Ezúttal egy történetbe ágyazott, nagyon figyelemre méltó írásnak csak a kivonatát küldöm tovább.

Ezt azok számára is nagyon ajánlom, kik olvasták a cion bölcseinek jegyzőkönyveit, és az ehhez hasonló témájú dolgokat is. Ugyanúgy, ha figyelmesen olvassák, akkor arra is rádöbbennek, hogy miért a nagy vehemens küzdelem a keresztyén-keresztény alapú rend ellen.

Miként lesznek a törvények Isten ellenesek és Isten parancsai ellenesek. A liberális demokrácia immár nyílt harcot folytat a történelmi keresztyén-keresztény törvények ellen, hogy Istenellenes és keresztény-keresztyén ellenes törvények uralkodjanak el. Ugyanakkor elmosódni szándékozzák a nemzetek közötti adottságokat amelyeket a keresztyén-keresztény hozzáállás létrehozott immár 2000 éven keresztül.

Ezért az első számú ellenségükké tekintik mindazokat akik Krisztus követőknek vallják magukat. Mottó: Ne feledd! -- a parazita, ha vesztét érzi, akkor is öl, ha tudja, hogy a gazdaállattal maga is elpusztul.

Egy öreg zsidó az alábbiak szerint adja tovább a nagy zsidó titkokat:

1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.

2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.

3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.

4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, még pedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye. Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben kell topogásra kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy nem mi általunk vezérelt csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, még pedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő média támogatással, jogerősen elítél.

5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk, mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.

6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.

7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.

8. Fontos, hogy az egészségügybe, az oktatásban, közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányosodjon. Eredeti történelműket el kell venni. Annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet érzetét kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig. 9. A közhivatalokba elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.

10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy probléma körön, és nem fognak annak analizálásába.

11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkre tettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsudák származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.

12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.

13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsuda nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.

14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartandó. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közmű hálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető.

15. Tizenötödször. A gyógyítás, természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.

16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk. Ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.

17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell, megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal építeni.

18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyen a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára.

19. A semmire való tzigókat ragyogóan fel lehet használni a magarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a tzigót részesítsd előnyben.

20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedül létet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.

21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát meg kell mindenáron szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magar se tehesse. Az utolsó lehetősége lenne az életbe maradásukra. Nem engedheted!

süti beállítások módosítása