Soha nem gondoltam volna, hogy ezeket a sorokat le fogom írni...Nem
számítottam rá, hogy a gyermekkor, egy nem akármilyen gyermekkor álma,
ennyire félresiklik...Persze nem mondom, hogy nincs részem benne, de
talán ennyire mégsem...

Legtöbbször humorosra veszem a figurát, de valahogy most nem megy,
nincs min mulatni...
1957-ben megszülettem, szerencsére egy szerető családban...

Kimaradt az életemből a nélkülözés, a szülők alkoholizmusa, válás és
minden egyéb olyan borzalom, ami sok honfitársam gyermekkorát
nehezítette meg...

Egy kivételével. 1970-ben elvesztettem a nővérem. 13 éves voltam. Hogy
ez mennyire feldolgozható ebben a korban, erről sokat lehet
vitatkozni...Akkor sikerült, de később, jóval később rettenetesen
éreztem hiányát...de itt ez most nem az, amiért ezek a betűk, itt
sorakoznak...

Hanem gyermekkorom élete, életminősége...Nem voltam valami jó gyerek,
de ez egy dolog...de vannak dolgok amikre nem emlékszem.

Nem emlékszem, fűtetlen iskolákra, létbizonytalanságra, egy mást
gyűlölő idegbeteg szomszédokra, egyik napról a másikra megszüntetett
kórházakra, megszüntetett munkahelyek tömegére, síró-zokogó
kilakoltatott emberekre.

Én nem emlékszem ilyesmire...

Amire emlékszem: Szüleim boldogan éltek, anyám háztartásbeli volt,
apám katonatisztként védte a hazát....Mindig volt mit enni, pedig csak
apám dolgozott...

Soha nem volt probléma, hogy hétvégén kirándulni menjünk, hét közben
suli, ha nem hoztam kapát, és kész volt a leckém, akkor mehettem
moziba, fagyizni...

Ezek az apróságok soha nem okoztak problémát.

Nyár...Nem emlékszem olyan nyárra, amikor nem voltam nyaralni...Több
helyen is. A honvéd gyermeküdülőtől kezdve, a BM. vagy Külker.
minisztérium üdülőjében...Tanáraink, nem alulfizetett idegbeteg
tanárok voltak, hanem türelmes pedagógusok...Szüleink nem rohantak egy
intő vagy egy kapa után, a tanárt felelősségre vonni, hanem kaptunk a
pofánkra, mert szüleink tudták, hogy a tanár igazságos....És bizony
nagyon rossz gyerekként is kénytelen vagyok belátni ma már : Valóban
azok voltak...

Aztán teltek múltak az évek, emberesedtem véget értek az iskola évek...

Mikor elkezdtem dolgozni, meg tudtam élni a fizetésemből....Nem mondom
luxusban, de nem tartoztam a szegények közé...Sok munkahelyem volt,
szerencsére ott volt háttérnek a családom, és ha valami elkezdett
érdekelni, odamentem dolgozni....Sok mindent megtanultam.

És lehet sokan megköveznek érte, de boldogan építettük a
szocializmust....Akkoriban ezerszám épültek a lakások, tudom ma nagy
divat leszólni a szocreál lakótelepeket....De akkor fedelet kaptunk a
fejünk fölé. Jókedvvel mentünk dolgozni, hiszen megéltünk a
fizetésből, lazább is volt a munkatempó, és nem idegeskedtem hülyére
magam, hogy huszadika után már egy vasam sem lesz, akárhogy próbálom
beosztani...

Pedig, nem is osztottam be olyan nagyon...Meló után vidáman belefért
egy-két sör, barátnővel is el lehetett menni egy kajára vagy egy
moziba....Diszkóba.

Rengeteget szórakoztunk...Én járhattam a MOM kúltúrházba Syconor
koncertre, Tánciskolába, a Metró klubba...Na és az örök emlék : A
Budai Ifjúsági Park, az Ifipark...A tombolda. Pedig ritkán volt nagy
balhé, a rendezők kemények voltak mint a vídia...Nagyon hamar repült a
balhézó, már vitték is a zsaruk...

Illésék, Metró Omega, Scampoló, Mini,...stb. És még rengeteg, korunk
legszuperebb zenekarai...Hatalmasakat táncoltunk, eszement jól éreztük
magunkat...

Nem volt drog, nem voltak belőtt idióták, sokkal de sokkal kevesebb
bűncselekmény volt, mint manapság....

Szüleimmel is mentünk sokszor kirándulni, sokszor ettünk egyszerűbb
éttermekben, kifőzdékben, olcsón, nagyon finomakat...Meg tudtuk
fizetni. Igaz politizálni nem lehetett, bár ez sem teljesen igaz, mert
akkoriban fejlődött ki a mai politikus gárda egy része. Szóval én jól
éreztem magam...

Aztán jött 1989...

Szépen lassan megfordult velünk a világ...Láttuk, hogy egy szűk réteg
egyre jobban és jobban gazdagodik, de az emberek többsége már
szegényedik...Mi akartuk a kapitalizmust. Az ország népének jó része.
Én nem...a mai napig merem vállalni, én nem akartam...

