TÁJÉKOZTATÁSUL, FÉLMŰVELTEKNEK!!!

Az ország vezetőinek illene ismerni a magyar történelmet, az akkori korszak szellemét és a mozgástér adta lehetőségek valódiságát!

Szomorú, hogy még mindig itt tartunk, a magyarságba szuggerálni szándékozó sugallatok ránk erőltetésével, amely több, mint elkeserítő és sajnálatos.

Érdekes, hogy a környező országokban -ahol a II. VH alatt, a nácik nélkül cselekedtek önként az akkori állami vezetők, úgy, ahogy- senki nem kényszeríti őket önostorozásra, önvádra, míg minket, akiknek elődei -többek között Horthy kormányzó révén- megmentették a fővárosban lévő gettó lakóit, állandóan rágalmaznak és pocskondiáznak. Folyamatosan követelőznek, fenyegetőznek, vádaskodnak, holott nekünk járna kárpótlás a zsidó Honfitársaink megmentéséért, Izrael államtól!

Továbbá, miért nem kérdezik meg a magukra homokot szórók, a szövetséges nagyhatalmak utódait, vajon miért nem bombázták szüleik, nagyszüleik csapatai, a megsemmisítő táborokba vezető vasútvonalakat?

Hazánk '44 tavaszi megszállása után, a kormányzó le kívánt mondani, ám a zsidó világszervezetek vezetőinek küldötte, könyörögve kérte, meg ne tegye, mert akkor a németek Szálasit juttatják hatalomhoz és rövid időn belül megsemmisítik a teljes magyarországi zsidóságot. Horthyt csak a fia elrablása után fosztották meg hatalmától, a kinevezési iratot kényszer hatására aláíratva vele, s ezt követően, maga Veesenmayer, teljhatalmú megbízott nevezte ki Szálasit, Hitler parancsára.

MAGYARORSZÁG TEHÁT FOLYAMATOS KÉNYSZERPÁLYÁN HALADT, nem volt abban a helyzetben, hogy szabad akaratából döntsön el bármit is. Így azt mondani -szemrebbenés nélkül- hogy a holokausztért a fő felelősség Horthy Miklóst és alárendeltjeit terheli, a valóságtól elragaszkodó túlzás. Hogy finomak maradjunk. A háborúk -amióta világ a világ, az erősebb fél akaratától s erejének mértékétől függően zajlottak le! Senki ne merészelje hát rágalmazni azokat, akik a lehetőségeik határain belül, tisztességgel és becsülettel igyekeztek helytállni, a Haza és állampolgárai megmentésén fáradozva!

Térjenek már észre és ismerjék meg a történelem igazi arculatát, alapos részletességgel és nem odadobott, felelőtlen címkézésekkel lejáratva, megsértve, valótlanságok sorozatos ismétlésével és nemtelen eszközök igénybevételével történő szajkózásával lejáratni a kormányzót és munkatársait!!!

A meghurcoltak forognak sírjukban! Kérjük az arra illetékes tisztségviselőket, felelősség teljesebben tartsák magukat esküjükhöz, a HAZA védelmét, az állampolgárokat hűen szolgálva. Múltunk tiszteletével, az arányosság megtartásával, hitelesen tájékoztatva közvéleményünket s a nagyvilágot.

Ettől a kijelentéstől is -itt alant- minden normális gondolkodású, tájékozott magyar ember, messzemenően elhatárolódik.

Egyben felszólítjuk úgy Navracsics Tibort, /tegnapi kijelentése miatt/, mint Martonyi Jánost, hogy kövesse meg, az általuk megbélyegzett múltunk, egykori lovagias képviselőit!

S nyugodjanak bele, hogy közvetlenül a II. VH után, a fő bűnösök zöme, mind, elnyerte méltó büntetését.

Az új generációk tagjait pedig hagyják békén s ne próbálják rájuk húzni a vizes lepedőt, ami nem őket illeti! Ha bárminő gondjuk van holokauszt témában, forduljanak jó szívvel a Német Szövetségi Köztársasághoz, továbbá emlékházaik építésével Izrael államhoz! A magyar költségvetés nem arra való, hogy a félig nyomorban élő ország elől, kiszivattyúzzák a pénzt, a lakói által el nem követett események "utólagos jóvátételére"! Mely utóbbi járandóság, inkább minket illetne meg!!! /A fentebb vázoltak alapján!/.

MailScanner has detected a possible fraud attempt from "www.facebook.com" http://index.hu/belfold/2013/10/02/martonyi_a_holokauszt_a_legnagyobb_nemzeti_trauma/

Kieg. megj.:

Aki még nem tudná, a Horthy családot a hálás zsidóság által létesített ALAPÍTVÁNY tartotta el a száműzetésben, részükről nem egyszer felkeresve őket Portugáliai száműzetésükben! Íme a koszorújuk szalagja a kenderesi Horthy Kriptában!

Ja, ami még nem mellékes, a jelenlegi politikusainkat -akik nem ismerik teljes mélységében történelmünket- felkérjük, hogy csak a SAJÁT nevükben nyilatkozzanak, a jövőben ne tegyenek felelőtlen kijelentéseket és a magyar NÉP-re, még VÉLETLENÜL SE HIVATKOZZANAK!!!

Csatoltam az alábbi fotót, bizonyságul!

“Ez a háború minden időkre be fogja fejezni a harcunkat a gójok ellen”

“Ez a háború minden időkre be fogja fejezni a harcunkat a gójok ellen”

Emanuel Rabinovich rabbi az Európai Rabbik Vésztanácsának, 1952. január 12-én, Budapesten tartott rendkívüli találkozóján mondott beszéde.

“Üdvözöllek benneteket, gyermekeim. Azért hívtalak benneteket, hogy megismételjem új programunk alapvető lépéseit. Jól tudjátok, hogy azt reméltük, hogy a háborúk közti húsz évünket arra használjuk fel, hogy megszilárdítsuk azokat a nagy vívmányokat és előnyöket, amelyeket nekünk a második világháború jelentett. Ezeket sokan közülünk különböző fontos területekről ellenzik, de most minden rendelkezésünkre álló erővel azon kell dolgoznunk, hogy öt éven belül előkészítsük a harmadik világháborút.

“Célunkért 3000 éve küzdünk egyesült erővel…”

Célunkért 3000 éve küzdünk egyesült erővel, amely már egészen közel van és a győzelem szinte biztos, arra ösztönöz minket, hogy fáradozásainkat és óvatosságunkat megtízszerezzük.

“Minden zsidó király lesz és minden gój rabszolga.” A Chábád “Messiás” zászlaja

Biztosítalak benneteket, hogy tíz éven belül fajunk eléri méltó helyét a világban, ahol minden zsidó király lesz és minden gój rabszolga. (Taps). Emlékezzetek vissza 1930-as propagandakampányainkra, amikor Németországban zsidóellenes érzelmeket szítottunk és Amerikában meg a németek ellen. Ez a kampányunk a második világháborúban csúcsosodott ki.

Ma a világon hasonló propagandakampány folyik. Oroszországban folyamatos az Amerika-ellenes propaganda, míg Amerikán a kommunistáktól való félelem söpör keresztül. Ez a hadjárat kényszeríti a világ kisebb országait, hogy vagy az USA vagy Oroszország partnersége mellett döntsenek. E pillanatban legnagyobb problémánk az amerikaiak hamvadó hadi szellemének a felélesztése.

Terveinket nagyon akadályozza a hiányzó általános hadkötelezettség Amerikában, de biztosak vagyunk benne, hogy az 1952-es választások után rögtön keresztül tudunk egy megfelelő intézkedést vinni az Amerikai Kongresszusban.

Az oroszok és az ázsiai népek eléggé irányításunk alatt vannak, és nem tiltakoznak a háború ellen, de várnunk kell az amerikaiak megszerzésével. Ezt az antiszemitizmus kártya kijátszásával reméljük elérni, amely olyan kitűnően működött a Németország elleni háború idején. Erősen számítunk az antiszemita erőszak elleni hírekre Oroszországból, hogy ezek felháborítsák az Egyesült Államokat és így építsünk szolidaritásukra a szovjetek hatalma ellen.

Emellett, hogy az amerikaiaknak az antiszemitizmus valóságát bemutassuk, nagy pénzforrások bevetésével, amelyet amerikai antiszemita elemek rendelkezésére bocsátunk azért, hogy hatásosságukat növeljük, és antiszemita erőszakot fogunk előadatni legnagyobb városaikban. Ennek kettős célja lesz: egyrészt megtudjuk az amerikai reakciósok nevét, akiket így elhallgattathatunk, másrészt az Egyesült Államokat oroszellenes egységbe forrasztjuk.

Öt éven belül ez a program el fogja érni célját, a harmadik világháborút, amely pusztításban minden előtte valót felül fog múlni. Izrael természetesen semleges marad, és amikor mindkét oldal ki lesz merülve és szétverve, akkor mi bíráskodni fogunk és ellenőrző bizottságokat küldünk minden tönkretett országba. Ez a háború minden időkre be fogja fejezni a harcunkat a gójok ellen.

Nyilvánosan felfedjük magunkat Ázsia és Afrika népei előtt. Biztonsággal állíthatom, hogy most születik a fehér gyerekek utolsó nemzedéke!

A mi ellenőrző bizottságunk a népek békéje és a fajok közötti feszültségek megakadályozása érdekében meg fogja tiltani a fehérek egymás közötti házasságát. A fehér férfinak sötét bőrű nőkkel kell együtt élnie míg a fehér nőnek fekete férfiakkal. Így majd eltűnik a fehér faj, mert a sötétekkel való keveredés a fehér ember végét jelenti, és legveszélyesebb ellenségünk így csak emlék marad.

“Elindulunk az ezeréves béke útján, a Pax Judaica útján és fajunk lesz a világ vitathatatlan ura”

Elindulunk az ezeréves béke útján, a Pax Judaica útján, és fajunk lesz a világ vitathatatlan ura. A mi magasabb rendű szellemi képességeink könnyen lehetővé teszik számunkra a sötét emberek fölötti uralmat.

Kérdés a hallgatóságból: Rabinovich Rabbi, mi lesz a vallásokkal a harmadik világháború után?

Rabinovich: Nem lesznek többé vallások. Egy papi osztály megmaradása uralkodásunkra állandó veszélyt jelentene, a túlvilágba vetett hit lelkierőt adna kiengesztelhetetlen ellenzőinknek sok országban, és képessé tenné ôket arra, hogy nekünk ellenálljanak. Mi, ennek ellenére megtartjuk őseink hagyományos szertartásait és szokásait, uralkodó osztályunk eredetének jelét. Megszigorítjuk faji szabályzatunkat úgy, hogy zsidó nem házasodhat csak a fajtáján belül, idegeneket pedig nem fogadunk be.

Emlékeztetlek benneteket a második világháború kegyetlen napjaira, amikor népünk néhány tagját a hitleri banditáknak kellett feláldoznunk azért, hogy elég tanúnk és jogalapunk legyen azokra a perekre és kivégzésekre, amelyek során Amerika és Oroszország vezetőit, mint háborús bűnösöket kivégeztetjük, miután a béke feltételeit mi szabjuk meg. Biztos vagyok benne, hogy nektek még kell kis előkészület ilyen feladatra, mivel az ‘áldozat’ szó mindig is népünk jelszava volt, és egy pár ezer zsidó áldozat a világ kormányzásáért valóban nem nagy ár.

Hogy annak a vezető szerepnek a biztos eljöveteléről meggyőzzelek benneteket, megmutatom, hogyan fordítottuk a saját találmányait a fehér ember ellen. Sajtója és rádiója a mi kívánságaink szószólója, nehéziparának termékei pedig azokat az eszközöket adják, amit Afrika és Ázsia felfegyverzésére szállít saját maga ellen.

Érdekeink képviselői Washingtonban erősen terjesztik a 4. Pont programját (Colombo Plan), amely a világ elmaradottabb részeinek iparosítását tűzi ki céljául úgy, hogy miután Amerika és Európa ipari létesítményei és városai megsemmisülnek az atomháború után, a fehéreknek nem lesz erejük a sötét fajok nagy tömegeinek ellenállni, akiknek vitathatatlan lesz a technológiai felsőbbrendűsége.

A világ feletti győzelem víziójával a szemetek előtt, térjetek vissza országaitokba és erősítsétek eddigi jó munkátokat addig a közeli napig, amikor Izrael felfedi hivatását, mint a világ dicső fénye.”

Források, amelyekben a beszéd megjelent:

Eustace Mullins: „New History of the Jews” (A zsidók új története), 1968 William Guy Carr: „Pawns In The Game” (Bábuk egy sakkjátszmában), 1957

Megjegyzés:

Mindkét idézet állítólag antiszemita hamisítás. A kérdés most már csak az, hogy miért igazodik a világtörténelem folyamata hamisítványokhoz?

*** A Szabad Riport megjegyzése: És ez már a jelen, mely kezd hasonlítani a “hamisítványokhoz”…

Rabbi Yosef Ovadia, – Izrael nagy hatalmú rabbija, a Király. Netanjahu spirituális partnere. A Shasz párt szinte egyedüli ura, a Likud koaliciós partnere. Kedvenc mondása: “Gójoknak nincs helyük a világban.”

Rabbi Yosef a spirituális és koalíciós partnerrel Netanjahuval

About these ads

Balog úr szíves figyelmébe!

