Wass Albert: Így lett belőlem antiszemita

Erdélyben nőttem emberré, a kolozsvári Református Kollégiumban. A város
lakosságának nagy része még magyar volt akkor, de voltak az osztálytársaim
között zsidók is, bőven. Már diákkoromban elkezdtem írni. Verseim és
elbeszéléseim megjelentek olykor Erdély legnagyobb napilapjában, a
kolozsvári Ellenzékben, és így bejáratos voltam a szerkesztőségbe is, ahol
barátságba kerültem Indig Ottóval, Hunyady Sándorral és Ligeti Ernővel, kik
véletlenül mindhárman zsidónak születtek. Ennek akkoriban nem sok
jelentősége volt, mert elsősorban mind erdélyiek és magyarok voltunk, romá n
megszállás alatt. Ott kezdte el pályafutását egy másik zsidó gyerek is,
Havas Emil, aki egy szép napon bejelentette: "Nem gürcölök én itt tovább,
hanem kimegyek Amerikába, és ott leszek újságíró."

Még aznap délután átment a New York nevezetű kávéházba, ahol a román
egyetemi hallgatóknak külön törzsasztaluk volt, és szembeköpte az ifjúsági
elnököt. A felmérgesedett diákok jól elverték, és másnap már harsogta a nagy
hírt a világ minden rádiója: zsidóverés Romániában, ölik a zsidókat
Kolozsvárott! Két napra rá ott volt a repülőjegy a Havas Emil zsebében, és
repült New Yorkba, ahol állás várt rá a New York Timesnál.

Nagy csoda volt ez, sokat beszéltek róla, de aztán a magyar­ellenes hangulat
egyre sűrűbb magyarveréseket eredményezett, ezekről azonban nem tettek
említést sem a rádió, sem az idegen nyelvű újságok, s Erdély magyarjainak
nem volt hova menekülniök előle. Helyzetünk egyre romlott, s végül is ránk
szakadt a második világháború. Aztán a németek megkezdték összefogdosni a
zsidókat, mi meg próbáltuk elrejtegetni a szerencsétleneket~ ahogy lehetett.
Behívtak katonának s mentünk háborút csinálni. Fölfordult a világ. Milliók
pusztultak el, milliók váltak földönfutókká.

Engem Bajorföldre sodort a vihar, ott nyomorogtam nehány évig, majd
Hamburgban lettem éjjeliőr. Közben megírtam nehány könyvet is. Ebben az
időben jelent meg egy aprócska elbeszélésem, Kicsi Anna sírkeresztje címmel,
melyben szó van egy zsidó boltosról, akit elrejt a falu, s amikor rázúdulnak
a muszkák a házakra, szaladnak az emberek a zsidóhoz segítségért, de annak
nincs ideje, mert a kommunista pártot kell megszervezze a városban. Alig
jelent meg ez az elbeszélés, máris nekem estek: "Antiszemita uszítás!
Antiszemita náci! Hogy mer ilyesmit írni! A zsidók mindég segítették a
népet!"

Így lett belőlem először antiszemita. Aztán 1950 augusztusában négy
kisfiammal együtt Amerika földjére léptem. Alig köpött ki magából a nagy
hajó, olcsó kis New York-i hotelszobámban megjelent Havas Emil. Végignézett,
mintha sohase látott volna, és kijelentette: "Maga még fiatalember! Írásai
után többnek gondoltam. Maga tehetséges! Ezért elhatároztuk, hogy megmentjük
magát. Egy javaslattal jöttem."

A javaslat ez volt: írjak nekik egy könyvet, ahogy azt ők kívánják, és "ők"
bestsellert csinálnak belőle, a Readers Digest is lehozza, és filmet is
készítenek. Arról azonban, hogy "miképpen kívánják", nem volt hajlandó
nyilatkozni. Én pedig ragaszkodtam ahhoz, hogy csak úgy tudok írni, ha
tisztán látom a témát. Még fenyegetni is próbált: "Ha nem fogadja el a
javaslatunkat, egyetlen könyve se jelenik meg Amerikában! Mert akár hiszi,
akár nem: itt vannak a kezünkben a kiadóvállalatok, a sajtó, a televízió!
Amerika azt lát, amit mi akarunk, hogy lásson, azt hall, amit mi akarunk,
hogy halljon, és azt olvas, amit mi akarunk, hogy olvasson!"

Nem tudtunk megegyezni, és Havas úr haragosan eltávozott. Hamarosan
rájöttem, hogy igazat mondott. Amikor első kéziratomat megküldtem az egyik
jól ismert ügynöknek, nehány nap múlva visszajött minden magyarázat nélkül.
Miután ez többször is megismétlődött, megalapítottam az Amerikai Magyar
Szépmíves Czéhet, erdélyi mintára, és később a Danubian Press nevezetű
kiadóvállalatot. Vén koromra mindkettő megbukott ugyan, de azért kiadtunk
összesen 22 könyvet magyarul és angolul, s a Transylvanian Quarterly,
Hungarian Quarterlyés The Central European Forum nevezetű folyóiratokat.
Az antiszemita jelző nagy erő itt Amerikában, azt beismerem. Nehéz küzdeni
ellene. Mindössze az bosszantó kissé, hogy nem szolgáltam rá. Még csak nem
is amiatt bélyegeztek meg, amit írtam, hanem azért, amit nem voltam hajlandó
vaktában megírni.
De ilyen az élet! S én inkább vagyok szegény ember tiszta lelkiismerettel,
mint gazdag ember, ki szégyenszemre eladja magát.

halas.net

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.