Olyan dolgokat ismertem meg, mint a létbizonytalanság, a
kisemmizettség, és a megalázottság...Régen a munkahelyen megbeszéltük
a főnökkel, mit kell csinálni....Ma csak kiadják az ukázt, ha nem úgy
csinálod repülsz, még akkor is ha jobban csinálod....Mert ma már, meg
akarnak alázni, tudatni akarják a pénz adta felsőbbrendűséget...

Kezdtem magam egyre rosszabbul érezni...Jöttek a szabad választások
hatalmas ígéretekkel, aminek persze sokan bedőltek. Aztán nemsokkal a
megválasztásuk után (tök mindegy melyik párt) jött az, hogy húzzuk meg
a nadrágszíjat, mert az előző kormány elbacarintotta a
lóvét...meghúztuk, hittük hogy jobb lesz. NEM LETT JOBB...

Újabb választás, újabb ígéretek, újabb magyarázkodások, újabb
nadrágszíj húzogatások...után sem lett jobb...de jöttek a választások,
az újabb ígéretekkel...Mint a mókuskerék...És ez ment két évtizedig,
de legalább valamilyen szinten a demokrácia megmaradt...

De ami azután következett, az számomra valami hihetetlen...2/3-os
többséggel megnyerte a Fidesz a választásokat...

És megérkezett a sötét középkor az országba...A demokrácia intézményét
gyakorlatilag teljesen lerombolták...Teljesen. Egy dolog maradt még
meg...Pofázhatunk.

Talán azért is akarom leírni az érzéseimet és a tapasztalataimat, mert
gyanítom már nem sokáig mondhatom, szókimondó, nagypofájú emberi
mivoltommal...Megszűntek a szakszervezetek, már csak írmagjuk maradt
látszatnak, bekebelezve az alkotmány bíróság, a bírósági és ügyészségi
testületek, gyakorlatilag az ország összes fontos pozíciójában Fidesz
közeli politikus vagy pereputtya ül...

A média törvény gyakorlatilag megszüntette a sajtószabadságot, és már
az internet ellenőrzésére is fáj a foguk...

Gyanítom rövidesen a Net, a face, és egyéb oldalak is kőkeményen
cenzúrázva lesznek...A köztársasági elnöki pozíciót, egy Göncz Árpád
után, akit egy nemzet tekintett a nagypapájának, - egy lopott doktori
címmel, egy szatírába illő, - aláírogató segédmunkási munkakörré
degradáltak...

Aztán jött a közmunka törvény...47 ezer FT-ért. Ezt azt hiszem nem is
kell minősíteni, azok után, hogy ezek az emberek lassan mindenüket
elvesztik, pedig dolgoznak. Nem tudják fizetni a hiteleiket, szépen
lassan a padlóra kerülnek, utcára, megfagynak, meghalnak ...
Rokkantakat, mankóval közlekedőket küldenek vissza dolgozni, elvéve a
járadékukat, mikor az egészségeseket sem veszik fel, hiszen száz és
ezer számra szűnnek meg a munkahelyek ...

Nyugdíjasoknak minősítették át a biztos nyugdíját járadékká, ami mellé
nem járnak a kedvezmények, és még adót is kell fizetni belőle...
Ráadásul olyan gusztustalan visszamenőleges törvénykezéssel, ami a
világ egyetlen Demokráciájában sem engedhető meg... Ők ugyanúgy járnak
szépen lassan, mint az éhbérért dolgoztatott közmunkás rabszolgák...
Hiszen a biztos nyugdíjra felvett hitelek sorban bedőlnek, jön az utca
és vagy a fagyhalál, vagy eme kormány legújabb dicső tette, a
hajléktalanok bebörtönzése, ha utcán alszanak...Döbbenet.

Ki fognak bennünket irtani. Szépen lassan, törvényesen.

Szüntetik meg az állásokat, ahol meg kellene adni legalább a
minimálbért, és adják veszik a 47 ezer forintos rabszolgákat...És ez
mellet majd kétmilliós állami fizetéssel azt nyilatkozza, hogy meg
lehet élni 47 ezer forintból...Kész vagyok, mint a mateklecke...És
eközben veszik fel a milliós jövedelmeket, tűnnek el a
milliárdok...Jönnek a megalomániás fociálmok akadémiák, stadionok...

Egyszerűen képtelen vagyok már összeszámolni, azt a rengeteg szemét
népnyúzó törvényt, amit ez a kormány hozott, a nép " érdekében ",
képtelen vagyok...

Csak undort érzek, és azt hogy ez ellen harcolni kell...Nem tudom,
hogyan de ha nem tesszük, elpusztulunk....Belepusztul az ország.

Mert épül tovább a kőkemény diktatúra...

Igen rendesen félresiklott egy jó gyermekkor álma. Én már nem tudom
megadni, mindennek a töredékét sem a családomnak... És tehetetlen
vagyok és ez dühít a legjobban... Ennyi volt a gyermekkor álma... És
ami a legrosszabb.... Jóval több mint 3 millió ember él a létminimum
alatt... Egy közel 10 milliós országban.

Egyetlen érzés, egy borzasztó érzés kavarog bennem...Gyerekkorom egyik
kedvenc olvasmányának utolsó mondatai...

Az utolsó mohikán végén Tamenund-nak a Delavárok főnökének
elkeseredett szavai...

Életem reggelén, boldognak és erősnek láttam népemet, de mielőtt estém
elérkezett volna, halva kellett látnom az utolsó mohikánt ..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.