Kárpótlásra váró magyar áldozatok listája: (részlet)

Olaszliszka - Szögi Lajost meglincselték a cigányok.
Makó - 18 éves magyar lányt megerőszakolt, kirabolt és felgyújtott egy cigány.
Boldogkőváralja - 4 cigány kirabolta és megölte a helyi lelkészt.
Kecskemét - 3 cigány vert agyon egy 16 éves magyar fiút.
Tiszacsege - tucatnyi cigány vert agyon botokkal egy magyar fiatalembert.
Tiszacsege - 2 cigány vert agyon egy 98 éves öregembert.
Piricse - 3 cigány kirabolta és megölte a helyi kocsmárost.
Tápióbicske - 3 cigány halálra kínzott egy 54 éves nőt.
Hangony - 3 cigány vert agyon egy 86 éves férfit.
Kunbaja - 2 cigány megfojtott egy idős embert.
Öcsöd - cigányok vertek agyon egy 78 éves férfit.
Miskolc - 3 cigány vert agyon egy 58 éves férfit.
Bácsalmás - 2 cigány rugdosott halálra egy 44 éves férfit.
Baks - 99 éves nénit ölt meg egy cigány.
Ózd - 90 éves öregembert ölt meg egy cigány.
Mezőzombor - két cigány nyomorékká vert egy férfit.
Szekszárd - 3 cigány vert agyon egy 80 éves férfit.
Békés - 58 éves nőt ölt meg egy cigány.
Nagydorog - idős embert vert agyon egy cigány.
Kömlő - cigányok vertek agyon egy 59 éves férfit.
Jászfényszaru - cigányok késeltek meg és löktek ki vonatból egy férfit.
Hajdúdorog - idős embert ölt meg egy cigány.
Vásárosnamény - 58 éves férfit vertek halálra a cigányok.
Szeged - biztonsági őrt késelt meg életveszélyesen egy cigány.
Kisvárda - 17 éves lányt késelt meg 4 cigány.
IV. ker - idős asszonyt szurkált halálra egy cigány.
VII. ker - biztonsági őrt késeltek a cigányok.
VIII. ker. - diáktársát verte halálra egy cigány.
VIII. ker. József körút - 37 éves nőt késelt meg egy cigány.
VIII. ker.. Szentkirály utca - 26 éves férfit késelt meg egy cigány.
Blaha - cigány késelt meg egy 15 éves magyar fiút.
Hetény - a kórház biztonsági őrét késelte meg 3 cigány.
Szombathely - 2 cigány késelt meg egy főiskolás fiút.
Karcag - kocsmárost késelt meg 3 cigány.
Marcal - templomban próbált megerőszakolni 76 éves nénit egy cigány.
Tiszavasvári - cigány késelt meg egy 18 éves fiút.
Nyíregyháza - 4 cigány kirabolt egy 14 éves magyar fiút.
Győr - 5 cigány vert meg életveszélyesen egy 20 éves fiút.
Miskolc - 3 cigány bántalmazott egy idős nőt.
Ungvár - 2 cigány bántalmazott súlyosan egy nyugdíjas nénit.
Kőbánya-Kispest - 3 cigány bántalmazott egy 21 éves fiatalembert..
Szolnok - cigányok bántalmaztak egy 17 éves lányt.
Karácsond - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Ercsi - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Heves - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Törökszentmiklós - 3 cigány dúlt fel egy temetőt.
Tiszavasvári - sírokat rongáltak a cigányok.
Hegyszentmárton - 35 sírt rongáltak meg a cigányok.
Nyírbátor - 3 cigány bántalmazott egy orvost.
Gyöngyösoroszi - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Gyöngyöspata - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Nyírderzs - 82 éves nénit vert meg és rabolt ki 4 cigány.
Budaörs - orvost vert meg egy cigány.
Békés - dolgukat végző tűzoltókra támadtak a cigányok.
Székesfehérvár - 3 cigány kirabolt egy újságírót.
Mezőtúr - lopott autóval loptak színesfémet a cigányok.
Jászapáti - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Hernádnémeti - túlkoros cigányok megverték kisebb magyar osztálytársaikat.
Hernádnémeti - cigányok bántalmaztak tanárnőt.
Arló - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Gyöngyös - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.
Gyöngyössolymos - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.
Ózd - fegyveres cigányok molotov-koktélokkal randalíroztak.
Átány - cigányok megverték egy autóbusz sofőrjét.
Edelény - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Törökszentmiklós - két pedagógust bántalmazott egy cigány.
Kállósemjén - húsvágó bárddal támadt mentősökre egy cigány.
Mike - 3 cigány rabolt ki egy idős embert.
Kunmadaras - 2 cigány rabolt ki egy járókelőt.
Angyalföld - két cigánybanda fegyveres tömegverekedése.
Ilk - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Nyíregyháza - mentősökre támadt egy cigány.
Nyírbogdány - cigány bántalmazott egy tanárnőt.
Buják - cigány verte meg az iskolaigazgatót.
Kiskunhalas - fegyveres cigányok tömegverekedése"
Balog úr szíves figyelmébe!

Kárpótlásra váró magyar áldozatok listája: (részlet)

Olaszliszka - Szögi Lajost meglincselték a cigányok.
Makó - 18 éves magyar lányt megerőszakolt, kirabolt és felgyújtott egy cigány.
Boldogkőváralja - 4 cigány kirabolta és megölte a helyi lelkészt.
Kecskemét - 3 cigány vert agyon egy 16 éves magyar fiút.
Tiszacsege - tucatnyi cigány vert agyon botokkal egy magyar fiatalembert.
Tiszacsege - 2 cigány vert agyon egy 98 éves öregembert.
Piricse - 3 cigány kirabolta és megölte a helyi kocsmárost.
Tápióbicske - 3 cigány halálra kínzott egy 54 éves nőt.
Hangony - 3 cigány vert agyon egy 86 éves férfit.
Kunbaja - 2 cigány megfojtott egy idős embert.
Öcsöd - cigányok vertek agyon egy 78 éves férfit.
Miskolc - 3 cigány vert agyon egy 58 éves férfit.
Bácsalmás - 2 cigány rugdosott halálra egy 44 éves férfit.
Baks - 99 éves nénit ölt meg egy cigány.
Ózd - 90 éves öregembert ölt meg egy cigány.
Mezőzombor - két cigány nyomorékká vert egy férfit.
Szekszárd - 3 cigány vert agyon egy 80 éves férfit.
Békés - 58 éves nőt ölt meg egy cigány.
Nagydorog - idős embert vert agyon egy cigány.
Kömlő - cigányok vertek agyon egy 59 éves férfit.
Jászfényszaru - cigányok késeltek meg és löktek ki vonatból egy férfit.
Hajdúdorog - idős embert ölt meg egy cigány.
Vásárosnamény - 58 éves férfit vertek halálra a cigányok.
Szeged - biztonsági őrt késelt meg életveszélyesen egy cigány.
Kisvárda - 17 éves lányt késelt meg 4 cigány.
IV. ker - idős asszonyt szurkált halálra egy cigány.
VII. ker - biztonsági őrt késeltek a cigányok.
VIII. ker. - diáktársát verte halálra egy cigány.
VIII. ker. József körút - 37 éves nőt késelt meg egy cigány.
VIII. ker.. Szentkirály utca - 26 éves férfit késelt meg egy cigány.
Blaha - cigány késelt meg egy 15 éves magyar fiút.
Hetény - a kórház biztonsági őrét késelte meg 3 cigány.
Szombathely - 2 cigány késelt meg egy főiskolás fiút.
Karcag - kocsmárost késelt meg 3 cigány.
Marcal - templomban próbált megerőszakolni 76 éves nénit egy cigány.
Tiszavasvári - cigány késelt meg egy 18 éves fiút.
Nyíregyháza - 4 cigány kirabolt egy 14 éves magyar fiút.
Győr - 5 cigány vert meg életveszélyesen egy 20 éves fiút.
Miskolc - 3 cigány bántalmazott egy idős nőt.
Ungvár - 2 cigány bántalmazott súlyosan egy nyugdíjas nénit.
Kőbánya-Kispest - 3 cigány bántalmazott egy 21 éves fiatalembert..
Szolnok - cigányok bántalmaztak egy 17 éves lányt.
Karácsond - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Ercsi - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Heves - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Törökszentmiklós - 3 cigány dúlt fel egy temetőt.
Tiszavasvári - sírokat rongáltak a cigányok.
Hegyszentmárton - 35 sírt rongáltak meg a cigányok.
Nyírbátor - 3 cigány bántalmazott egy orvost.
Gyöngyösoroszi - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Gyöngyöspata - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Nyírderzs - 82 éves nénit vert meg és rabolt ki 4 cigány.
Budaörs - orvost vert meg egy cigány.
Békés - dolgukat végző tűzoltókra támadtak a cigányok.
Székesfehérvár - 3 cigány kirabolt egy újságírót.
Mezőtúr - lopott autóval loptak színesfémet a cigányok.
Jászapáti - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Hernádnémeti - túlkoros cigányok megverték kisebb magyar osztálytársaikat.
Hernádnémeti - cigányok bántalmaztak tanárnőt.
Arló - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Gyöngyös - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.
Gyöngyössolymos - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.
Ózd - fegyveres cigányok molotov-koktélokkal randalíroztak.
Átány - cigányok megverték egy autóbusz sofőrjét.
Edelény - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Törökszentmiklós - két pedagógust bántalmazott egy cigány.
Kállósemjén - húsvágó bárddal támadt mentősökre egy cigány.
Mike - 3 cigány rabolt ki egy idős embert.
Kunmadaras - 2 cigány rabolt ki egy járókelőt.
Angyalföld - két cigánybanda fegyveres tömegverekedése.
Ilk - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Nyíregyháza - mentősökre támadt egy cigány.
Nyírbogdány - cigány bántalmazott egy tanárnőt.
Buják - cigány verte meg az iskolaigazgatót.
Kiskunhalas - fegyveres cigányok tömegverekedése"

Lesz-e Magyarországon polgárháború?

Cigányság, mint biológiai fegyver 

Miért is kell az országunk a zsidóknak?

Az általános vélekedés, hogy azért kell Magyarország nekik, mert itt van víz, meg minden, ami szemnek és szájnak kell. De ez csak egy szempont. A zsidók halálos veszélybe kerültek mindenhol, ahol nagy számban élnek. Izrael mindig is ellenséges közegben lesz. Egy hajszálon múlik maga a léte. Az USA minimum ketté fog szakadni és a déli területek spanyolok, míg az északiak fehérek lesznek, jobb esetben. Azonban itt is gyorsan terjed az iszlám. Még a feketék körében is, ahol sokan térnek át az új hitre. A zsidók itt is halálos csapdába eshetnek a későbbiekben. Európában Franciaországban és Nagy-Britanniában vannak jelen nagy számban. Az itt is jelen lévő iszlamizálódás megint csak súlyosan érinti őket. Magyarán csapdába kerültek. Mi földrajzi szempontból nagyon jó helyzetben vagyunk számukra. A mesterségesen előállított cigányprobléma felőrli a magyarságot, utána ők rendezik a cigánykérdést, és szereztek egy országot. Tehát világpolitikai okok vezetnek ehhez a folyamathoz. Pontosabban ez már el is kezdődött 

A recept:

Miután megszerezted a politikai és gazdasági hatalmat, illetve uralod a médiát, akkor fogjál egymillió cigányt! Diszkrimináld őket pozitívan, engedjél meg nekik bármit, még a lopást és a gyilkolást is. Támogasd őket a média teljes erejével! Szórd meg velük az egész országot, az összes iskolát, az összes falut és várost! Várjál ezután ötven évet, és már kész is van, amit akartál. Ha kész van, azt látni fogod, hiszen az adott országban már alig él fehér kultúrnép. Indíthatod a repülőidet! Valahogy így fogalmazhatták meg a magyarországi terveket! 

A cigányproblémát valóban ők hozták létre az elmúlt évtizedekben. Tökéletesen építették fel ehhez a társadalombiztosítást és a segélyezési rendszert. A szociálpolitikai juttatásokat is rájuk szabták ki. A cigányság nem tud országot működtetni, egy másik nép szükséges ahhoz, hogy előteremtse a megélhetéséhez szükséges javakat. A gazdatest. Egy földi sci-fi rajzolódik ki. A cigányságot a hazai és nemzetközi zsidóság pörölyként alkalmazza, és már el is kezdte a magyarságot megsemmisíteni, láthatóan hatásos módszerekkel. 

A média hatás

A zsidó kézben lévő média éjjel és nappal sajnáltatja őket. Ha cigányt ölnek az hír, de amikor magyart ölnek cigányok, az tabutéma. Tabu, amiről egy szót sem lehet szólni. Még néhányan emlékezhetnek egy több mint tíz évvel ezelőtti esetre, amikor két magyar gyerek leszúrt egy cigányt egy vasúti sín mellett, valahol az Alföldön. Az ok, hogy a cigány terrorizálta a magyar fiúkat, sőt az egész osztályt, ahova járt. Az RTL azonban egy egész műsort arra áldozott pár nap múlva, hogy bemutassa a hamisított előzményeket, és a terrorista cigány temetését, az elejétől a végéig. Undorító volt, hiszen a halott cigányt mutogatták a koporsóban fő műsoridőben. Persze arról nem szóltak, hogy a cigány miket művelt, mielőtt a srácok megforgatták benne a kést.

      

A semmittevéstől híznak, agresszívak, fialnak a mi pénzünkből

Az olaszliszkai esetet is úgy próbálták beállítani, hogy egyetlen család megvert valakit, és belehalt. Persze azt nem mondták, hogy az egész cigánysor rugdosta a szerencsétlen tanárt. És ott van a rengeteg, manapság már ezerszámra tehető eset, amikor magyarokat gyilkoltak, vagy kínoztak meg ezek a vadállatok. Ezeket a média módszeresen eltussolja, és semmi sem mehet ki, főleg nem az, hogy cigány az elkövető, vagy kreol bőrű. Találtak szinonimákat, amivel helyettesíteni lehet a cigány szót. Fiatalok szó használatos, ha csoportos cigány elkövetőkről van szó. Ha fiatal egyénről, akkor kisfiú, vagy kislány. Cigány tömegverekedés helyett családok szólalkoztak össze, vagy az elkövető és népes rokonsága mondat a menő. A cigány szó tabu. A média nem használhatja. Ha a hírt nem lehet elhallgatni, takarni kell, hogy cigányokról van szó.

      

A cigányjogvédő zsidók, nekik mi nem számítunk 

A bújtatott etnikai tisztogatás

Az ország egyes területeit teljesen megszállják. Mondhatjuk, hogy az etnikai tisztogatás elkezdődött, egyéb módszerekkel. Persze ölnek és gyilkolnak, agyonvernek és kínoznak. Na de ezt csak úgy nem lehet! Ehhez a hátteret, méghozzá tökéletes hátteret kell biztosítani. Magyarán a végrehajtáshoz szükséges alapvető feltételeket elő kell állítania a megszállt politikai hatalomnak. A kérdés, hogyan? 

