok, akik az elmúlt években viszonylag sikeres gazdasági tevékenységet folytattak Magyarországon. Nőtt a cégem, és ebből tisztességesen megéltem.

Természetesen ez nem csak az én érdemem, nagyon sok tőkét kaptam mind direkt, mind átvitt értelemben a szüleimtől, támogatást a családomtól, sok tehetséges munkatársam és partnerem is közreműködött a sikereinkben, köszönet érte.

Ugyanakkor gyakran kellett szembesülnöm azzal, hogy fele annyit sem érek el a magyar piacon, a magyar viszonyok között, mint a velem összemérhető tehetségű, munkabírású emberek „nyugaton".

Éreztem, hogy húz le, húz vissza a magyar posvány, keresztbe fekszenek a fent leírt okok miatt már megkeseredett, esetleg kevésbé szerencsés honfitársaim, naponta átalakulásra késztetik a vállalkozásaimat a kelekótya politikusaink kísérletezgetései, és belőlem is fogy a kreativitás és a cselekvőkésség.

Látnom kellett, hogyan húz el mellettem a világ, hasznosítják az új gondolatokat, ötleteket, amik bár bennem esetleg előbb felötlöttek, de a destruktív közegben elakadtak, elhaltak, belassultak.

Irigykedni kezdtem, hogy mások – külföldön – sokkal kevesebb erőfeszítéssel érik el céljaikat, sokkal több támogatást (de legalább kevesebb gátlást) kapnak a honfitársaiktól.

Nem volt elég erőm, hogy megváltoztassam ezt a közeget magam körül, és féltem, hogy lemaradok, kevesebb leszek, mint ami lehetnék, kevesebbet érek el, mint amit elérhetnék, ha Magyarországon maradok. El kellett jönnöm.

Nem számoltam le végleg

Van még ok persze számtalan, gondolom mindenkinek meg van a listája, aki már eljött, vagy jönni készül. Én nem bátorítok senkit, csak megosztom a saját véleményemet, szempontjaimat – amiket vagy elfogadtok, vagy kinyomtatjátok puha papírra, hogy a munkásságom elfoglalhassa méltó helyét a sloziban.

Hogy a mélymagyar kesergés mellett valami pozitívummal zárjam a témát: én nem számoltam le teljesen Magyarországgal. Belátom, hogy a problémák elől menekülve, saját gyengeségem miatt is kellett eljönnöm, ezt nem lehet az ország nyakába varrni.

Túlságosan érzékenyen érintettek a nekem nem tetsző dolgok, ugyanakkor nyúlbéla voltam, vagyok ahhoz, hogy fölvegyem a kesztyűt és próbáljak változtatni az engem irritáló dolgokon.

Akkor miben reménykedem? Több dologban is. Magyarország még megváltozhat, akár csöndesen (bár ebben kevésé hiszek), akár valamilyen kataklizmában, társadalmi földindulásban. Összedől vagy megváltozik minden, ami nem működik a mai Magyarországon, mert különben Magyarország tűnik el hamarosan.

Ha marad otthon (vagy hazamegy) pár ember, aki nem futamodik meg a változtatás kényelmetlen feladata elől, nem úgy, mint azt mi is tettük itt oly sokan, akkor megváltozhatnak a dolgok, ha nem, akkor Magyarországnak hamarosan vége. Kínai gyarmat lesz, vagy német lerakat, talán önálló országhívó kóddal.

A másik reményem a gyermekeim. Jelentős részben az ő jövőjük miatt jöttem el. Ha beválik a terv és egy biztonságosabb, barátságosabb közegben tudom őket felnevelni, akkor ők elég erősek lehetnek ahhoz, hogy részt vegyenek Magyarország életében, jobbításában.

A harmadik reményem pedig én magam vagyok. Igyekszem tanulni a hibáimból, begyógyítani azokat a sérüléseket, amiket a magyar közegben szereztem és gyűjtöm az erőt, hogy visszatérjek.

Lesz még olyan időszaka az életemnek, amikor kevesebb lesz a vesztenivalóm, és több a testi, lelki tartalékom, mint most és akkor igyekszem majd helyrehozni azokat a hibákat, amiket elkövettünk – Magyarország és én."