Első körben szét kellett verni a magyar családokat, főként a nemzet és kultúramegtartó magyar paraszti családokat. A szocializmus alatt elindult a vidék szétverése. A fiatalokat kiszakították családjaik köréből, a faluból és a városba csalták. Kaptak lakást és munkát, de elszakították őket a paraszti világból és lassan, de biztosan városiakká változtatta a rendszer őket. A folyamat lassan, de biztosan a vidék egyes részeit kiüresítette, és a fiatalokat eltüntette a falvak egy jelentős részéből. Ezek jórészt már csak néhányszor jártak haza, az egykori falvaikba, de a gyerekeik még ennyit sem a későbbiekben.

A tanyák fizikai megsemmisítése pedig általánossá vált ekkor. A magyarok szépségekkel teli szabadságának a jelképe a tanya, a tanyavilág a totális megsemmisítés célpontjává vált. Az első csapás tehát megtörtént a szocializmus alatt. A vidék kiöregítése megindult.

A második körben a még megmaradt vidéki fiatalságot gazdaságilag a munkanélküliség fegyverével ellehetetlenítették, és a lakóhelyéről való elköltözésre, bizonyos esetekben külföldre kényszerítették. A vidék jó része elnéptelenedett és kiöregedett. Az öregeket pedig a rendszer felhasználta, felhasználta az egész magyarság megfélemlítésére. Aljas módszerekkel cigányokkal kezdte megszórni az integráció nevében a kiöregedő falvakat. És ezzel elkezdődött a terror, és az etnikai tisztogatás. A cigányok szocpolos házaikat megkapva már csak arra koncentráltak, hogy mit lehet ellopni a magyaroktól, bármi áron.

Mindenki emlékszik arra, hogy a megélhetési bűnözés mögé bújva a cigányok mindent megtehettek korábban és ma is. Sőt mivel kiszúrták a főleg egyedül élő öregasszonyokat, rájöttek arra, hogy ezek kirablása is egyszerű és sok esetben nagyobb hasznot hoz, mint az egyszerű tyúklopás. A vidék folyamatosan lepusztult e miatt, hiszen minden, ami mozdítható volt, azt vinni lehetett. Ezért váltak a vidék szőlői és földjei parlaggá. A korábbi pincesorok romokká, az istállók és tyúkudvarok üressé. Jól megszerkesztett, irányított, és a média által fedezett módszerek ezek.

Az olyan falvakat is előszeretettel szórták meg, ahol élt és él még valamilyen mennyiségben fiatal. Sok esetben ezeket a cigányokat a magyarok által lakott utcákba telepítették, ahol életerős fiatalság is lakott. Olyanok, akik még gyereket akartak, vagy volt már nekik. Olyanok közé telepítették ezeket a semmirekellő élősködőket, ahol még a magyar szomszéd művelte a kertjét és a fáit, illetve volt jószága. A kertek és a fák ezután a cigány pusztítás célpontjai lettek és így sok kertben itt is megszűnt a termelés.

Az iskolák elcigányosodtak, és mivel nem lehetett és manapság sem lehet szegregációt alkalmazni, a tanítás és tanulás lehetetlenné vált. A magyar gyerekek verése mindennapos lett. A cigányok kifosztották, megalázták és megalázzák őket. 

Magyarán a nagyszülők szintjétől a szülőkön keresztül a kis gyerekekig mindenkit elért a zsidók által jól irányított cigányterror. Egyes magyarok körében, akik ebben a cigánytengerben éltek és élnek, megindult az elcigányosodás és a faji keveredés folyamata. Általában a magyarság deklasszált rétegeiben jellemző leginkább ez a negatív folyamat. 

   

Kortól és nemtől függetlenül ütik-verik a magyarokat a cigányok 

És mennyibe kerülnek a cigányok? Mibe kerül nekünk ez a semmirekellő réteg? Nem érdemes számolni, hiszen még körülbelüli összeget sem lehet megállapítani. Nemcsak a kifizetett segélyeket kell nézni, hanem a melléjük megítélt egyéb juttatásokat első körben. A másik, hogy az egészségügy ellátja őket, persze nulla forint társadalombiztosítási befizetés mellett. Nem szólva arról az összegről még, amit a rendőrség költ rájuk. Tele van velük a börtön és az árvaház. Ingyen utaznak, lopják az áramot és a vizet. A közművek kintlévőségeinek a nagy részét ők okozzák. (Mi pedig fizetjük!) Lebontanak mindent, amit nem lehet mozdítani. Kiirtják az erdőinket, elpusztítják természeti értékeinket. Illegális bányákat nyitnak, ahol lopják a szénvagyont, de külszíni vasércbányát is dézsmáltak már az ott található ásványok miatt. És persze a betörések, lopások, gyilkosságok, csalások ezrei évente. 

      

Csak a jéghegy csúcsa 

Napokig lehetne sorolni, hogy milyen károkat okoz ez a sáskahad. Mellesleg, ha erre a biológiai fegyverre fordított összegeket egy normális állam a magyar fiatalságra költené, akkor ez hány magyar gyerek születéséhez vezethetne? Ez is felbecsülhetetlen. 

A feszültség pedig nő, és egyre csak nő. Előbb vagy utóbb azonban elpattan a húr.

Izrael népe (18+)

Címkék: zsidó cionista

2013.07.29. 09:36

Ez a film a cionista zsidóságról szól, melynél kirekesztőbb, arrogánsabb és embertelenebb nép aligha létezik a földön.

Ez a film a cionista zsidóságról szól, melynél kirekesztőbb, arrogánsabb és embertelenebb nép aligha létezik a földön. Hogy miért mutat hamis képet róluk, és miért hallgatja el a videóban is látható tényeket a média, annak egyszerű az oka: a főbb rádió- és tv csatornákat zsidók működtetik, támogatják. Az internetet ugyan még nem tudják sikeresen cenzúrázni, de a zsidóságról szóló legsokkolóbb, legembertelenebb videók pár napon belül eltűnnek a videomegosztó oldalakról.

Olyan videókról van szó, melyek nem a látvánnyal, hanem a zsidók valódi, kegyetlen természetével sokkolnak. A cenzúrázókat nem a látvány zavarja, hanem az igazság, amely képes lenne sok naiv embert felvilágosítani arról, hogy a cionista zsidóság nem áldozat, hanem egy potenciális terrorveszélyt jelentő terjeszkedő ragály.

Végletekig intoleráns fajtájukat a Tóra felsőbbrendűnek hirdeti, és arra buzdítja népét, hogy hódítsák meg az egész világot leigázva az összes nem zsidó népet. A fiatalok tudatába már óvodás kortól rögzítik hogy ők kiválasztottak, felsőbbrendűek, és hogy semmiféle könyörületet, emberséget ne érezzenek a nem zsidókkal szemben…


 

Döbbenet! - Megvizsgálták Jézus vérét Izraelben egy laboratóriumban
világ história
  
Ron Wyatt, amerikai amatőr régész a Golgota Sziklája menti évekig tartó ásatásának köszönhetően, 1982. január 6-án bejutott abba a barlangba, ahová a babiloni ostrom előtt Jeremiás elrejtette az első templom szent ereklyéit.

Ennek köszönhetően több, első templomból származó műemlékre is rátalált: az arany tömjénoltárra, a Szent Kenyerek Asztalára, a pusztában felállított gyülekezet sátorára, egy hétágú gyertyatartóra, egy efódra és a Frigyládára, amely egy repedt fedelű kőládában helyezkedett el. A barlang felfedezését megelőzően, Ron több keresztfanyílásra is ráakadt, melyek közül egy a többihez képest hátrébb, és azokhoz képest magasabban helyezkedett el, mely minden bizonnyal Jézus keresztfanyílása volt.

Ron felfigyelt a keresztfanyílás lábánál egy földrengés okozta nyílásra, melyre később, Jeremiás barlangjának mennyezetén is figyelmes lett. Végigkövetve a nyílást, Ron arra a következtetésre jutott, hogy a Frigyláda kb. 600 évvel Krisztus keresztre feszítése előtt éppen abba a barlangba került, amely a tényleges keresztre feszítés helyszíne alatt kb. 20 láb (kb. 6 méter) mélységben helyezkedett el. Megvizsgálva a barlang mennyezetét, Ron egy megszáradt, megfeketedett anyagra lett figyelmes, melyre aztán a Frigyláda fedelén is ráakadt.

Ekkor állt össze a kép Ron-ban, ugyanis a Bibliában olvashatunk arról, hogy amikor Jézus meghalt, volt egy földrengés és a kősziklák megrepedeztek (Máté 27:51). Egy római vitéz dárdával oldalba szúrta Krisztust, hogy megbizonyosodjon az Ő haláláról, és azonnal vér és víz folyt ki belőle (János 19:34). Ron felismerte, hogy ugyanez a vér és víz folyt keresztül a földrengés okozta nyíláson és hullott a Frigyláda fedelére. Ennek megszáradt, megfeketedett maradványaira talált rá, melyet egy izráeli laboratóriumban megvizsgáltatott. Erről a vizsgálatról beszél ebben a videoban. További részletekért mindenképpen érdemes elolvasni a Frigyláda felfedezésének történetét az alábbi oldalon:

http://adventista.hu/ujfeherto/?page_...

Dr. Kent Hovind szintén beszél egyik előadásában a Frigyláda felfedezésének részleteiről, melyet mindenképpen érdemes megtekinteni az alábbi linkre történő kattintás után:

https://www.youtube.com/watch?v=WaTTY...

A következő linkre kattintva pedig a keresztre feszítéskor történtek illusztrációja tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=zh_Pc_...

Az alábbi oldalon pedig arról is olvashatunk, hogy ez a felfedezés milyen pontosan alátámasztja a Biblia hitelességét, valamint arról, ahogyan Richard Rives, a Wyatt Archaeological Research jelenlegi igazgatója bizonyságot tesz Ron Wyatt hitelességéről:

http://soospeter.blogspot.hu/2013/03/...

Jézus vérének vizsgálatáról és a Frigyláda felfedezéséről további részletek egyelőre csak angolul érhetők el az alábbi oldalakon:

http://www.arkdiscovery.com/ark-cov-i...


illetve az alábbi oldalon:

http://www.wyattmuseum.com/

Továbbá érdemes elolvasni az alábbi, szintén angol nyelvű tanulmányt is:

http://www.covenantkeepers.co.uk/Book...

Az angol nyelvű videók közül pedig mindenképpen érdemes megnézni az alábbi videót, amelynek elején szintén a Ron Wyatt által ismertetett vérvizsgálat eredménye látható, azonban a videó 7. percének 15. másodpercétől a fentebb is említett Richard Rives ismerteti azt az eszközt, amellyel ők maguk, egyénileg is elvégeztek egy vizsgálatot a Frigyláda fedeléről származó megszáradt, megfeketedett vérmintán. Az ő vizsgálatuk azonban nem kromoszómateszt volt, viszont az általuk végrehajtott vizsgálat is bizonyítja, hogy Jézus vére, teljesen egyedi módon, még ma is élő vér! A videón látható, amint a vérmintát rekonstruálás után mikroszkóp alá helyezik, majd sokszoros nagyítás után feltűnik a benne lévő sok ezer élő részecske! Az alábbi linkre kattintva a videó attól a ponttól indul el, ahonnan Richard Rives beszél, ismertetvén a vizsgálathoz használt eszközöket, majd a teljesen egyedi, ma is élő vérmintát láthatjuk sokszoros nagyításban a benne lévő élő részecskékkel:

https://www.youtube.com/watch?feature...

Ron Wyatt felfedezését több angol nyelvű videó is ismerteti kellő részletességgel, melyekben maga Ron Wyatt is beszél felfedezése részleteiről. Ezek közül feltétlenül érdemes megnézni az alábbiakat:

https://www.youtube.com/watch?v=pyxYS...

https://www.youtube.com/watch?v=bYIwj...

https://www.youtube.com/watch?v=dfYpY...

https://www.youtube.com/watch?v=1YXls...

https://www.youtube.com/watch?v=73fnd...

https://www.youtube.com/watch?v=4SyhV...

https://www.youtube.com/watch?v=3pqa-...


Kitalált Újkor

"A történelem előre „meg van írva”. A legnagyobb ellentmondás, hogy akik a valós történel­met csi­nálják – a királycsinálók -, egyidejűleg írnak egy fik­tív történelmet, afféle össztársadalmi igazságpótlék (vö. „kultúra”) gya­nánt. És ne­ked ki kell bogoznod, mit, miért csináltak „úgy” a múltban, hogy ma és holnap ugyanaz történjék, miközben félreve­zetnek egy folyamatosan újraírt ál-történelemmel, aminek kö­ze nincs az igazsághoz." (Czike László)

 
 

"Egy népnek, egy nemzetnek kellenek eszményképek, de ezek ne hamis és méltatlan eszményképek legyenek. (...) Nem csupán az a célom, hogy ledöntsek személyeket a piedesztálról, úgy, hogy oda ne kerüljön senki más. Az is célom, hogy meglássam és megláttassam azokat az alakokat is, akik valóban megérdemlik, hogy a piedesztálon álljanak."(Dr László András)

"Függetlenül attól, hogy a végső cél politikai, társadalmi, vagy vallási, a titkos társaságok működési elve ugyanaz: mozgásba hozni emberek tömegét és felhasználni őket egy olyan ügy érdekében, amiről nincs tudomásuk." (Nesta Webster: Titkos társaságok és felforgató mozgalmak )

Megállapodtak a külföldön élő holokauszt túlélők kárpótlásáról. A MAZSÖK 5,6 millió dollárt utal a Claims számára – jelentette be a kormány

Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár a kormány képviseletében – egy több éves elszámolási vitát lezárva – megállapodást kötött a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal (MAZSÖK), valamint a Conference on Jewish Material Claims Against Germany-val (Claims) annak érdekében, hogy a holokauszt magyar származású, ám külföldön élő túlélői a lehető leggyorsabban hozzájussanak jogos kárpótlásukhoz.
 
A kifizetések felgyorsítása miatt a kormány hozzájárult ahhoz, hogy a MAZSÖK 5,6 millió USA dollárnak megfelelő összeget 3 munkanapon belül átutaljon a kifizetéseket végző és felügyelő Claims számára. Az ezzel kapcsolatos elszámolás ellenőrzésére felkérik a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló magyarországi képviseletét.

Mint ismeretes, Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb, virágzó kultúrájú zsidó közössége. A közelmúltban 50 százalékkal megemelték a hazánkban élő holokauszt áldozatok életjáradékát.

"Csak a hazugságnak van szüksége az állam erőszakszervezeteire. A valóság önmagában is megállja helyét." Thomas Jefferson 1743-1826

http://hu.metapedia.org/wiki/Holokauszt

http://hu.metapedia.org/wiki/Koncentr%C3%A1ci%C3%B3s_t%C3%A1bor

http://hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%B3s%C3%A1g

 

Fájl:Redcrossrecordsshowholoyg7.jpg

Hivatalos statisztikák

Hivatalos német feljegyzés minden auschwitzi koncentrációs táborbéli fogolyról 1940 májusa és 1944 decembere között

Az auschwitzi táborlakókról készült feljegyzések 1940 májusa és 1944 decembere között jelenleg az orosz Központi Archívumban található "Glücks teljes koncentrációs tábor" mikrofilm alapján készültek (Richard Glücks a koncentrációs táborok adatait archiválta 1945-ig).

Figyelem: Az auschwitzi tábor megnyitásától a bezárásáig a foglyokra vonatkozó mellékelt statisztikai táblázatok közvetlenül a szovjet archív anyagból származnak, amely jelenleg mikrofimen van a korábbi szovjet központi archívumban. Jó megerősítő anyagokkal szolgál a Német Állami Archívum a Német Államvasutakra vonatkozóan. A vasút volt a felelős a Birodalmi Vasút dokumentumaira pontosan reflektáló orosz aktákban szereplő táborlakók be- és kiszállításáért.

Fájl:Nzs.png

Összes nem zsidó Auschwitzban, 1940-1944: 161,685

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 281-1940: Képkockák 107-869-Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286-1945: Képkockák 001-329

Auschwitzba érkező zsidó foglyok 1941-1944

 


Fájl:Zs.png

Összes zsidó Auschwitzban, 1941-1944: 173,000
Összes bentlakó Auschwitzban, 1940-1944 : 334,785

Források: Anyag sorszáma: 187603: -Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852.

Összes tífusz miatti haláleset Auschwitzban, 1941-1944:


Fájl:Tifs.png

Összesen:103,447

Források: Anyag sorszáma: 187603: 1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286.

Tífusz miatti zsidó halálesetek Auschwitzban, 1942-1944

 


Fájl:Tifzsi.png

Összes tífusz miatti zsidó haláleset Auschwitzban, 1942-1944: 58,240
Összes tífusz miatti nem zsidó haláleset Auschwitzban, 1940-1944: 45,207

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852.

Természetes halálesetek Auschwitzban, 1940-1944

 


Fájl:Termhal.png

Természetes halálesetek, 1940-1944: 4,140

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 281-1940: Képkockák 107-869-Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286.

Természetes halálesetek, zsidók, 1941-1944

 


Fájl:Termhalzs.png

Összes természetes haláleset, zsidók, 1941-1944: 2,064

Források: Anyag sorszáma: 187603: 1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286.

Szállítások Auschwitzból, 1940-1944


Fájl:Szall.png

Összes szállítás Auschwitzból, 1940-1944: 121,453

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 281-1940: Képkockák 107-869-Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852.

Zsidó szállítások Auschwitzból, 1941-1944


Fájl:Szallzs.png

Összes Auschwitzból elszállított zsidó, 1941-1944 : 100,743

Források: Anyag sorszáma: 187603: 1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286.

Nyilvántartott kivégzések Auschwitzban, 1940-1943

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 281-1940: Képkockák 107-869-Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286.

Összes kivégzett bentlakó: 1359
Összes kivégzett orosz: 19
Összes kivégzett cigány: 19
Összes kivégzett lengyel: 1208
Összes kivégzett zsidó: 117
Összes kivégzett cseh: 6

Összes Auschwitzba küldött magyarországi zsidó, május, 1944 - október, 1944


Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286-1945: Képkockák 001-329. Összes Auschwitzba küldött magyar zsidó, május-október, 1944: 23,117

Figyelem: az Auschwitzba küldeni kívánt magyar zsidók száma, május-október, 1944:

  • Lucy Dawidowicz. The War Against the Jews, New York, 1975.: 450,000 (Lucy Dawidowicz: A zsidók elleni háború című, 1975-ben New Yorkban megjelent könyve szerint
  • Raul Hilberg, The Destruction of the European Jews, New York, 1985. 180,000 (Raul Hilberg: Az európai zsidók elpusztítása című, 1985-ben, New Yorkban megjelent könyve szerint

Auschwitzból elszállított magyarországi zsidók, május-október, 1944

Összes Auschwitzba érkezett magyar zsidó, május-október, 1944: 23,117
Összes Auschwitzból elszállított magyar zsidó, május-október, 1944 : 21,527
Összes Auschwitzban maradt magyar zsidó október után, 1944 : 1,590

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286-1945: Képkockák 001-329

Összesen: 1941 július- 1944 október

  • Zsidó foglyok száma az auschwitzi táborban: 173,000
  • Tífuszban meghalt zsidó foglyok száma : 58,240
  • Természetes halállal meghalt zsidó foglyok száma : 2,064
  • Más táborokba szállított zsidó foglyok száma : 100,743
  • Hivatalosan kivégzett zsidó foglyok száma : 117
  • Zsidó foglyok száma a tábor 1945 január 15-i német evakuálása után: 11,839

Források: Anyag sorszáma: 187603: Mikrofilmtekercs 281-1940: Képkockák 107-869-Mikrofilmtekercs 282-1940-41: Képkockák 001-875-Mikrofilmtekercs 283-1941-42:Képkockák 001-872-Mikrofilmtekercs 284-1942-43: Képkockák 003-862-Mikrofilmtekerc 285-1943-44: Képkockák 019-852- Mikrofilmtekercs 286-1945: Képkockák 001-329.

A nagyszámú zsidó azért maradt az evakuálás után a táborban, mert ezek nem voltak szállítóképesek. Rájuk lengyel milícia vigyázott a szovjetek megérkezéséig.

Ezek közül ismeretlen számú meghalt, részben a lengyel milícia kegyetlensége miatt, részben a szovjetek kihágásai miatt. Pontos számuk nem ismeretes, szovjet források 7 és 10 ezer közé teszik számukat.

Hogy az 1590 Auschwitzban maradt magyarországi zsidóból hány halt meg a lengyel milícia vagy a szovjetek kihágásai miatt, nem ismeretes.

Hal Turner

A Vörös Kereszt statisztikája a koncentrációs táborokról

A Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos adatai bizonyítják, hogy a "holocaust" szélhámosság volt! A legutóbb nyilvánosságra hozott, évek óta elzárt adatok mutatják, hogy a "koncentrációs táborok" összes halottainak száma mindössze 271.301. Nem halt meg hatmillió zsidó, az egész komplett kitaláció volt.

Éveken át a zsidók azt mondták a világ népeinek, hogy hatmilliót közülük szisztematikusam meggyilkoltak a német "koncentrációs táborokban" a II. világháború alatt. Bárkit, aki nem ismerte el ezt az állítást, gyűlöletes antiszemitának bélyegeztek. A világ számos országában még be is börtönöztek embereket, akik kétségbe vonták a hatmillió meggyilkolását.

Láthatja az egész világ, most itt egy beszkennelt hivatalos Nemzetközi Vöröskereszt dokumentum, amely bizonyítja, hogy az úgynevezett "Holocaust" sosem történt meg. A zsidók világszerte szándékosan hazudtak, hogy érzelmi és üzleti előnyhöz jussanak ezáltal. Szándékos, bűncselekménynek minősülő szélhámosságot követtek el milliók sérelmére az egész világon.

"A Holokauszt" a legnagyobb hazugság, ami valaha elhangzott. Dollármilliókat fizettek ki a "holocaust túlélőknek" és leszármazottaiknak valamiért, ami nem történt meg. Ez a nemzetközi, bűnös szélhámosság szinte már felfoghatatlan szintje.

Íme a Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos halálozási jelentésének beszkennelt képe.

Forrás

Miért fontos a Hawking-bojkott Izrael ellen?

Nincs a földkerekségen még egy olyan ország, amely magát demokráciának adja el és annyi iszonyatos, gyalázatos és hatalmas léptékű bűnöket követ el emberek jogai és élete ellen, mint Izrael.

Csak egyetlen mai hír: az ötnapos kínai látogatásán lévő Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, „Júdeában és Szamáriában” (értsd: Ciszjordániában) a telepépítések változatlanul folytatódnak és csak azért kerül sor némi késedelemre, mert hibák keletkeztek az engedélyek kiadásában.” Vagyis a tervbe vett, újabb 2500 lakást, illetve házat meg fogják építeni Jeruzsálem palesztin részén.

Hogy ez illegális az ENSZ szemében is? Netanjahuék köpnek rá. Hogy a palesztinok saját földjéről lopják el a vizet, amelyet nekik igen szűkre adagolva és drágábban adnak el, mint az izraelieknek, miközben a palesztinoknak megtiltják, hogy kutat fúrjanak? Kit érdekel? És aki emiatt tiltakozik, az antiszemita, miközben „megszállottan” foglalkozik Izraellel.

A világ legerősebb hatalmának, az Egyesült Államoknak a hadügyminisztere mondta még 2010-ben – és emiatt majdnem nem engedték posztjára, de miután térdre hullva ígérte meg, hogy a jövőben hátán fekve nyalja Izrael valamennyi talpát, megbocsájtottak neki az amerikai szenátusban -, hogy az amerikai kormány Izrael nyúlványa. Hogyan is várhatnánk ettől a nyúlványtól azt is, hogy akár pisszegjen is? Majd azzal kompenzál, hogy rendez még egy „tolerancia versenyt” magyar diákoknak, ahol megjelenik a kimondhatatlan nevű budapesti amerikai nagykövet, díjakat átadva, elégedetten mosolyogva.

Undor, hányinger, gyomorforgatag.

Izraellel szemben igazán erős csak a „grass roots”, azaz az alulról jövő kezdeményezések. E között van az a nagyszerű csapat, amely egyre nagyobb sikerrel győzi meg az embereket, bojkottálják Izraelt. Ők értik meg igazán, hogy ennél nagyobb fegyver nincs. Ez az, amitől Izrael igazán retteg. Retteg, hogy illegális telepein termelt mezőgazdasági termékeiket nem vásárolják Nyugat-Európában. Retteg, hogy a világon az egyetemek tudományos bojkottot hirdessenek ellene. Retteg, hogy nyugdíjalapok ne fektessenek be izraeli Nasdaq-részvényekbe. Retteg, hogy a palesztin házak törvénytelen elpusztításához használt Caterpillar-termékek – a gigantikus bulldózerek – gyártóját bojkottálják.

Izrael szolgái ilyenkor azt hajtogatják, a bojkottnak nincs értelme és az kontraproduktív. Milyen érdekes! Az apartheid ellen egységes volt a felfogás a szabad világban: a bojkottal lehet megdönteni a pretóriai rendszert. És így is történt.

Jimmy Carter volt amerikai elnök Izraelt apartheid rendszernek bélyegezte. Néven nevezte a nyilvánvalót.

És most a világ legismertebb fizikusa, a fél évszázada tolószékhez kötött Stephen Hawking döntött úgy, hogy az izraeli gyarmatosítás és a gyarmatosító emberjogi galádságai miatt nem utazik egy gigantikus jeruzsálemi konferenciára, ahol Nobel-díjasok, volt állam- és kormányfők csevegnek majd, miközben folyik a palesztinok maradék földjének elrablása és palesztin anyák szülik meg a porban csecsemőiket, miközben izraeli határőrök packáznak velük, nehogy időben jussanak kórházba.

Izrael megrettent, mert Hawking professzor tette most ismét rájuk irányítja a reflektort és sokakat rávehetnek a bojkottban a részvételre.

Na nem az ab ovo begazolt MTA-elnökökre gondolunk. Erkölcsi lényekre, akik végre úgy döntenek, nem lesznek szellemi rabszolgák és nem tűrik el, hogy a világ leggazemberebb „demokráciája” terrorizálja nemcsak a gyarmatain élőket, de szinte az egész világ országait, sakkban tartva az olyan „antiszemita” mesékkel őket, mint Schweizer főrabbi képzelgése.

Ha planétánk leghíresebb és fizikailag legnyomorultabb fizikusa mert bátran fellépni, itt az ideje, hogy mi is felegyenesedjünk láthatatlan tolószékünkből, és legalább kimondjuk, amit látunk. Majd pedig bojkottáljuk ezt a lator „demokráciát” azzal az eszközzel, aminek birtokában vagyunk. Ne vegyünk tőlük gyümölcsöt, ne vegyük légkondicionálójukat, ne utazzunk országukba. És mindenütt hirdessük a valóságot.



Ordosz műhely

Miért is kell az országunk a zsidóknak?

Az általános vélekedés, hogy azért kell Magyarország nekik, mert itt van víz, meg minden, ami szemnek és szájnak kell. De ez csak egy szempont. A zsidók halálos veszélybe kerültek mindenhol, ahol nagy számban élnek. Izrael mindig is ellenséges közegben lesz. Egy hajszálon múlik maga a léte. Az USA minimum ketté fog szakadni és a déli területek spanyolok, míg az északiak fehérek lesznek, jobb esetben. Azonban itt is gyorsan terjed az iszlám. Még a feketék körében is, ahol sokan térnek át az új hitre. A zsidók itt is halálos csapdába eshetnek a későbbiekben. Európában Franciaországban és Nagy-Britanniában vannak jelen nagy számban. Az itt is jelen lévő iszlamizálódás megint csak súlyosan érinti őket. Magyarán csapdába kerültek. Mi földrajzi szempontból nagyon jó helyzetben vagyunk számukra. A mesterségesen előállított cigányprobléma felőrli a magyarságot, utána ők rendezik a cigánykérdést, és szereztek egy országot. Tehát világpolitikai okok vezetnek ehhez a folyamathoz. Pontosabban ez már el is kezdődött 

A recept:

Miután megszerezted a politikai és gazdasági hatalmat, illetve uralod a médiát, akkor fogjál egymillió cigányt! Diszkrimináld őket pozitívan, engedjél meg nekik bármit, még a lopást és a gyilkolást is. Támogasd őket a média teljes erejével! Szórd meg velük az egész országot, az összes iskolát, az összes falut és várost! Várjál ezután ötven évet, és már kész is van, amit akartál. Ha kész van, azt látni fogod, hiszen az adott országban már alig él fehér kultúrnép. Indíthatod a repülőidet! Valahogy így fogalmazhatták meg a magyarországi terveket! 

A cigányproblémát valóban ők hozták létre az elmúlt évtizedekben. Tökéletesen építették fel ehhez a társadalombiztosítást és a segélyezési rendszert. A szociálpolitikai juttatásokat is rájuk szabták ki. A cigányság nem tud országot működtetni, egy másik nép szükséges ahhoz, hogy előteremtse a megélhetéséhez szükséges javakat. A gazdatest. Egy földi sci-fi rajzolódik ki. A cigányságot a hazai és nemzetközi zsidóság pörölyként alkalmazza, és már el is kezdte a magyarságot megsemmisíteni, láthatóan hatásos módszerekkel. 

A média hatás

A zsidó kézben lévő média éjjel és nappal sajnáltatja őket. Ha cigányt ölnek az hír, de amikor magyart ölnek cigányok, az tabutéma. Tabu, amiről egy szót sem lehet szólni. Még néhányan emlékezhetnek egy több mint tíz évvel ezelőtti esetre, amikor két magyar gyerek leszúrt egy cigányt egy vasúti sín mellett, valahol az Alföldön. Az ok, hogy a cigány terrorizálta a magyar fiúkat, sőt az egész osztályt, ahova járt. Az RTL azonban egy egész műsort arra áldozott pár nap múlva, hogy bemutassa a hamisított előzményeket, és a terrorista cigány temetését, az elejétől a végéig. Undorító volt, hiszen a halott cigányt mutogatták a koporsóban fő műsoridőben. Persze arról nem szóltak, hogy a cigány miket művelt, mielőtt a srácok megforgatták benne a kést.

      

A semmittevéstől híznak, agresszívak, fialnak a mi pénzünkből

Az olaszliszkai esetet is úgy próbálták beállítani, hogy egyetlen család megvert valakit, és belehalt. Persze azt nem mondták, hogy az egész cigánysor rugdosta a szerencsétlen tanárt. És ott van a rengeteg, manapság már ezerszámra tehető eset, amikor magyarokat gyilkoltak, vagy kínoztak meg ezek a vadállatok. Ezeket a média módszeresen eltussolja, és semmi sem mehet ki, főleg nem az, hogy cigány az elkövető, vagy kreol bőrű. Találtak szinonimákat, amivel helyettesíteni lehet a cigány szót. Fiatalok szó használatos, ha csoportos cigány elkövetőkről van szó. Ha fiatal egyénről, akkor kisfiú, vagy kislány. Cigány tömegverekedés helyett családok szólalkoztak össze, vagy az elkövető és népes rokonsága mondat a menő. A cigány szó tabu. A média nem használhatja. Ha a hírt nem lehet elhallgatni, takarni kell, hogy cigányokról van szó.

      

A cigányjogvédő zsidók, nekik mi nem számítunk 

A bújtatott etnikai tisztogatás

Az ország egyes területeit teljesen megszállják. Mondhatjuk, hogy az etnikai tisztogatás elkezdődött, egyéb módszerekkel. Persze ölnek és gyilkolnak, agyonvernek és kínoznak. Na de ezt csak úgy nem lehet! Ehhez a hátteret, méghozzá tökéletes hátteret kell biztosítani. Magyarán a végrehajtáshoz szükséges alapvető feltételeket elő kell állítania a megszállt politikai hatalomnak. A kérdés, hogyan? 

Első körben szét kellett verni a magyar családokat, főként a nemzet és kultúramegtartó magyar paraszti családokat. A szocializmus alatt elindult a vidék szétverése. A fiatalokat kiszakították családjaik köréből, a faluból és a városba csalták. Kaptak lakást és munkát, de elszakították őket a paraszti világból és lassan, de biztosan városiakká változtatta a rendszer őket. A folyamat lassan, de biztosan a vidék egyes részeit kiüresítette, és a fiatalokat eltüntette a falvak egy jelentős részéből. Ezek jórészt már csak néhányszor jártak haza, az egykori falvaikba, de a gyerekeik még ennyit sem a későbbiekben.

A tanyák fizikai megsemmisítése pedig általánossá vált ekkor. A magyarok szépségekkel teli szabadságának a jelképe a tanya, a tanyavilág a totális megsemmisítés célpontjává vált. Az első csapás tehát megtörtént a szocializmus alatt. A vidék kiöregítése megindult.

A második körben a még megmaradt vidéki fiatalságot gazdaságilag a munkanélküliség fegyverével ellehetetlenítették, és a lakóhelyéről való elköltözésre, bizonyos esetekben külföldre kényszerítették. A vidék jó része elnéptelenedett és kiöregedett. Az öregeket pedig a rendszer felhasználta, felhasználta az egész magyarság megfélemlítésére. Aljas módszerekkel cigányokkal kezdte megszórni az integráció nevében a kiöregedő falvakat. És ezzel elkezdődött a terror, és az etnikai tisztogatás. A cigányok szocpolos házaikat megkapva már csak arra koncentráltak, hogy mit lehet ellopni a magyaroktól, bármi áron.

Mindenki emlékszik arra, hogy a megélhetési bűnözés mögé bújva a cigányok mindent megtehettek korábban és ma is. Sőt mivel kiszúrták a főleg egyedül élő öregasszonyokat, rájöttek arra, hogy ezek kirablása is egyszerű és sok esetben nagyobb hasznot hoz, mint az egyszerű tyúklopás. A vidék folyamatosan lepusztult e miatt, hiszen minden, ami mozdítható volt, azt vinni lehetett. Ezért váltak a vidék szőlői és földjei parlaggá. A korábbi pincesorok romokká, az istállók és tyúkudvarok üressé. Jól megszerkesztett, irányított, és a média által fedezett módszerek ezek.

Az olyan falvakat is előszeretettel szórták meg, ahol élt és él még valamilyen mennyiségben fiatal. Sok esetben ezeket a cigányokat a magyarok által lakott utcákba telepítették, ahol életerős fiatalság is lakott. Olyanok, akik még gyereket akartak, vagy volt már nekik. Olyanok közé telepítették ezeket a semmirekellő élősködőket, ahol még a magyar szomszéd művelte a kertjét és a fáit, illetve volt jószága. A kertek és a fák ezután a cigány pusztítás célpontjai lettek és így sok kertben itt is megszűnt a termelés.

Az iskolák elcigányosodtak, és mivel nem lehetett és manapság sem lehet szegregációt alkalmazni, a tanítás és tanulás lehetetlenné vált. A magyar gyerekek verése mindennapos lett. A cigányok kifosztották, megalázták és megalázzák őket. 

Magyarán a nagyszülők szintjétől a szülőkön keresztül a kis gyerekekig mindenkit elért a zsidók által jól irányított cigányterror. Egyes magyarok körében, akik ebben a cigánytengerben éltek és élnek, megindult az elcigányosodás és a faji keveredés folyamata. Általában a magyarság deklasszált rétegeiben jellemző leginkább ez a negatív folyamat. 

   

Kortól és nemtől függetlenül ütik-verik a magyarokat a cigányok 

És mennyibe kerülnek a cigányok? Mibe kerül nekünk ez a semmirekellő réteg? Nem érdemes számolni, hiszen még körülbelüli összeget sem lehet megállapítani. Nemcsak a kifizetett segélyeket kell nézni, hanem a melléjük megítélt egyéb juttatásokat első körben. A másik, hogy az egészségügy ellátja őket, persze nulla forint társadalombiztosítási befizetés mellett. Nem szólva arról az összegről még, amit a rendőrség költ rájuk. Tele van velük a börtön és az árvaház. Ingyen utaznak, lopják az áramot és a vizet. A közművek kintlévőségeinek a nagy részét ők okozzák. (Mi pedig fizetjük!) Lebontanak mindent, amit nem lehet mozdítani. Kiirtják az erdőinket, elpusztítják természeti értékeinket. Illegális bányákat nyitnak, ahol lopják a szénvagyont, de külszíni vasércbányát is dézsmáltak már az ott található ásványok miatt. És persze a betörések, lopások, gyilkosságok, csalások ezrei évente. 

      

Csak a jéghegy csúcsa 

Napokig lehetne sorolni, hogy milyen károkat okoz ez a sáskahad. Mellesleg, ha erre a biológiai fegyverre fordított összegeket egy normális állam a magyar fiatalságra költené, akkor ez hány magyar gyerek születéséhez vezethetne? Ez is felbecsülhetetlen.


Célpont: a Kárpát-medence - avagy a tétlenség ára 

2009. július 30. 20:37 HunHír.Hu

Az ország sorsával senki sem foglalkozik, mert nem őrá tartozik, neki dolgoznia, megélnie vagy éppen akármit csinálnia kell, úgy általában hagyjuk őt békén... Választott (senki sem választotta őket) elitünk (még a szótól is kiráz a hideg: patkányaink a szó igazi jelentése) a saját végtelen jólétük értelmében, máshoz nem értvén, az országuk kiárulásával keresik meg mindennapi
milliárdjaikat....

A lakosság a televízió bűvöletében él. Ostobán bámul és nézi mások hogyan élnek. Csak néz... A gyerekek iskolába járnak vagy éppen mellé... A fiatalok a tanulással, a munkahelykereséssel vagy személyes vágyaik megvalósításával foglalkoznak... A középkorúak az élet igáját húzzák, megalkuvásokkal és reményeikkel, hogy megélni tudjanak...
 A családok kialakulnak, elválnak vagy éppen szétesnek napi szinten... Az öregek örülnek, hogy éppen nincsenek kórházban, az élet dolgai a fiatalokra tartoznak, szorulásuk van... A halottak elégedetten mosolyognak a temetőben, ők már tudják, hogy végig rosszul csinálták, de lám az élők sem jobban...

.... A Föld forog, nem kell irányítani...úgysem tudnánk, ez a sok hülye meg hadd
higgye...
Mindenkit befolyásol, de senki sem foglalkozik vele igazán - mi lehet az? Ez az országunk, a hétköznapjaink küzdőtere és annak a ránk erőltetett játékszabályai, amitől függünk!

Nem számít az, hogy mennyien vagyunk, ha sokan, nem teszünk semmit, ellentétben egy szűknek most már egyáltalán nem nevezhető élősködő réteggel, akik a szándékosan csonttá soványított hazánk vérét isszák, de vödör szám és számolatlanul. Persze jönnek még, van belőle!

Ez az állapot sokáig nem tartható fenn, de mindenki úgy tesz és tervez, mintha ez az abnormális zsidó világ egy örökkévalóság alapja lenne, amire érdemes építeni. Szép lakóparkok készülnek minden luxussal és kényelemmel, persze nem nekünk.. Szép hatalmas bevásárlóközpontok tehénkednek el a valamikori élettel teli zöldövezeteken. Szép hatalmas luxus városi-terepjárók búgnak felsőbbrendűségük tudatában - az aszfalton. Terepre már nem alkalmasak, viszont kiválóan ellensúlyozza a benne lévő ürességet.

Szép hatalmas Disneyland épül valamikori országunk földjén, golfpályákkal, kaszinókkal, ahogyan az meg van írva a zsidó jólétnek és értékrendnek megfelelően. Dolgozik is rajta szorgalmasan a magyar, tudva, keseregve, hogy kár ezért a földért, a tönkretett élővilágért és a saját életterünkért, mert igazi életre már nem alkalmasak.

Szépen özönlenek ide, a befizetett járulékainkból visszaforgatva a világ minden részéről idecsalogatott és kedvező hitelekkel megtámogatott dögkeselyűk, látva és érezve a könnyű konc lehetőségét, a rablás, a fosztogatás és az élősködés biztonságát, "felemelő érzését"!

Ezt kellene most lefesteni a Feszty-körkép újkori honfoglalásaként, bár az eredeti sem volt mentes a történelmi demagógiától...de legalább nem pajeszos zsidók meneteltek rajta. A nap szépen süt, mindenki végzi a maga feladatát, lop, rabol, csal, üzérkedik, hazudik vagy éppen fenyeget a szép új világ elvárásainak megfelelően, vagy komor gondolataiba merülve robotol és sopánkodik az élet értelmetlenségéről.

Béke van. Áldott és magasztos béke, amelybe hamarosan belehalunk. Mindnyájan!
Katonapolitika... (a zsidónak ez nem tetszik...erőt sugall, és ezt nem szereti...lehet, hogy rasszista?) Ez nem az, amiről szó van a hétköznapi életben. Itt nem számítanak a sirámok, itt a tények, a rideg tények és csakis azok számítanak. Nincsenek jóindulatú és naiv anyókák, apókák, a nagyszerű és magasztos élettapasztalatukkal, erőtől duzzadó és vágyakkal teli fiatalok  és játszó gyermekek.....itt célpontok vannak!

A célpont a Kárpát-medence!
Az Izraelnek hazudott életképtelen pénzmosóhelynek hamarosan lőttek - nem csak képletesen, hanem valóságosan is. Tudja ezt már mindenki, akinek egy nagy piros gomb van a keze ügyében... nem számít ki ez, milyen nyelven beszél és hogyan fog imádkozni, amikor ezt a gombot - meggyőződésből! - lenyomja.
Meg kell tennie! A világon a leghatalmasabb és legjóságosabb nép a szétszóródott magyarság, ezt már mindenki tudja rajtunk kívül. Nyomaink megtalálhatók az Andok gerincén, az óceánok mélyén, a piramisok falában, Dél-Amerika őserdeiben és alagútjaiban, és az Antarktisz három kilométer vastag (!) jege alatt is!
Made in Hungary!

Jóságunk szinte vonzza a parazitákat, élősködőket és egyéb, nemzetnek sem nevezhető söpredéket és fattyaikat, kik nálunk kóstolnak bele a jólétbe és felhőtlen életélvezetbe. Ideális helyre jöttek. A bégetésen és némi népi hagyományőrzésen kívül -, amit most már akár a sajátjuknak is tekinthetnének - mástól nem kell tartaniuk. Nekünk viszont igen! Miattuk válik célponttá a Kárpát-medence és benne mi is, hogy még halálunkban se szabaduljunk meg tőlük!

Izrael és a zsidóság nem csak az országok hanem az  emberiség, pestise is.

 Egyenesen ragályos és fertőz mindent, amihez csak hozzáér vagy vele   kapcsolatba kerül. Ha nem lennénk a zsidó média fojtogatásában, erről tudnánk. A harmadik világháború küszöbén egy helyzetkép:

Izrael feladja "államiságát" és Palesztinát, ahol nem bír az elszánt és hittel felvértezett hősszívű lakossággal!

(Akiknek gyakorlatilag a hitükön kívül (!) nincs semmijük, a "tökös" zsidó  hadsereggel szemben...)
Persze ezt nyíltan nem teheti, de ha már szükséges, "akkor bosszuljuk meg úgy,hogy akit csak lehet pusztítsunk el, dögöljön meg (ahogyan ezt a történelemben mindig is tették, ha a kiűzetésükre sor került!), de járjunk is jól!"

Egy újabb "áldozat" szerepkörébe akarja magát helyezni a mindenkori agresszor, tömeggyilkos és kollektív bűnös - mert ez a legjobb álca, az emberiség barom, gondolkozni úgysem tud...az ott maradt zsidók meg még halálukkal is hasznot hajtanak... Ez lesz ám az igazi hollókunszt a világuralomért!

"Irán a mi megmentőnk! Belerángatjuk egy atomháborúba (túl régóta és rendszeresen vádoljuk azzal, amit mi szeretnénk vele elkövetni...), és a speciálisan az angoloktól megrendelt, de az erre a célra átalakított német tervezésű, partvédelmre kifejlesztett tengeralattjárónkkal Irán közelébe lopakodunk, mintegy "részeivé" válunk a területüknek. Csak várnunk kell... Ezek a bolond irániak
azt hiszik, hogy megvédhetik magukat velünk szemben. Persze mi - mint mindig - sunyin játszunk és alattomosan. Ez a büszke perzsák (nem arabok!) gyengéje. (És a miénk is, teszem azt hozzá...)

Egy szép napon csak elkészülnek végre azzal az atomfegyverrel és akkor mi résen leszünk. Szép okosan a felségvizeiken belülről, a part közeléből kilövünk két atomtöltetet -, amelyet a dimóniai nukleáris telepen őrizgettünk és lassan lejár a szavatossága... - bevezetőként. Egyet a kiürített és most már csak jelképesen lakott Tel Aviv-ra, a másikat az amerikaiakra a Perzsa-öbölben, lehetőleg egy zsíros célpontra, mondjuk egy hordozó csapásmérő kötelékre, hogy biztosan
felébredjenek!

(Csak nem fogja azt hinni a világ, hogy mi, az emberiség "kiválasztott" és "jóságos" népe, aki azt a drága jó Jézus Krisztust adtuk a világnak - lám, még a neve is zsidó, a többi meg nem számít.. a saját országunkra és a szeretett amerikai barátainkra lövünk! Aki ezt még csak feltételezi is, az egy...rasszista!)

És bizony az emberiség a hétköznapi dolgaival lesz elfoglalva, eszébe sem fog jutni gondolkodni ( amúgy sem tud....). Majd mi sugalmazzuk gyorshírben a "szörnyű és embertelen csapást" és azt, hogy a világ "demokratikus és békeszerető erői" a béke védelmében csapást mérnek az agresszorra, a választási csaló és vallási fanatikus (ami ugye az őrültséggel egyenértékű...) Ahmadinezsádra és Iránra!"
Szegény iráni nép és szegény testvéri magyar nép!

Az irániak látva és megtapasztalva népük rettenetes pusztulását, jogos (!) haragjukban, bosszútól vezérelve a világ legnagyobb (!) zsidó beltenyészetét fogják célba venni, ami nem más, mint a Kárpát-medence!

NE HIGGYÜK, HOGY AZ ITT LEÍRTAK EGY FIKCIÓ RÉSZEI! EZ A MEGJÓSOLT (Nyirkai Jóslat) ÉS
VALÓRA VÁLT VÉGZETÜNK! NEM MUTATTUK MEG A VILÁGNAK, HOGY EZ NEM IZRAEL!


A lakosság a televízió bűvöletében él...csak néz és néz, de nem lát...
A gyerekek az iskolában kinéznek az ablakon...
A fiatalok megállnak a munkahelyükön, az iskolában...és kinéznek az ablakon...
A családok abbahagyják a marakodást, a civakodást a pénzért és kinéznek az ablakon...
Az öregek a kórházakban és az otthonaikban kinéznek az ablakon...
A halottak csontarcába fény villan...
A halál pillanatában egy kissé merengővé válik az ember...álljunk csak meg egy pillanatra!

A valóság köszöntött be, a zsidó hála és jó szándék megnyilvánulásaként, "büszke melegség" öntötte el hazánkat és sorra szöknek szárba a "demokratikus" és "humánus" zsidó értékrend jól megérdemelt gombaalakú virágai...

A zsidó együttlét ára: a nemzethalál!

Gondolj erre amikor nap, mint nap munkába mész és pergeted le életed homokszemeit és tartod fenn a zsidómókuskereket! Ők intellektus és morál nélkül (igen "kedves" zsidóolvasó, ez így van, mielőtt reflexből tagadnád, mert "szívhelyen" ütött...) nem érzékelik a veszélyt! Csak velünk együtt életképesek! Valakinek megkell termelnie azokat a javakat, amikért érdemes idejönni és lopni, gyalázni minket!

A zsidók önálló életre, a társadalom és civilizáció adta keretek nélkül, nem alkalmasak!
Mindig is csak egy dologra voltak alkalmasak: az élősködésre, a bomlasztásra és az erőszakos bosszúra minden ellen, ami nem az övéké!

A perzsák harcos nép, sokkal jobban, mint az irakiak és a palesztinok... Ők eszközökben nem lesznek válogatósak, ha az életüket kell megvédeni, mert pontosan tudják, kikkel állnak szemben! Egy percig sem fognak habozni! Ők fogják innen kitakarítani a leülepedett és birodalmat építgető zsidókat - velünk együtt!

Feszültségfeloldás:
Nem úgy van az - ki tudja?! -, a jövő nem olyan sötét - ki ez a pali, valami jós? -, az biztos, hogy rasszista, őrült, agyára ment a jólét, mit dolgozhat ez, hogy van ideje gondolkozni...és ezért kap fizetést is?! 

Epilógus:

A Föld lassan forogva halad a Nap körüli pályáján... Sóhajt, és a Hold tükrében magára tekint: mióta százötven millió éve (!) a testvérbolygójáról (........) idejöttek az első emberek, azóta ilyen elmebeteg és velejéig rohadt társulatot még nem hordott a hátán. Feltekint és a szeme megakad a távoli vörös folton.... "Nagytakarítás! - ideje már találkoznunk! - és megrázza magát.

Lent a földön egy nagy seggű, szeplős földlakó csipszet rágcsálva nézi a lapos tévéjét, felülmúlhatatlansága és kiválasztottsága teljes tudatában: "valahol megint földrengés volt..." - böfögve átkapcsol egy show műsorra - "Ki a szart érdekel"...
Kint egy kismadár elgondolkozva felnéz és elrugaszkodik - csak messze innen, és vissza sem néz!

Bíró Zoltán dolgozata Csurka István letiltott drámájáról
2012. szeptember 1. 22:20:08

A Magyar Fórum legfrissebb számában jelent meg az MDF első elnökének, Bíró Zoltánnak az írása, amely A hatodik koporsó című Csurka-drámát ért vádakat szembesíti magával a művel és a műben előtárt történelmi tényekkel. A dolgozat írásakor a szerző még nem tudhatta, hogy az Újszínház igazgatója - engedve a főpolgármesteri akaratnak - időközben úgy döntött:  jövő februárban mégsem tűzik műsorra Csurka darabját.

Eleddig nem olvastam a hazai sajtóban olyan írást, amely elemző szándékkal közelített volna Csurka sokat ócsárolt művéhez. A támadók konkrét vádakat nem tártak a közvélemény elé, a nyilatkozók megelégedtek azzal, hogy megállás nélkül öblögették az „antiszemita” szót. Csurka „antiszemita” volt, a darabja is az, s ilyen „uszító” művet nem lehet közpénzen fenntartott színházban bemutatni – összességben ezt az álláspontot képviselték a támadók. Például (a véletlenül zsidó) Fischer Ádám is, aki egy német lapnak adott, régebbi nyilatkozatában Csurka Istvánt a „hazai antiszemiták doyenje”-ként említette – mindenféle indok, idézet és egyéb bizonyíték említése nélkül.

Most megtört a jég: a Magyar Fórumban megjelent hosszabb dolgozatában a jeles irodalomtörténész, Bíró Zoltán, pontosan rávilágít arra, miért „antiszemitázzák” A hatodik koporsót az erre szakosodott megmondó-emberek. Mivel sokan nem olvassák a Csurka István által alapított lapot, úgy gondoltam, némi kommentár kíséretében közzéteszem a teljes írást, hogy minél több emberhez eljussanak Bíró Zoltán gondolatai. Az alábbiakban a Magyar Fórum 2012. augusztus 30-án megjelent számának 3. oldalán olvasható írást csonkítatlanul közlöm.


Bíró Zoltán: Szembesítés

Csurka István drámáját joggal tekinthetjük szembesítésnek egy különös bírósági eljárás során. A hatodik koporsó egy nemzet halálra ítélésének, a magyarság sorsának a szimbóluma a színpadon, egy velejéig romlott bíróság és egy aljas bírósági színjáték keretében. Itt bűnösök ítélkeznek az áldozat felett. A szembesítés célja a XX. század bűnöseinek kihallgatása az áldozat képviseletében színpadra állított koporsó jelenlétében. A szembesítést és a kihallgatást a hatodik koporsó apródja irányítja. A helyszín Versailles, egy tárgyalóterem, ahol azok gyülekeznek, akik egy Közép-Európában ezer éve hazát, majd önálló államot teremtő európai nemzet szétszaggatását készítik elő az európai győztes és demokratikus hatalmak nevében. Egyúttal már itt és ekkor (1919 februárjában) azt is elrendezik, hogy a nemzetgyilkosság története a maga nyers valóságában soha ki ne derüljön, a legfőbb bűnösök maradjanak örökre háttérben, mint volt akkor is, amikor a bűnt elkövették. Az urak mellesleg a történelem meghamisítására is szövetkeznek tehát. Ezért tekinthetjük – az íróval együtt – ezt a drámát harcnak a történelemhamisítás ellen, a „történelemhamisítás ősi technikájának bemutatásával”, azaz leleplezésével.

Csurka István dokumentumdrámát írt. Alapját az első világháborút lezáró úgynevezett béketárgyalások különféle dokumentumai adják. Benne a fikció egy magyar tudományos-technikai találmány, melynek révén hitelesen felidézhetők a múlt eseményei, szereplői úgy, hogy a történelmi igazságokat és az események mozgató rúgóit ne lehessen lehazudni és a bűnösök egy csoportjának a kilétét eltitkolni. A döntéselőkészítő bizottság tagjai, tehát a trianoni döntésekért a fő felelősséget viselők számára láthatatlan marad a személy, aki a leleplezést irányítja, hogy munkájában ne tudják korlátozni, ne tudják őt megsemmisíteni. Ő a hatodik koporsó apródja, aki a koporsóban elhozta ide nagyapját, az ötvenhatos hőst, a kivégzett forradalmárt, akit kizárólag erre a szembesítésre megelevenít. Szerepel a darabban még egy Harchow nevű amolyan előávós féle figura a maga üvegkalitkájával és süllyesztőjével együtt, aki titkosszolgálati megfigyelője, ellenőre a tanácskozásnak. Ő mindent lát és hall, ha kell, eltűnik a süllyesztőben és megjelenik újra. Fegyver van nála, szükség esetén, ha valaki eltérne a tervezett programtól, akár le is lőheti. Akár maga Clemenceau is lehetne az áldozat, ha komolyabban belezavarna a tárgyalás előre megírt forgatókönyvébe és azzal veszélyeztetné a meghatározott végeredményt.

Három történelmi korszak kapcsolódik egymáshoz a drámában a szereplők által: 1919. Versailles, a trianoni békediktátum ideje, 1956., a magyar forradalom és szabadságharc és az utána következő megtorlás, valamint a XX. század nyolcvanas-kilencvenes évei, a „rendszerváltás”, a Nagy Imre és mártírtársai temetését követő évek. Vagyis egy tragikus történelmi folyamat, melynek XX. századi forrása az első világháború és a trianoni diktátum. Aki minden áron bele akar kötni a dráma történelmi folytonosságot felmutató és a magyar tragédia eredetét vizsgáló szemléleti és szellemi alapjába, írói látásmódjába, az kezdheti mindjárt itt. Támadhatja azzal, hogy nem lehet későbbi eseményeket egyetlen korábbira visszavezetni, az ok-okozati összefüggések sokkal bonyolultabbak és különben is túlságosan gyakran emlegetjük Trianont, mint minden bajunk eredőjét. Aki ezzel támadná az írót, annak nem sok judíciuma van a történelemhez és a politikához, vagy nem akarja tudni, hogy mindmáig minden politikai lépésünket meghatározza az a tény, hogy az országot egyharmadára csonkították, életfeltételeit a végletekig zsugorították, katonailag védtelenné tették, népének jelentős részét pedig kiszolgáltatták az utódállamok bosszújának és beolvasztó politikájának. Ha nem csak a magyar történelemben, hanem Európa egész történetében nézzük a versailles-i döntéseket, akkor is tagadhatatlan annak minden ott programozott következménye, a második világháborúval együtt. Aki mindezt Csurka történelmi túlzásaiként akarja a köztudatba ültetni, annak figyelmébe ajánljuk – többek között – a francia Henri Pozzi a harmincas évekbeli Európának és elsősorban saját hazájának szóló figyelmeztetését: A háború visszatér. A magyarsággal szemben elkövetett gyalázatról pedig így szól: „A háborúban legyőzött államok közül egyiket sem sújtották olyan kegyetlenül, egyikre sem raktak annyi erkölcsi és anyagi terhet, mint Magyarországra. Magyarországot nem büntették. Magyarországot kivégezték.

Nemcsak a döntéshozók tájékozatlansága, Benes és társai gátlástalan magyarellenes aknamunkája, hanem a nagyhatalmakat már akkor is kézben tartó érdekkörök kíméletlen önérvényesítése, világuralmi törekvése sodorta magával az egész döntést előkészítő folyamatot és magát a végső úgynevezett rendezést. Ezeknek az érdekköröknek lételemük a pénz, népek, nemzetek, államok kiszolgáltatottsága. Nekik kellenek a háborúk, a hadiszállítók, a hitelezők, a seftelők mesés haszna, mások vérén és halálán a frontokon. Ezért van már a versailles-i előkészítő folyamatba becsomagolva együtt a nácizmus, a fasizmus, a bolsevizmus, és ahogy a drámában elhangzik: maga Hitler és Sztalin. Ezt a csomagot küldte Versailles Európának. Erről szól A hatodik koporsó.

A háttérben oly eredményesen munkálkodó, már említett érdekkörnek a leleplezése valójában az, ami némelyek kedélyét ma annyira feldúlja, és olyan mértékben sérti ismét csak önérdeküket, hogy attól hideglelést kapnak. Azokról a „nemzetközi” utódokról van szó, akik esetleg nem is tartoznak a jól ismert bankházak közvetlen hatókörébe, csak éppen kedvezményezett és futtatott figurái azoknak. A dráma bemutatása ellen háborgóknak nem is a drámaíró történelemszemlélete, nem is a versailles-i történet általános értelmezése érdekes, hanem az, hogy a színpadon majd reflektorfénybe kerülnek olyanok, akik mindmáig felelősséggel tartoznak a múlt század minden iszonyatáért, de eddig maradtak a félhomályban, legalábbis a nagy nyilvánosság számára láthatatlanul. Ezért irtóznak annyira az utódok a darab színrevitelétől. Nem azokról az államférfiakról, miniszterekről és miniszterelnökökről van szó tehát, akik felelőssége ugyan semmi esetre sem vitatható, akiket Trianon kapcsán amúgy is minduntalan emlegetünk, de akik maguk is ennek az említett körnek, vagyis a drámában feltárt háttérhatalomnak a rabságában döntöttek, minden igazságérzet és józan előrelátás ellenére: Clemenceau, Gróf Vinci, De Martino, Balfour vagy a Versailles-ból szinte menekülve távozó Wilson elnök, aki végül nem volt hajlandó aláírni a diktátumot. Nem is csupán Benesről és falánk társairól, hiszen joggal hangzik el a kérdés Csurka drámájában, végtére is: „Ki az a Benes”, mitől lenne egymagában ez a nemzetközi hazudozó, csaló, eszelős magyarfaló világpolitikai tényező?

Más nevek, más személyek megjelenítése borzolja most az utódok kedélyét. Ott ülnek majd a színpadon (vagyis a bizottsági tárgyaló asztalnál) a valóban nemzetközi politikát csináló bankárkaszt prominens figurái és ők irányítják a dolgok menetét: Rothschild, House ezredes, Baruch, Jacob Schiff – a teljesség igénye nélkül. Érdemes lenne az ő személyes történetüket egyenként nyomon követni. Nekünk azonban elég annyi, hogy valamiképpen mindannyian a Rothschild keltetőből bújtak elő, mentek Amerikába küldetéssel „szerencsét próbálni”, vagy már korábban bevándorolt családok leszármazottai, és lettek hatalmas vagyonok tulajdonosai, titkos társaságok befolyásos vezetői, az amerikai elnök legszűkebb körében az események, lényegében az amerikai politika irányítói. House ezredes például a FED-ben, vagyis a sajátos módon magánkézben lévő amerikai központi bankban érdekelt és egyben Wilson elnök tanácsadója, a Külkapcsolatok Tanácsában állítólag ő a valódi elnök. Baruch spekuláns, bankár, ugyancsak Wilson elnök tanácsadója. Jacob Schiff egy rabbi fia, szintén bankár, ez idő tájt őt tartják a Wall Street „főnökének”, valamint a bolsevizmus legnagyobb amerikai támogatójának. Véletlenül mindannyian a trianoni döntést előkészítő bizottság tagjai és hangadói. Véletlenül valamennyien zsidók, és ez az, amitől Csurka István drámája antiszemita darab, betiltandó, letiltandó, száműzendő minden térről, de főképpen a színpadról. Mert a leleplezés, amennyiben az zsidókat is érint, a most a színházi bemutató letiltásáért aláírásokat gyűjtögetők szemében antiszemitizmus. Mi lenne, ha ezek az emberek egyszer rászánnák magukat arra, hogy magukat is szembesítsék általuk tabunak tartott tényekkel és igazságokkal? Alighanem nyugodtabb és biztonságosabb lenne úgy a világ mindenkinek.

A darab végén jönnek a rendelt szállító munkások (a mai Európára jellemzően egy fekete afrikai és egy algériai). Elborzadnak a koporsóban fekvő, drótokba csavart és arccal a földnek fordított, így eltemetett, kivégzett forradalmár látványától. Majd közlik, hogy ilyen esetben felárat kell fizetni a szállításért. Mehet, mondja a hatodik koporsó apródja, „meg van fizetve”. Mehet a koporsó a halott magyar forradalmárral a Gare de l’Est-re, onnan indulnak a vonatok Budapestre, mint Ady korában is, akinek híres költeménye biztosan élt Csurka István fejében, amikor a párizsi pályaudvar nevét leírta.

A hatodik koporsó az író két utolsó drámájának egyike. Valószínűleg gazdag drámaírói munkásságának legfontosabb darabja. A nemzetgyilkossági kísérlet szereplőit leleplezi, őket a nemzet koporsójával szembesíti, minket szembesít újra és drámai erővel, megrázóan, katarzissal XX. századi történelmünk tragikumával. Akinek e dráma olvastán csak az fáj, hogy színpadra kerül, és azért fáj, mert néhány zsidó bankár mérhetetlen cinizmusát mutatja fel, annak súlyosan beteg lehet a tudata. Annak komoly baja lehet a hovatartozásával.


Az alábbiakban Bíró Zoltán dolgozatához néhány megjegyzést fűzök.

Írtam már a bevezetőben: Bíró Zoltán még nem tudhatta, hogy írása nyomdába adásakor már „letiltották” Csurka darabját. Bíró Zoltán vélhetően akkor írta szövegét, amikor Tarlós István főpolgármester még nem zarándokolt el az atv stúdiójába, hogy bejelentse: nem támogatja A hatodik koporsó bemutatását. Olvassuk el újra Bíró dolgozatának utolsó két mondatát – az ott írtak bizony a főpolgármesterre is érvényesek. Tarlós István úgy nyilatkozott az említett zarándokhelyen, hogy álláspontját semmilyen érvvel nem támasztotta alá. Ami annyit jelent: politikai döntés született, méghozzá külső nyomásra. A döntést ugyanis máshol hozták meg, Tarlós István csak tolmácsolta azt.

Bíró azt írja, hogy Csurka darabja egyesek szerint „száműzendő minden térről”. Szövege írásakor még csupán azért kardoskodtak a tiltakozók, hogy ne lehessen bemutatni közpénzen fenntartott színházban a drámát. Tarlós nyilatkozata, a mazsihisz betiltást szorgalmazó levele és Dörner György döntése után az ellenzők vérszemet kaptak. A hazai kiadású Népszava szombati számában (a véletlenül zsidó) Mészáros Tamás azt fejtegeti terjengős szövegében, hogy Dörnerék csupán „taktikai visszavonulást hajtottak végre”, s bizony nem hárult el végleg a nagy-nagy „antiszemita” veszély. Ki is mondja a verdiktet: ezt a veszedelmes művet sehol sem szabad bemutatni:

Tiltakozni viszont minden demokratának kötelessége, ha Csurka ’színművét’ közönség elé akarják vinni. És nem azért, mert - mint azt mostanában többen is felvetették -, közpénzen nem tűrhető el semmiféle uszítás. Tudniillik magánfinanszírozásból sem. Sehogyan sem. A hatodik koporsó műsorra tűzése egyértelműen törvénysértő volna: tekintve, hogy ebben az esetben művészi-esztétikai jellemzőkről egyáltalán nem beszélhetünk. Ez a szöveg semmi más, mint Csurka jónéhány, a Magyar Fórumban már korábban megjelent förmedvényének párbeszédesített összefoglalása. Aki pedig az utóbbi években olvasott már tőle újságcikket, az pontosan tudja, miféle nézeteket vallott és terjesztett.”

Amit Mészáros ír, az maga a törvénytelenség. Ha van egy színház, amelyet saját pénzemből tartok fenn, akkor ott azt mutatok be, ami nekem tetszik. S ha például bejönne Mészáros, s tiltakozna, páros lábbal rúgnám ki, hiszen a színházam magánterület – azt engedek oda be, akit akarok. S olyan darabot mutatok be, amilyet akarok. Csurka István darabja nyomtatásban megjelent, a könyv most is kapható. Talán Mészáros a könyvet is be akarja tiltatni? Zúzzuk be a Csurka-kötet példányait?

Jellemző egyébként, hogy Mészáros sem indokolja meg elítélő véleményét. Érvelése meglehetősen primitív: Csurka „förmedvényeket” publikált a lapjában, eme „förmedvények” párbeszédekbe öntött változata a kifogásolt dráma. Sajnálatos, hogy Mészáros egyetlen „förmedvényből” sem idéz – vele ellentétben én viszont idéztem előbb egy nagyobb, szagos darabot a legújabb mészárosi förmedvényből.

Mészáros irományából csak azért idéztem, mert a hajsza folytatódni fog. Tessék megfigyelni: előbb-utóbb tényleg a drámakötet betiltásáért fognak akciózni a Mészáros-félék. Hiszen ma már nehéz lenne tagadni: egyre nagyobb az érdeklődés a mű iránt. A tiltott gyümölcs mindig vonzó.

Végezetül néhány szót hadd írjak a lényegről: miért is minősítik antiszemitának ezt a darabot? Elárulom, az utóbbi napokban újra s újra elolvastam Csurka művét, mert írni szeretnék róla (fogok is, hamarost). S a folyamatos Csurka-olvasás közben eszembe jutott ez-az.

Például eszembe jutott John Maynard Keynes közel száz évvel ezelőtti könyvecskéje. A híres közgazdász 1919 tavaszán (!) írta meg A béke gazdasági következményei című művét, amelyben kifejtette, hogy ha a győztesek „pillanatnyi győztes hatalmukkal visszaélve tönkreteszik a jelenleg térdre kényszerített Németországot és Ausztria-Magyarországot, ezzel saját romlásukat is megpecsételik, mert rejtett lelki és gazdasági kötelékek mélyen és felbonthatatlanul kötik őket össze áldozataikkal”. Érdemes lenne egyszer alaposabban is írni Keynes könyvéről, hiszen tényleg Versailles az eredője mindannak, amiről a Csurka-darabban is szó esik.

Aztán eszembe jutott egy név: Henry Morgenthau. Mindenki hallott már a Morgenthau-tervről, ugye? Igaz, ez nem az első, hanem a második világháború „terméke”, de ettől függetlenül a Csurka-mű „zónájában” vagyunk. Morgenthau amerikai pénzügyminiszter nevéhez több nemes gondolat, humánus ötlet fűződik. Például azt javasolta, hogy a náci vezetőket nem kell bíróság elé állítani: tárgyalás nélkül agyon kell lőni őket. Azt is szorgalmazta, hogy a német népet kollektív büntetéssel kell sújtani: meg kell semmisíteni Németország iparát, s az országot földművesek-pásztorok lakta vidékké kell átalakítani. Morgenthau tervének egésze persze nem valósult meg, mert fő mentora, Roosevelt elnök – Istennek hála!!! – lehunyta szemét, s Truman elnök más fából volt faragva. Ettől függetlenül a morgenthaui szemlélet – a kollektív bosszú – mégis érvényesült német földön: tessék csak elolvasni James Bacque Crimes and Mercies című könyvét, amelyből megtudjuk, hogy a bosszú eredményeként 7 millió német civil és közel másfél millió német hadifogoly halt meg a háború utáni néhány évben. Erről a „holocaust”-ról manapság nem nagyon beszélnek. De képzeljük el, hogy akad egy drámaíró, akit megfog a téma. Mi történik, ha ez a drámaíró megírja a morgenthaui ötleteket leleplező művét? Lesz nagy óbégatás. Mert Henry Morgenthau – talán mondanom sem kell - véletlenül zsidó volt. És zsidóról vagy jót kell írni, vagy semmit. Ez a korszellem parancsa.

Igaza van Bíró Zoltánnak: az ajvékoló társaságnak az a baja a Csurka-darabbal, hogy annak egyes szereplői véletlenül zsidók. De erről nem Csurka tehet: ezek a zsidók ott voltak, és tárgyaltak erről-arról. Amiből nem az következik, hogy minden zsidót felelősség terhel Baruch, Jacob Schiff és a többiek „művéért”. Ahogy Henry Morgenthauért sem felelős a világ valamennyi zsidója. De elhallgatni, hogy Morgenthau zsidó volt – történelemhamisítás lenne. Ez az, amit az ajvékolók el akarnak érni. Ők a történelem meghamisításában érdekeltek.

Nem Csurka darabjával van tehát baj, mert a szerző nem „zsidózik” a műben: ez a darab faji-vallási gyűlölet szítására alkalmatlan. Amit viszont az ellenfelek művelnek, az maga a zsigeri gyűlölet. És – hadd mondjam ki világosan – rasszizmus. Az „antiszemitázók” szerint ugyanis csak akkor lehet zsidókról beszélni, ha valami jó, nemes cselekedetről vagy kivételes és egyedi szenvedésről van szó. Zsidó áldozatról beszélni lehet, sőt kell, mert a zsidó szenvedés mindig egyedi és kivételes, lévén a zsidók maguk is egyediek és kivételesek – ez a „holocaust”-mítosz egyik alapdogmája. De nemcsak a szenvedés, hanem a sikertörténet is méltó arra, hogy a zsidó kivételességet zengjük: nem szabad például elmulasztani, hogy lajstromba vegyük a zsidó Nobel-díjasokat – mutatni kell, mennyire okos ez a nép, milyen nagyszerű teljesítményekre van kiválasztva.

A londoni olimpia előtt a mazsihisz honlapján például régi zsidó olimpikonokról olvastam – nem is egy írást. Aztán elmúlt az olimpia, és a Síp utca honlapján se a versenyek alatt, se utána nem olvastam egy árva szót sem az olimpiáról. Hogy miért? Mert nem volt siker. Úgy értem: nem volt zsidó siker. Tudjuk, a magyarok az éremtáblázat 9. helyén végeztek. És az izraeliek? Egy büdös érmet sem szereztek, az országok rangsorában valahol hátul kullogtak. Erről pedig hallgatni kell. Mert a kudarc emlegetése szintén „antiszemita”-gyanús. Legalábbis fajvédő zsidó körökben.

Ilyen közegben élünk, érthető hát, miért tiltotta le a főpolgármester Csurka István darabját. Nem akarom én bántani Tarlós Istvánt, hisz politikustól erkölcsös, tisztességes döntés ritkán várható el. Az viszont mulatságos, hogy a főpolgármester épp e döntésével igazolta: van bizony háttérhatalom, méghozzá nagyon is erős háttérhatalom. Ez pedig finoman szólva is „necces” Tarlósra és a mögötte állókra nézve – micsoda darabot írna ebből a konfúzus helyzetből A hatodik koporsó szerzője, ha még köztünk lenne! Abban viszont biztos vagyok, hogy a most letiltott mű hamarosan utat talál a színpadra. Mert ez a rendeltetése.

 

Szalay László

Forrás: Szalay László

 

Ezúttal egy történetbe ágyazott, nagyon figyelemre méltó írásnak csak a kivonatát küldöm tovább.

Ezt azok számára is nagyon ajánlom, kik olvasták a cion bölcseinek jegyzőkönyveit, és az ehhez hasonló témájú dolgokat is. Ugyanúgy, ha figyelmesen olvassák, akkor arra is rádöbbennek, hogy miért a nagy vehemens küzdelem a keresztyén-keresztény alapú rend ellen.

Miként lesznek a törvények Isten ellenesek és Isten parancsai ellenesek. A liberális demokrácia immár nyílt harcot folytat a történelmi keresztyén-keresztény törvények ellen, hogy Istenellenes és keresztény-keresztyén ellenes törvények uralkodjanak el. Ugyanakkor elmosódni szándékozzák a nemzetek közötti adottságokat amelyeket a keresztyén-keresztény hozzáállás létrehozott immár 2000 éven keresztül.

Ezért az első számú ellenségükké tekintik mindazokat akik Krisztus követőknek vallják magukat. Mottó: Ne feledd! -- a parazita, ha vesztét érzi, akkor is öl, ha tudja, hogy a gazdaállattal maga is elpusztul.

Egy öreg zsidó az alábbiak szerint adja tovább a nagy zsidó titkokat:

1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.

2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.

3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.

4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, még pedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye. Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben kell topogásra kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy nem mi általunk vezérelt csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, még pedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő média támogatással, jogerősen elítél.

5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk, mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.

6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.

7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.

8. Fontos, hogy az egészségügybe, az oktatásban, közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányosodjon. Eredeti történelműket el kell venni. Annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet érzetét kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig. 9. A közhivatalokba elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.

10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy probléma körön, és nem fognak annak analizálásába.

11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkre tettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsudák származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.

12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.

13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsuda nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.

14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartandó. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közmű hálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető.

15. Tizenötödször. A gyógyítás, természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.

16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk. Ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.

17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell, megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal építeni.

18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyen a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő, fajta testvéreink számára.

19. A semmire való tzigókat ragyogóan fel lehet használni a magarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a tzigót részesítsd előnyben.

20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedül létet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.

21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát meg kell mindenáron szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magar se tehesse. Az utolsó lehetősége lenne az életbe maradásukra. Nem engedheted!

Botrányos felmérés a Facebookon

Ki ölte meg Jézust?

Bocsánatot kért olvasóitól egy dél-amerikai hírügynökség, amiért egy közvélemény-kutatásban arra kérte őket: válasszák ki a felsorolt nevek közül Jézus gyilkosát.

A dél-amerikai Fox arra kérte az olvasókat, hogy válasszanak Poncius Pilátus, a zsidó nép és a vallás arisztokratái közül. A Fox elnézést kért, amiért a zsidó népet is a lehetséges „gyilkosok” közé sorolta. A közvélemény-kutatás egyébként a Facebookon zajlott, és a National Geographic ismeretterjesztő csatorna karácsonyi különkiadás műsorát volt hivatott ily módon reklámozni.


Kétezer éves sérelmek

A Buenos Aires-i Simon Wiesenthal Központ szerint a felmérés rágalmazás, és azt a propagandát erősíti, amely révén az elmúlt kétezer évben a zsidóknak üldöztetésben volt részük.

A csoport felháborodásának adott hangot, szerintük nem kellene elővenni ezt a kérdést, hiszen a Vatikán azt 1965-ben megsemmisítette. Mint ismeretes, a II. vatikáni zsinat 1965-ben visszavonta a katolikus egyház Jézus „gyilkossági vádját” a zsidó nép egészével szemben.

Guadalupe Lucero, a Fox szóvivője elnézést kért a National Geographic nevében is, majd elmondta: a kompromittáló felmérést azonnal eltávolították, és intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy a jövőben több ilyen incidens ne fordulhasson elő.

 

Az ártatlan megvádolása és elítélése

Krisztus Pilátus előtt (1881)
Szabó István: "Minden műalkotás valódi értéke az expresszivitásban fejeződik ki. Ez pedig itt a megkötözött, vádszékre hurcolt Jézus átadatása – a passio egyik lényeges mozzanata, amit maga Jézus jövendöl: az Embernek Fia Jeruzsálembe megy és halálra adatik, átadatik– tradíció! Az ember legrosszabb tradíciója – az ártatlan megvádolása és elítélése. A Krisztus Pilátus előtt éppen ezt a pillanatot ragadja meg és fejezi ki. Mert bár talán a jézusi alakot első pillantásra nem találjuk, ha azonban az alakot tekintetét, a kifejező kézmozdulatokat, a bontakozó erőszak dinamikus vonalait követjük, akkor azt játjuk, hogy ugyan nem Jézus áll a mértani középpontban, de őreá irányul az erőszaknak ez az átadás-átvétele, az adás-vétel, mely harminc ezüstön forog, egy rabszolga árán. (…)Ha hiányoljuk a feltámadásnak akárcsak szimbolikus jelét (amit a passió-festők azért rendre elrejtenek képeiken), úgy az a válaszom: az magában Jézusban mutatkozik – az ő alakján világlik át az üdvözítés és az örök élet nagy misztériuma."




Vallani mindig csak igazat lehet


Golgotha (1884)
„A felgomolyló sötétség már-már elrejti előlünk a kivégzést felügyelő római centurió alakját. Ő is a sötétedő és süllyedő szakaszban tartózkodik – de róla ezt írja az evangélista: „Látván pedig a százados, aki vele átellenben áll vala, hogy ekként kiáltva bocsátá ki lelkét, monda: Bizony, ez az ember Isten Fia vala!” (Márk 15:39) Ez a kiáltás az elismerés, és a hitvallás szava. Némelyek szerint csak az elismerésé: aki ott szenved és hal, már-már a mítoszok istengyermeke, nemes és dicső lélek. De inkább a hitvallás szava – transzparens szó, mert vallani mindig csak az igazat lehet, vallani hazugságot nem lehet, vallomás ez, igaz beszéd, hitvallás, mely mindig transzparens is. Akiről Keresztelő János azt mondta: néki fel kell emeltetnie, - ezen a vallomáson keresztül emeltetik legelőbb teljes méltóságára, éppen ott halálában.”

 

Íme az ember


Ecce Homo (1896)
„Itt most mindenki egyfelé tekint, Jézusra, akit politikai váddal hurcoltak Pilátus elő, s aki tudja, hogy ez a Jézus ártatlan, s úgy akarja őt szabadlábra helyezni, hogy megostoroztatásával, megcsúfolásával kielégíti a dühös vádaskodókat. Itt azonban már nemcsak vádlók vannak a színen, hanem követők is. A helyzet tehát nem ugyanaz. S ezt Pilátus mozdulata fejezi ki: íme, az ember. Íme, az ember? – Ahogy a megvert és megcsúfolt Jézus állt Pilátus mellett, a reá mutató mozdulat inkább ezt fejezi ki: íme, a tiétek. Visszaadom nektek. Ártatlan. Ártalmatlan. Visszaütni sem tud. Meztelen. Ami rajta van, kölcsöndicsőség, a gyarmati alattvalóra terített katonapalást. Íme, az ember.”

Wass Albert: Életem története (részlet)

 

"...Ősz elején New Yorkban voltunk éppen amerikai születésű feleségemmel, amikor szállodánkban felkeresett egy idősebb úriember. Bemutatkozott: Havas Emil volt a neve. Rémlett, mintha már hallottam volna ezt a nevet valamikor a messzi múltban, de nem emlékeztem, hogy hol és mikor. Vendégem jól megnézett. "Maga még fiatal" – mondta meglepődve, magyarul - "maga tehetséges ember! Egy javaslattal jöttem magához"- tette hozzá és azon nyomban elő is adta a javaslatát: írjak egy könyvet, úgy ahogy ők diktálják: egy magyarországi zsidó mindenféle megaláztatásnak és kínzásoknak van kitéve, de sikeresen kimenekül Amerikába. Itt szeretettel fogadják, megsegítik és hamarosan sikeres üzletember lesz belőle. A háború után itt New Yorkban összetalálkozik hajdani kínzójával, aki mint menekült érkezik ide, bár még mindég a náciknak dolgozik. . ." Félbeszakítottam.Kértem, hogy fordítsuk a beszédet angolra, mivel a feleségem nem ért magyarul.
Meglepődött kissé, de feleségemhez fordulva angolul mondta: Bocsásson meg, ezt nem tudtam. Maga intelligens asszonynak látszik. Született amerikai?" Feleségem bólintott. "Igen." "Nagyon jó" - mondta Havas úr - "az amerikaiak okos üzletemberek. Maga megért engem, biztos vagyok abban . . ." Havas Emil folytatta a mondókáját. "Ha ezt a könyvet megírja, a maga tehetségével és a mi utasításaink szerint, garantálom, hogy best sellert csinálunk belőle, filmre is felvesszük és maga legalább három-négy millió dollárt keres ezzel! " Nem kellett beszélnem. Arcomba nézett és tekintete elsötétedett. "De ha nem fogadja el ezt a barátságos javaslatot" - mondta fenyegetően - "akkor
soha egyetlen könyve sem jelenik meg ebben az országban!" Én már készen voltam egy hasonlóan barátságtalan válasszal, amikor skót-amerikai feleségem vidáman fölnevetett: "Ne beszéljen bolondságot" - nevetett Havas úr arcába. " Én nem vagyok emigráns, én itt születtem! Nekem ilyesmit ne mondjon Mister Havas, vagy mi a neve!" Nevetése fölbosszantotta látogatónkat. Elvörösödve nyújtotta ki a két kezét maga elé. "Asszonyom" - sziszegte. "Ennek az országnak a népe azt olvas, amit mi akarjuk, hogy olvasson. Azt lát, amit mi akarjuk, hogy lásson! Itt tartjuk a markunkban úgy az amerikai könyvkiadást mint a filmipart. Én csak azért jöttem ide, hogy segítsek
a férjén! De ha nem kell a segítségünk, nekünk így is jó!" Azzal megfordult a sarkán és becsapta maga mögött az ajtót.Színét se láttuk többet. Mikor azonban első angol nyelvű kéziratomat beküldtük az egyik ismertebb New York-i ügynöknek: egy héten belül már jött is vissza. "Sajnálom" - írta az ügynök - "az ön neve feketelistán van. Nincs az a kiadó, amelyik hozzá merne nyúlni." Feleségem már nem nevetett. Megpróbáltuk ügynökök megkerülésével egyenesen a kiadókhoz küldeni: visszajött mindenünnen. Havas Emil igazat mondott. Saját kiadóvállalatunk útján tudtuk csak kiadni minden könyvünket. Havas Emil neve azonban sokáig kísértett még. Megtudtam, hogy Kolozsvárról származott, megtudtam azt is, hogy még kis gimnazista koromban az Ellenzéknél dolgozott egy rövid ideig és azt is megtudtam, hogy miképpen került Amerikába: egy alkalommal a szerkesztő megszidta valamiért és haragjában Havas Emil kijelentette, hogy akár hiszik, akár nem, ő nem szorul mások jóakaratára. Fogadott, hogy három napon belül repülő-jegyet küldenek érte New Yorkból és egy hét múlva állása lesz a New York Timesnál. Még aznap délután lement a New York Kávéházba, ahol a román egyetemi hallgatók törzsasztala volt, beleköpött a diákvezér arcába s a román diákok véresre verték. De másnap reggel a világ valamennyi lapja, rádióállomása meghirdette a "borzalmas kolozsvári zsidóverést" és három napra rá megérkezett a repülőjegy Amerikába. Így jutott be Havas Emil a New York Times szerkesztőségébe..."

süti beállítások módosítása